Mi Abonyunk - Egy hét bűnügyei
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.09.22. 22:50

 BŰNÜGYI KRÓNIKA: A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén szeptember 12. és 18. közötti időszakban 63 bűncselekményt történt, az előző hetinél 3-mal kevesebb. A vagyon elleni bűncselekmények száma 36 volt az előző heti 48-cal szemben. A területi megoszlásánál elmondható, hogy Abonyban és Albertirsán jelentősebb csökkenést, míg Cegléden stagnálást mutatatott az elkövetések száma. Az elmúlt héten 1 esetben került sor nyomozás elrendelésére a kiemelt bűncselekményi kategóriában. Cegléden a Rossman üzlet előtt, a buszmegállónál 3 fiatalkorú és egy gyermekkorú személy tartóztatott fel, majd bántalmazott 3 fiatalkorú személyt, akiktől fülbevalót és cigarettát vettek el. Az elkövetők őrizetbe vétele mellett folyik az ügy kivizsgálása. Az elmúlt héten jelentősebben csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma ennek ellenére kérünk mindenkit, hogy az értékeik védelmében folyamatosan tegyenek meg mindent.


KÖZLEKEDÉSI HÍREK: A fenti időszakban 8 esetben kellet a kollégáknak balesethez vonulniuk, melyek közül 1 súlyos, 5 könnyű sérülésesés, 2 anyagi káros baleset volt.

Cegléd belterületén a Lachner György és a Folyó utca kereszteződésében egy személyautó vezetője a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére sem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező mentőautónak és a bal oldalának ütközött. A balesetben egy fő könnyebben megsérült. 
Szintén Cegléd belterületén a Szív és a Bercsényi utca kereszteződésben kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező! táblánál egy személygépkocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget a neki jobbról érkező személygépkocsinak, így összeütköztek. A vétlen gépkocsivezető könnyű sérüléseket szenvedett. 
Albertirsa lakott területén kívül egy kerékpáros úgy kanyarodott balra, hogy nem vette figyelembe a mögötte haladó és őt már megelőzni szándékozó személygépkocsit, ezért összeütköztek. A kerékpáros 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. 

Abony lakott területén belül egy segédmotor-kerékpáros meg kívánt fordulni az úttesten, de arról nem győződött meg előtte, hogy az ő járművének előzését már egy másik motorkerékpáros megkezdte, így összeütköztek. A vétlen vezető könnyű sérüléseket szenvedett.

Abonyban a 4. számú főúton egy Szolnok felől Budapest irányába tartó osztrák állampolgár által vezetett személygépkocsi került az árokba. Valószínűleg a sofőr fáradtsága miatt következett be a baleset, akit könnyű sérüléssel szállítottak kórházba.

Forrás és további részletek:  http://www.panorama-online.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2460&catid=69&Itemid=115

Közbiztonság:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok