Mi Abonyunk - Öko - Jam
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Dórika - 2011.10.05. 15:03

 

Az abonyi Somogyi Imre Általános Iskola „Somogyis Öko-Jam” névvel (Jam: az angol jamboree = összejövetel szó rövidítése) szeptember 30-án nagyszabású rendezvényt tartott az újszilvási Kalász-tanyán. A nap fő célja a természet- és környezetvédelem volt. Ezen a napon 3-8. évfolyam  diákjai, mintegy 560 fő  - tanítókkal, tanárokkal, szülőkkel és az iskola védőnővel - kerékpároztak ki,  rendőri és polgárőri kísérettel a rendezvény helyszínére.

Ezen a napon  nem tanteremben ülve oldották meg a logikai feladatokat a gyerekek, hanem a friss levegőn, a természetben, az erdőben bolyongva.

4-5 fős csapatok versenyeztek.  Minden csapat kapott egy  térképet, és egy „Útilaput” (menetlevelet), amely segítségével állomásról-állomásra haladva tornáztatták az agyukat. (természetvédelem, környezetvédelem, élménypedagógia stb.)

Az állomásokon a válasz helyességétől függően haladhattak tovább. Volt olyan csapat, amely 10 állomás megtétele után  célba ért, de voltak csapatok akik 15-20 állomáson is megfordultak. A verseny végét kürtszó jelezte. Ekkor minden csapatnak a kiindulási helyre kellett visszatérnie, ahol a Mészáros Vendéglő frissen sütött pogácsája várta a fáradt versenyzőket.

Az eredményhirdetést nagy izgalommal várták a gyerekek, és örömujjongással fogadták a  szponzorok által felajánlott sok-sok díjat. 

 

Természetesen az 1. és 2. évfolyamon tanuló diákoknak is életkoruknak megfelelően zajlott hasonló típusú rendezvény a Radák úti, illetve a Kálvin úti iskolaegységben.

 

Fő támogatóink:  TESCO,  Somogyi Iskola- Együtt a Gyermekekért Alapítvány, Abony Polgárőrség, Abony Rendőrség, Mészáros Vendéglő, Peze Pékség, SPAR, COOP.

 

Ezúton is köszönjük, hogy támogatták iskolánk rendezvényét!

 

A galéria ITT megtekinthető

Oktatás:
Somogyi   
 9 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Majd ha II.

Ducman -

2011.10.06. 20:44:50

1 Egyszer ha olyan szituációba kerülsz . hogy este közlekedsz úton, és azt látod , hogy szemből beelőz egy kamion, úgy hogy te vagy vészfékezel, vagy félrekapod a kormányt és imádkozol hogy az út menti árok ne legyen legalább 3 m mély.........

2. Ha netalán véletlenül a lakásod közvetlenül egy főút mellet lenne, és egy hajnalban arra ébredsz, hogy egy kamion átrendezte a házadat........

Folytassam?????

Én szeretem a kamionosokat!!!!!!!!

Majd HA

Truckman -

2011.10.06. 17:13:00

1x olyan szituba kerülsz mint autós, hogy csak úgy hirtelen a fekete éjszakából, 1 kivilágítatlan kerékpáros "elédugrik", és annyi időd sem lesz, hogy fékre lépj, mert addigra már elhagytad, akkor másképp nézed majd a világot, köztük minden kerékpárt! REMÉLEM!

 

De mint azt aszondtam, nem is "velük" van bajom. Tekerjenek csak! Addig sem ülnek a PC előtt, meg a kocsmákban. Henem a "sünökkel", illetve a kedves kerékpárosok édesanyukájukkal kik felelőtlenek, na meg a "szervezőkkel".

 

Na de utoljára: Hiszen te csak 1 kerékpáros vagy! :D

 

 

 

 

Látom még most sem érted

matek -

2011.10.06. 17:01:18

Igen, az ég meg kék - többnyire. A hó meg hideg. A halak meg a vízben érzik jól magukat ....

Na de mindez hogy jön ide? 

Problémám mégegyszer, hogy a cikk nem erről szól. Nektek már elég egy kerékpár logo is mondjuk egy hirdetésen ahhoz hogy nekikezdjetek a már jól ismert hú de hülye minden biciklis rigmusaitokhoz. Nagyon jól tudjuk hogy ha rajtatok múlna már rég betiltottátok volna a használatát Nyelvöltés

Na de utoljára: ez most nem erről szólna.

hogy a biciklisek iránti útálatotoknak hangot adja

Truckman -

2011.10.06. 13:52:06

Én nem útálom őket! Kiket útáltam, már nem élnek.Ártatlan

 

Más...

 

Szólj igazat, és betörik a fejed!Zavarban van

 

Még másabb...

 

MILYEN RENDŐR AZ, KI 1X BÜNETI A SZABÁLYTALANKÓDÓ KERÉKPÁROST ÚTON-ÚTSZÉLEN, AZTÁN MEG VAN, HOGY NEM?

...hát az nem rendőr! Csak 1 "sün"!

Karonfogva húzzátok le magatokat

matek -

2011.10.06. 01:32:53

{#emotions_dlg.Truckman} és {#emotions_dlg.sullo} szomorú hogy - a cikkhez ha már hozzászóltok- mindössze ennyi a mondandótok.  Szomorú, hogy minden alkalmat megragadtok arra, hogy a biciklisek iránti útálatotoknak hangot adjatok. Mert ok, tegyétek. Vannak olyan írások, melyek pont ezért jöttek létre, hogy a szabálytalan hülye kerékpárosokra felhívjuk a figyelmet. De ez nem az a cikk. Szerintem itt dicsérni kellene és nem károgni. Méltatni az ötletet, a szervezést, a támogatókat, a lekesedést. Mindegy... már megszoktuk. Csak elszomorít, hogy nálunk még az ilyen nagyszerű kezdeményezésre is néhány károgás mindössze a megjegyzés.

Közösségi programok...

tyb -

2011.10.06. 00:37:13

Ez is az volt. Több kellene. Szélesebb közösségi támogatással. Hisz értünk van, ill. lenne. Mindenki támogathatná, aki teheti. A pékek (van belőlük néhány-:) kenyérrel, kiflivel, a kisboltok frissítővel, a ruhásboltok pl.:sapkával stb. Az optimisták mondják, most is ez történt... A pesszimisták szerint az év egyetlen napján és korántsem minden gyermek felé és minden potens támogatásával... Szóval , - mondom én - többször és több gyereket is meg lehetne taláni ilyen programokkal. Kiért, ha nem értük? Miért, ha nem miattuk? Lelkiismeret, ébresztő! Főleg ott, ahol  "manna" is van - lenne - erre. Persze, ez nem kötelező gyakorlat. Csupán lehetőség annak igazolására, hogy a jövőt építjük, közösen a közösségért... Nos, talán itt nem igaz az örök mondás "Carpe diem"... Sőt!    

 

Abszolút egyetértek Fuvaros kollégával...

Süllő -

2011.10.05. 20:51:57

Tudniillik reggelente annyi kivilágítatlan kerékpárossal találkozom, hogy már nincs is kedvem ledudálni őket, max. a fényszórót nyomom rájuk. De felháborítónak és felelőtlen szülőnek tartom őket (csupa kisbötűvel), aki a saját gyermekével teszi mindezt. Sokan vannak... Sajnos...Rosszall

Pff..

Tomc -

2011.10.05. 20:48:30

Olyan jó. hogy neked ez a legnagyobb bajod ........egyébként meg nem éjszakai túra volt. 

Olyan öröm...

Truckman -

2011.10.05. 17:52:54

...töltött el a képeket el lesve, hogy minden kerékpáron láccik a "kötelező felszerelés"! Csengő, lámpa, stb.ÁrtatlanZavarban van


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok