Mi Abonyunk - Csoda Újszilváson
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.11.02. 13:14

Kész az újszilvási napelem park, az áramszolgáltató munkatársi ma kezdték el rákötni az erőművet az elektromos hálózatra. Ezzel elkezdődhet az áramtermelés, és a próbaüzem. Magyarország legnagyobb naperőművének ünnepélyes avatását novemberben tartják.


A nap járását követő elemek kisebb mezőt borítanak be Újszilvás határában. Ez az ország első, és legnagyobb ilyen típusú napelemes erőműve, amelyet támogatással, de jelentős önerővel épített meg a község. PETRÁNYI CSABA, polgármester, Újszilvás: „Gyakorlatilag 618 millió forintos az összeberuházási költség, 432 millió forintot az Európai Unió és a Magyar Állam biztosított támogatásként a Közép-Magyarországi Operatív Programból. 185 millió forintos saját erőt kellett az önkormányzatnak összehoznia.”

A napelemek által termelt áramot az áramszolgáltató veszi át. Az erőmű 20 kilovoltos középfeszültségre termel rá. A most felszerelt óra méri, hogy mennyi áramot vesz át a hálózat. Az előzetes kalkulációk alapján ennek fedeznie kell az önkormányzat által fizetett számla díját, vagyis a falu áramfogyasztását.

Forrás és részletek: http://www.ctv.hu

Közélet:
 10 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Katt ide.

TATU -

2011.11.05. 11:21:24

http://napelem.hu/napelem/napcsom/napcsom.htm  itt részletesen le írják és ajánlják az egyes csomagokat.Én 5 éve használok egy 5KWW-os berendezést de soha nem tudta a teljes háztartást ellátni,az éjszakai fogyasztás sem mindegy,hogy mi van bekapcsólva,na és az esti TV-nézés világítás hütőszekrény ezt mind el kellene látnia de nem tudja.Akkumulátornak 3db 12v 270 A/h van és most kell majd cserélni mert kidöglenek,hát nem két fillér,azért írtam soha az életben nem térűl meg és mellette bizony kell a hálózat is.Szinte semmit nem lehet vele sporólni mert ezek az aksik bizony több 100 eFt-be kerűlnek.Nembeszélve a napcellák sem örökéletűek mert ha beszivárog a víz bizony egy egy egysége ki ég.Nézzétek át a honlapot érdemes de ne vágjatok bele.

Ez a "csoda"...

Truckman -

2011.11.05. 06:26:40

...20-25 év múlva már nem lesz csoda! 1 elavult akármi! Szilvás ,meg hát 20-25 év múlva már csak 1 kihalt település (elvándorlás) lesz a sok közül!

 

Tegnap elmásztam 1 jópár helyre. Indukciós kazánt nézegettem a DÉG-nél, meg a hozzá tartozó mindent! Nekünk ég a HŐTERM féle "régi" gázkazánuk (is) van. Évi 1100M3-es gázfogyasztással (7 helyiség +20C-n).

 

Tudjátok mennyibe volna 1 állókazán? Ami 200m3-rel kevesebbet fogyasztana sacc./év?

Mire készen volna, 650 ezernél állnánk meg.

 

650 ezret, én nagyon soká égetnék el, ezzel a jelenlegi ESB-mel!

 

MARADOK A RÉGINÉL!Ártatlan

 

Az újnak sosem jönne ki a megtérülése! Mire kijönne, már újra cserélni kellene a kazánt! Illetve 20 év múlva már ez az indukciós kazán sehol nem lesz! {#emotions_dlg.facewithglasses}

Ez is egy cikk

Thomas -

2011.11.04. 20:39:51

http://ingatlanmagazin.com/penz-es-jog/cikk_13099/ 12,7 év, és a fenntartási költségekkel nem számol, csak megemlíti például az akkumulátort is.Ezek a rendszerek 20-25 év után teljes felújításra szorulnak, és indulhat minden elölről.

Úgy néz ki

ellike51 -

2011.11.04. 20:34:07

nem lehet a linkkel boldogulni, de a bejövő oldalon a napelem-nél érdemes megnyitni, vagy

 

a google keresőbe beírva a napelem megtérülés és ott megkeresni a zöldtech oldalát, ahol már olvasható az említett cikk...

Megtérülése

ellike51 -

2011.11.04. 20:25:54

szerintem rengeteg tényező függvénye. Ezzel kapcsolatban találtam egy cikket, ajánlom figyelmes elolvasásra. Több mint 3 éves anyag, talán már elavultnak is tekinthető rohanó világunkban...

 

http://zoldtech.hu/cikkek/20080213-napelemes-aramtermeles-megterüles-szamitas

A francba....

Truckman -

2011.11.04. 18:13:07

...{#emotions_dlg.hellboy}. Azért kösz, hogy még időben szóltál!Ártatlan

Biztosítva vannak jégkár ellen (is)!

tyb -

2011.11.04. 18:01:21

Úgyhogy a döglött kutyát sem érdekli, hogy milyen jégeső jön... Király

Kár-kár-kár

Truckman -

2011.11.04. 17:00:41

...csak jégeső jönne márr!Ártatlan

Kissé szkeptikus vagyok!

Thomas -

2011.11.04. 16:52:26

Én is úgy gondolom, hogy nagyon látványos, de megtérülni sohasem fog. Nem csak az a gond az akkumulátorokkal, hogy nem környezetbarátok, hanem hogy a mai technikával sem képes az ipar 5-6 évnél hosszabb élettartamúakat gyártani, és ez az élettartam növekedésével arányosan a kapacitásuk is  regresszív.Ezt beszámították a fenntartási költségekbe?Pénz beszél

Ez a leg drágább.

TATU -

2011.11.04. 12:44:52

Beruházás ami soha a büdös életben nem fog megtérűlni,és ez álltel nem lesz olcsóbb a szolgálltatás.S vajon kikkel fogják megtéríttetni a költségeket ha nem a szerencsétlen fogyasztókkal.Az a hatalmas akkumulátor renszer vajon mennyire is környezet barát,hát egyáltalán nem.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok