Mi Abonyunk - Nem volt kíváncsi a városvezetés a Lovas Napokra
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.07.22. 19:17:01

Az Abonyi Lovas Klub Egyesület elnöke, Jandácsik István arról számolt be lapunknak, hogy az idei Lovas Napokon rekord számú nevező és közönség gyűlt össze, de sajnos a városvezetés nem tartotta érdemesnek arra a település egyik legnagyobb rendezvényét, hogy személyesen megtekintse. Jandácsik István elnök elmondta, hogy Dr. Egedy Zsolt képviselő volt az, aki állatorvosként és képviselőként is ott volt a programokon.

 

Vele természetesen találkozott is a rendezvény fő szervezője. Kocsiné Tóth Valéria volt még az, aki kilátogatott a vásártérre. „ Úgy tudom, hogy Parti Mihály alpolgármester is kint volt, de sajnos nem jött oda hozzám, én nem is találkoztam vele. Nagyon sajnálom, hogy a polgármester, Romhányiné Dr. Balogh Edit egyáltalán nem jelent meg és azt is, hogy a többiek sem, a város vezetéséből. Annak ellenére nem jöttek el, hogy külön meghívót és VIP kártyát is kaptak. Más településeken legalább a díjak átadásakor ott van a képviselő testület színe- java. Nagy kár, hogy anyagilag ugyan a városvezetés támogatta a rendezvényt, de erkölcsileg nem, mert nem jöttek el. „- mondta el lapunknak Jandácsik István elnök

 

LŐVE

Citrom-díj:
 12 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Ismeretlenül

Steve968 -

2011.07.24. 16:06:50

honnan tudjuk megállapítani kinek mire van képesítése, stb. ?????

 

Csaó-csaó. {#emotions_dlg.steve968}

Rosszul gondolod

ellike51 -

2011.07.24. 14:32:20

ha azt feltételezed, amiket írtál:

- nem dolgozom az Önkormányzatnál - és nem lakom Abonyba

- ezért ugyan milyen igazség fájna nekem?

- nem szokásom hazudni, amit írtam azt is úgy írtam: "esetleg tovább színezted"

- nézz utána tényleg, van-e művelődés-szervező és próbálj segíteni ötleteiddel, hogy legközelebb ne érjen kudarc.

- nem szokásom nyalni és miért is lenne, sok közöm nincs az abonyi rendezvényekhez, legfeljebb elmegyek néha

- azért nem tudom tudod-e nem csak hangosításból áll egy rendezvény

- hja referencia alatt mit értesz? több van mint nekem? Váljon egészségére!

- tudod egy kicsit belelátok dolgokba, mert közel húsz éve nagyon sok rendezvényt szerveztem és kissé lehetek nagyképű, ha azt írom ezekre a rendezvényekre az ország minden részéből érkeznek olyan emberek akik ezt értékelik. Legutóbb éppen három hete volt egy ilyen endeezvény.

 

Részemről a téma innen OFF!!!

Akik ismernek tudják ki vagyok, talán egy jót is mosolyognak, ha azt írom:

Kedves pimo! köszönöm a nememnek vagy koromnak(?) kijáró tiszteletet amivel illetsz.

Minden jót kívánok Neked! 

Tisztelt ellike51

pimo -

2011.07.24. 13:10:54

Lenne egy kérdésem őnhöz őn az önkormányzatnál dolgozik és fáj az igazság önnek!!!mert ugy ír mint aki ott dolgozik és mindenbe bele lát!! Én hiszek az ismerősömnek mert mert sokkat tet ö is és a családja is Abonynak,de sajnos a nevét nem írhatom ki mert meg igértem neki hogy nem mondom meg!!!Ez nem rossz indulatú pletyka ja és nem tettem hozzá ez nem az én villágom hogy hazudjak lehet ön sokszor teszi és magára ismert amikor irta ezt nekem!!!Renezvényre meg arra gondoltam ami most volt utca bál szerüség pedig nem hivták semminek sem!!Tudomásom szerint nincs a városnak müvelödés szervezője de ha van nagyon roszzul csinálja a dolgát vagy jó nyal mint ahogy maga is teszi!!Igen és az ismerősöm alkalmas ilyen rendezvények le bonyolítására hisz most is sok rendezvényre hívják hangosítani zenét csinálni,tisztelt hölgyem!!!!És van hozzá képesítése!!  ja és referenciája is!!Több mint magának vagy nagyon sok embernek it Abonyba!!!

Attól tartok

ellike51 -

2011.07.23. 18:00:00

szívatnak Téged kedves pimo. Valakitől hallottál valami rosszindulatú pletykát és azt komolyan is vetted, esetleg tovább színezeted. Semmi konkrétumot nem írsz, hogy utána lehessen nézni dolgoknak. Melyik rendezvényre gondoltál?

Szerinted van-e a városnak művelődés-szervezői képesítéssel - diplomával - rendelkező alkalmazottja (aki esetleg munkaköréhez tartozóan) ellátja ezt a teendőt?

Szerinted ki írt ki és mikor, melyik rendezvény lebonyolításra pályázatot? Kedves ismerősöd szerinted alkalmas ilyenre? Van erre képesítése is? Referenciák? Tovább már nem is írom.

ellike 51

pimo -

2011.07.23. 17:28:02

Én csak annyit tudok hogy egy Aboonyi lakos adott be pályázatot a rendezvények le bonyolitására pl ő kért(  mondjuk 700.000ft )ugy hogy hozat stárvendéget pluszt,hangositást vállalja és az egész buli lebonyolitását de ő nem kapta meg hanem egy olyan ember aki kért (mondjuk 900.000ft  ).Remélem most már érti mit is akartam irni ha idáig ez magának nem volt tiszta.nem az kapta meg aki kevesebb pénzért csinálta volna meg hanem olyan aki sokal több pénzt kért el.Igen és én ez komolyan gondolom amit irtam mert megint meg jegyzem olyantol hallotam aki pályázatot adot be és nem nyerte meg.A másik személyt nem ismerem de engem a neve nem is érdekel csak az hogy sok sumantás van az önkormányzatnál!!!

Ha nincs probléma csinálunk ?

Steve968 -

2011.07.23. 10:41:14

Valahogy ez jön le nekem ebből.

 

A képek alapján Magyar Gábor képviselő úr is ott volt, Akkor ott volt Egedi Zsolt úr is, ott volt Kocsiné Tóth Valéria képviselő asszony, s a mellékletek szerint Parti Mihály alpolgármester úr is. A rendezvény olyan időpontban van, amikor a szabadságolások legnagyobb időszaka van. Akár ott is lehetnek emberek, így a képviselők is.

 

Parti úrral nagyon egyet értek, miért is kellett volna "nyomulnia", akkor meg az lett volna baj, hogy "fontoskodik", stb. Ha szerepet szántak a díjak átadásánál, akkor azt - véleményem szerint is - előre lehetett volna egyeztetni. Úgy gondolom, ha már rendezvényszerveznek, akkor az "elöljáróknál" körbeérdeklődnek kinek a megjelenésére számíthatnak, ki az aki egy-egy ceremónián rész venne, stb.

 

Az viszont elgondolkodtató, hogy - korábban is kifogásoltam - miért is kell olyan "sztárokat" meghívni, akik az égvilágon semmit nem raktak le az asztalra (legfeljebb vitték a fellépti díjat), s mindezt többek között önkormányzati támogatásból. Ja és itt em Sasvári Sándor művész úrról beszélek, talán sejthető ...

 

Persze a cikkhez nem sokban kapcsolódó megnyílvánulások is feltünnek. Szokás szerint. Ha nem lenne virágosítás akkor az lenne a baj. Egy dolgot megtapasztaltam, azóta mióta visszaköltöztem Abony városába, itt semmivel sincsennek megelégedve. Soha. Ha valamit nem csinálnak, akkor azért, ha meg igen, akkor meg azért. Hihetelen széthúzás, hihetetlen áskálódás ... ha megdöglött a tehenem ne csak a szomszédé dögöljön meg, hanem az egész településé ...

 

Szép napot kedves Abony.

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

pimo

ellike51 -

2011.07.23. 09:44:24

ugyan miből gondolja, hogy az abonyi rendezvények lebonyolítására külön szervezőt foglalkoztatnak, "inkább egy olyan kapta, aki sokkal több pénzért válalta, erre egy gondolat mennyi ment zsebre???!!! Sok!!! Itt mindig is ez folyt és..."

Ugye nem gondoltad komolyan amit írtál? Ugyan ki az a személy aki sokkal több pénzért "válalta"?

Megcáfolta

ellike51 -

2011.07.23. 09:34:02

a felvezető címet P. M., rövid hozzászólása egyértelmű és világos.

Azt hiszem alpolgármesteri címével városvezetéshez tartozónak tekinthető.

mire kiváncsi??

pimo -

2011.07.23. 08:40:50

A város vezetés csak arra kiváncsi amiből ők is hasznot tudnak húzni(nem mindegyik).Semmi jó rendezvény nincs Abonyban,ha van is azt nem annyira támogatják ja és azt hangoztatják hogy nincs semmire pénz,mire van? kérdem én,virágokra beton temetőre ami még nem is szép!!!Az utca bálok is egyenlők a nullával semmi érdekes nincs benne,legalább valami előadó művészt,jó  zenekarokat,egyűteseket hoztak volna de nem inkább olyanokat akiknek semmi közük a zenéhez.Jó lenne ha oda figyelnének hogy vannak fiattalok is akik szeretnék jól érezni magukat!!Azért mondom én mindig hogy a vadas parknak párja nem volt,ott mindig telt ház volt jók voltak az előadok és az emberek is jól érezték magukat nem mentek haza idő előtt!!!!!Én hallotam olyat is egy olyan embertől aki be adta a pályázatot az önkormányzatra  az abonyi rendezvények lebonyolitására és ő sokkal kevesebbet kért volna pedig előadok hires zenekarok jötek volna de nem kapta meg inkább egy olyan kapta aki sokkal több pénzért válalta,erre egy gondolat mennyi ment zsebre???!!!Sok!!!Itt mindig is ez folyt és ez folyik semmit nem tesznek semmit azért hogy az Abonyi embereknek jó legyen csak nekik legyen jó és kölcsenek hülyeségekre milliókat!!!

Jelen voltam itt is.

P.M. -

2011.07.22. 23:39:15

Hála Istennek ezen a napon két fontos rendezvény is volt a városban. A nyugdíjas nap kilenc órakor kezdődött pontosan. Mivel sajna (vagy hála Istennek) már én is ehhez a korosztályhoz tartozom, illőnek tartottam a jelenlétemet. A lovas napok szombati programja tízre volt hirdetve, és én tíz előtt tíz perccel a helyszínen voltam. Ekkor már a program javában megkezdődött. Az is igaz, hogy a szerepléshez nem tolakodtam, de erről velem senki nem egyeztetett. Polgármester asszonnyal ugyan egyeztettünk, hogy Ő nem tud idehaza lenni én fogok kilátogatni erre a rendezvényre is, amit úgy gondolom meg is tettem. Vasárnap a feleségemmel is kilátogattunk. Gondoltam, ha valami feladatot szánnak, előtte egyeztetnek. Így történt ez az erős emberek versenyén is pünkösdkor.(A VIP kártyákat, mint minden évben most, is elajándékoztam.)

Tisztelettel:Parti Mihály.

megbüntettétek???

veroniq -

2011.07.22. 20:09:47

A büntetés sem maradt el, ugye??? Bleeee

Hát igen!

jamesbond -

2011.07.22. 20:08:26

Sajnos vannak ilyen képviselői Abonynak, és olyanok is akik úgy gondolják, hogy még a KRESZ szabályi sem vonatkoznak rájuk! Ráadásul ez a személy még hangoztatta is , hogy "nekik" kell példát mutatniuk! Na ez ma reggel sikerült is H.Istvánnak, mikor a kerékpársávon parkolt le...


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok