Mi Abonyunk - Csak ülök és beszélgetek: I. rész
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.09.19. 10:21

 Kedves Olvasóink! Ezúttal új cikksorozatot indítok útjára, melyben olyan abonyi, közismert személyiségekkel beszélgetek, akik váltottak, egészen más foglakozásuk van jelenleg, mint korábban. Szinte mindenki ismeri Őket itt helyben, és közös vonásuk, hogy továbbra is nagyon aktívak, csak már új szerepben találkozhatunk Velük. Bármelyiküket megkerestem eddig, egyikük sem mondott nemet és boldogan vállalták a beszélgetést. Én pedig megtisztelőnek érzem ezt és köszönöm nekik a lehetőséget.

 

Most elsőként Bene Lászlóval beszélgetek, aki tizenkét éven át volt önkormányzati képviselő, előtte megyei tanácstagként is dolgozott és néhány évvel ezelőtt vonult vissza az aktív politizálástól. Laci neve összeforrt a Mechanikai Művekkel is, hiszen sok éven keresztül dolgozott itt. Ő volt az, akinek a kezdeményezésére nagysikerű kiállítást szerveztek a gyár életéből a közelmúltban. Vele is tabuk nélkül beszélgettem, csakúgy, ahogyan majd a többiekkel is fogok.

 

-         L.V.: Én tudom, hogy mi tölti ki most a napjaid egy jelentős részét, hiszen sokszor találkozunk az óvodában. Úgy látom, főállású nagypapa lettél és ez a szerep kifejezetten jól áll neked. Mondd, elfelejtettek-e már Téged az emberek, vagy megkeresnek tanácsokért, segítségért továbbra is?

-         B.L. Már hét éve nem dolgozom az önkormányzatnál, de ennek ellenére nem felejtettek el. Tapasztalatom az, hogy sokan azt sem tudják, hogy kik a városi képviselők. Elképesztő, de így van. Ha megkeresnek, akkor természetesen megpróbálok segíteni. Van, hogy személyesen segítek. Egy lejáró kérdése a Rákóczi utcában így oldódott meg. Van, hogy a körzet képviselőjéhez, Dr. Egedy Zsolthoz küldöm az engem megkeresőt, de Habony István MSZP-s képviselő közbenjárását is szoktam kérni.

-         L.V. : Ha már itt tartunk, akkor csalódás volt neked, hogy egy szem MSZP-s képviselő jutott be az abonyi önkormányzatba? Nem volna itt a helyi párt megfiatalításának ideje, ahogyan azt sokan sürgetnék?

-         B.L.: Többek között én is azért vonultam vissza, mert úgy éreztem, hogy most már ideje átadni a fiataloknak a helyünket. Nem, nem volt csalódás az önkormányzati választás eredménye, erre számítani lehetett. Bíztak az emberek a változásban. Sajnos azonban az egyéni érdekek képviselete a jellemző a mai politizálásra, mind helyben, mind pedig országosan. Az első időszak furcsa volt, amikor már nem dolgoztam képviselőként, de elég volt. Amit láttam, hallottam… Nos, ki is ábrándultam. Sajnos jelenleg az abonyi önkormányzat nem az a hely, ahol az ember elmondhatná a véleményét, tapasztalatait. Minek járjak oda, ha csak nézhetem? A TV-ben is lehet ezt látni… Én az információimat napi szinten a MiAbonyunk honlapról szerzem be, ahol a legfontosabb és legfrissebb információk minden megvannak. Nem tetszik nekem, hogy a helyi politikában mindenhol akadékoskodás van, még a jó dolgokban is a hibát lesik. A demokrácia lényege az lenne, hogy a kisebbség fogadja el a többség véleményét! Sajnos az MSZP helyben még nem tudott megfiatalodni, mert nagyon kevesen vállalják fel, hogy csatlakozzanak egy politikai szervezethez. Sok fiatal van, aki véleményt formál, de nem lépnek be. Jelenleg Abonyban 28-30 aktív taggal működik az MSZP, de van sok szimpatizánsunk is.

-         L.V. Mit szólsz ahhoz, hogy Abonyban negyedik nekifutásra sem tudtak jegyzőt választani?

-         B.L. Ezt egyszerűen nem tudom minősíteni, jegyzőre mindenképpen szükség van, kellene, aki a hivatal munkáját kézben tartja. A jegyző a törvényesség őre. Hiába van aljegyző, így a felelősség elmosódik. Nincs, akitől számon lehetne kérni. Ez így nem normális, amíg a polgármester, alpolgármester, jegyző és a képviselő testület nem tud együttműködni. Ha mindig a másikban keressük a hibát, akkor ez elveszi az energiák java részét.

-         L.V. Mit szólsz az elvégzett és folyamatban lévő fejlesztésekhez?

-         B.L. Az összes fejlesztés örvendetes, ezekre mind szüksége volt a településnek. A csónakázó tavat is jó ötletnek tartom. Sokat kerékpározom, a Pest megyei települések 90%-át be is jártam az utóbbi években és nagyon sok helyen alakítottak ki tavakat, pihenőhelyekkel. Nekem a mostani új épületeink szögletesnek, egyszerűnek tűnnek, de ez ízlés dolga. Nagyon hiányolok egy városi főépítészt. Veresegyházán például van és ez meg is látszik a csodálatos egységes városképen. A piaccal kapcsolatban el kell mondanom, hogy már évtizedek óta kellene kezdeni vele valamit. Volt már korábban több terv is. A korszerűsítés elengedhetetlen, inkább az a kérdés, hogy csak maga a piaccsarnok újuljon-e meg, vagy legyen üzletközpont is. Fel kéne mérni az abonyi vásárlási szokásokat, közismert, hogy a piactól ötven méterre lévő üzletek sokak számára már „ messze vannak „. Jó lenne feltérképezni azt is, hogy a vállalkozók mit tudnak konkrétan vállalni, nem lenne szerencsés, ha megépülne az üzletközpont, aztán nem költözne bele senki.

 

-         L.V. Mi a véleményed arról, hogy Abony városa milliárdos nagyságrendben bocsátott ki kötvényeket, mely svájci frank alapú?

-         B.L. Nem ismerem a részleteket, ez országos tendencia volt akkor, jó megoldásnak tűnt. Előre biztos csak nagyon kevés ember látta, hogy mi fog történni a gazdaságban.

-         L.V. Ha még képviselő lennél, mi lenne az a három legfontosabb dolog a városban, melyet szeretnél megoldani?

-         B.L. Nagyon örvendetes, hogy jut pénz a virágosításra, de ezt komolyan kellene venni. Folyamatosan ápolni és öntözni kellene a növényeket. Nincs annál szomorúbb látvány, mint amikor száraz virágok, kórók éktelenkednek a városközpontban is. Örvendetes, hogy sok beruházás történt, illetve van folyamatban, de az már kevésbé, hogy egyszerűen nincs egy bizottság, amely ezt koordinálná. Nem jut elég idő és figyelem ezekre a fejlesztésekre és ez a Főtér I. programban is így volt sajnos. Minél több ember véleményét ki kellene kérni. Az is gond, hogy a városi rendezvényeket sem koordinálják kellőképpen. Vissza kéne hozni az Abonyi Kulturális Napok rendezvénysorozatot. Például nem volt szerencsés, hogy a Lovas Napokat és a Nyugdíjas napokat egy időben szervezte a település….

-         L.V. Mi a véleményed Abony közbiztonságáról?

-         B.L. Kétszer is voltam szenvedő alanya betörésnek még régebben…. A fő okot a munkanélküliségben látom! Sok roma munkavállalónk volt korábban a Mechanikai Műveknél, de igazán nem is volt több gond velük, mint a többiekkel. Az lenne a jó, ha megint kötelező lenne dolgozni és mindenkinek saját magáról kellene gondoskodnia. Mivel nincs munka, sokan keresik a könnyebb utat, de a hatóságok erőteljesebb és következetesebb fellépésére is elengedhetetlen szükség lenne.

-         L.V. Azt már tudom, hogy nyugdíjasként az unokáiddal rengeteg időt töltesz, de ezen kívül mi teszi ki napjaid jelentős részét?

-         B.L. Köszi, nem unatkozom. Kertészkedem rengeteget és van egy kis szőlőm, ezt is ápolgatom. Végre van elég időm barkácsolgatni is és havonta kétszer- háromszor kerékpározom. Ilyenkor hosszabb útra indulok, 120-150 kilométeres túrákat teszek. A közelmúltban a Mechanikai Művek történetét bemutató kiállítást is sikerült tető alá hozni. Nagyon pozitívak a visszajelzések, sokan igényelnék, hogy legyen belőle valahol egy állandó kiállítás. A felhívásra rengetegen jelentkeztek és kaptunk anyagokat is bőven. Több, mint ezer fényképet kaptunk, ezekből négyszázat dolgoztunk fel, 31 szép tabló, tele képekkel meg is maradt. Pici üröm volt az örömben, ha úgy tetszik, akkor csalódás, hogy néhány meghatározó személy részéről tökéletes volt az érdektelenség, még a kiállításra sem jöttek el.

-         L.V. Köszönöm szépen a beszélgetést!

 

Lőrinczy Veronika

Abony, 2011-09-19

Közélet:
Abony   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok