Érdekes egy nép vagyunk, mi, magyarok. Mintha soha semmi nem lenne elég jó nekünk, minden örömben próbáljuk megtalálni azt, ami miatt kesereghetünk egy kicsit. Nem kellene másként megpróbálni?

Mai posztom apropója a pénteken lejátszott Magyarország-Svédország Eb-selejtező focimeccs, melyen a magyar válogatott a rendes játékidő utolsó percében lőtt góllal, kihagyott 11-es és svéd egyenlítés után, láthatóan kifáradva 2-1-re megvert valódi tétmérkőzésen egy nála jóval esélyesebbnek tartott válogatottat.

(Mielőtt folytatnám, kérem a foci iránt nem érdeklődő olvasókat is, ne meneküljenek el, nem mérkőzéselemzés következik!)

A fentiekből magyar csapatsportágakra (tisztelet a kivételnek, elsősorban a vízilabdázóknak) csak a következők nem érvényesek: nem szoktunk az utolsó percben lőtt góllal nyerni (kivételek persze vannak, de nem jellemző); a fáradtságból adódóan inkább mi szoktunk (volt) az utolsó percben kikapni; kihagyott 11-es után nem tudjuk magunkat lelkileg összeszedni; valódi tétmeccsen (azaz nem az utolsó fordulóban, amikor már minden eldőlt) jó másfél évtizede nem vertünk meg nálunk jobb együttest. Hirtelen csak ennyi.

„Igen, de...”

Kíváncsi voltam, vajon hogyan csapódik le ez a siker a neten, azaz mit írnak a kommentelők. Sok oldalt átböngésztem, és a tendencia teljesen egyértelmű: nagyon sokan valamiért nem tudnak felhőtlenül örülni a győzelemnek. A hozzászólások igen jelentős részében működött az „igen, de” faktor, azaz jött az ilyenkor szokásos megjegyzés-cunami: „ez a svéd csapat már nem olyan jó, mint amelyiktől a legutóbb kikaptunk”, „gyenge volt a védelmük”, „Ibrahimovics nem is akart futballozni” és még sorolhatnám.

Nem akarom tovább ragozni, mert ez a poszt tényleg nem a futballról szól (és nem is gondolom, hogy különösebben értenék hozzá), hanem arról, hogy egy teljesen egyértelmű sikernek miért nem tudunk egyöntetűen, felhőtlenül örülni?

Miért kell rögtön azzal foglalkozni ilyenkor, hogy milyen volt az ellenfél? Ha rosszak voltak, az legyen az ő bajuk, magyarázkodjon az ő kapitányuk. Vajon a svéd sajtót érdekelte az utóbbi akárhány alkalommal, amikor kikaptunk tőlük (és mivel elég gyakran összesorsoltak minket, ez elég gyakran előfordult), hogy mennyire voltunk gyengék? Vajon ők lamentáltak azon, hogy az éppen aktuális legjobbunknak miért nem volt kedve játszani?

Szóval miért nem tudunk bármilyen sikernek felhőtlenül örülni? Kit érdekel, mi gondja, kínja, baja volt az ellenfélnek – győztünk és kész. Jobbak voltunk, legyőztük őket, pont.

Szégyellünk sikeresnek lenni?

Forrás és a cikk folytatása:  http://hataratkelo.postr.hu/miert-nem-tudunk-orulni

Beküldő: Steve

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.