Mi Abonyunk - Összedől vagy nem dől?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.10.20. 11:38

Az előző közmeghallgatáson Haspacker Mátyásné Julika is több témában felszólalt és gyakorlatilag a pofonláda fedelét is kinyitotta. Egy rendkívül kényes és érdekes témát is felhozott, ez pedig nem más, mint az abonyi Zsinagóga esete. A régi szép patinás épület hányatott sorsáról már többször is beszámoltunk Önöknek és arról is, hogy pályázaton az Abonyi Zsinagógáért Alapítvány nyert forrást az életveszélyes állapot elhárítására. A lakos kérdésére konkrét válaszokat is adott a polgármester, Dr. Balogh Edit, de arról nem szólt, hogy ő maga is tagja vagy tagja volt az Abonyi Zsinagógáért Alapítványnak.

Haspacker Mátyásné: „ Szeretném kérdezni, hogy mi a helyzet a zsidó templommal, mert úgy tudom, hogy nyertek ötmillió forintot a felújítására. Ezt a pénzt ki használja? Ki kamatoztatja? Jó lenne, ha nem dőlne össze. Ötmillió forint talán csak elég a tetőn lévő lyuk befoltozására. „

Romhányiné Dr. Balogh Edit: „ Nem csak az ötmillió forintot nyerte el a Zsinagógáért Alapítvány, hanem a Várépítő pályázaton is sikeresek voltak, ahol építőanyagot nyertek. Hamarosan megkezdődik a kivitelezés. A faanyagot már megvették, de csak az anyagár fér bele ebbe az összegbe. Így a munkadíjat nem tudnák kifizetni. Krupincza Tibor ingyen vállalja be a munkát, mint az alapítvány kuratóriumi tagja, Urbán László lesz a műszaki ellenőr, szintén ingyen. Megtörtént már a munkaterület átadás- átvétele, be is jelentették az illetékes hatóságokhoz, hogy hamarosan kezdődik a munka. A faanyag védelmi szakvélemény is elkészült. Meg kell nézni, hogy a szarufák közül van-e ami megmaradhat. Az Ungár ház felújításánál ami használható cserép volt, azt félretették, hogy a Zsinagógára fel lehessen használni. A veszélyelhárítás határidőre meg fog történni. Senki sem használja az ötmillió forintot, senki nem kamatoztatja, hiszen utólagos elszámolás van. Először el kell végezni a munkát, utána lehet a támogatást lehívni. Visszautasítom a rosszindulatú megjegyzést. „

LŐVE
 

Közélet:
Abony   
 7 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
a legijesztőbb

veroniq -

2011.10.22. 23:02:38

Igen, ez a legijesztőbb.... {#emotions_dlg.ah}De szerintem ez is rendben lesz, úgy, mint az Ungár ház is!

A másik oldala a dolognak...

Luna -

2011.10.22. 22:59:59

... hogy a szomszédban iskola van. Idő kérdése és a gyerekekre dől? Tudom van drótháló, de a balesethez nem sok kell. Rosszall

Egy cseppet

Steve968 -

2011.10.21. 18:15:19

nagyobb, mint egy családi ház ...

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Ha magától nem akarna...

Truckman -

2011.10.20. 16:08:36

...majd a jövő összedőlti!Ártatlan

szerintem a tetőt teljesen új anyagokból

északi mágus -

2011.10.20. 16:07:15

 kb. 2 max 3 millióból ki lehet hozni munkadíjal, mert semmi extra nincs benne, szarufák, cserép, párazáró, hőszig nélkül.

Azért ez se nagyobb mint egy családi ház, ahol hőszigetelt tetőket tudnak csinálni mégse ötmillió forintból.

 

Ha most elvégzik

ketila -

2011.10.20. 15:12:35

az összeomlás, életveszély elhárítására tett munkálatokat, ki és milyen pénzből tudja a további állagmegóvást fenntartani?

Úgy tudom sem az Önkómányzatnak sem a helyi Zsidóságnak tulajdonilag nincs köze az épülethez akkor most mi van? 

Valóban a Szentlélek tartja.

TATU -

2011.10.20. 12:25:49

Az 5 millió az semmire sem elég,de kérdezem,holvan az Abonyi Zsidóság? És most hol az összetartásuk,hisz ez az Ő Istenházuk.Miért nem adakoznak saját hitvallásukra? Maga az épulet rettenetes állapotban van,a tető több helyen beszakadva az oszlopok és tartófalak is eléggé megviseltek.Lehet a terület életveszélyes? Az épület egy impozáns műemlék lenne.Főleg ha eredeti állapotában lesz fel újitva. Kár érte.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok