Mi Abonyunk - Hová költözik az Állatkert Abonyból?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.06.29. 14:41:20

 Kecskemét - Hamarosan új állatkert nyílik Bács-Kiskun megyében. Az abonyi vadaspark jó néhány állata Lajosmizse mellett, Felsőlajoson lel új otthonra. Jön a két csodaszép oroszlán, Mungo és Zinua, és a bájosan bumfordi víziló, Buborék is. 

 
 
Oroszlánok, szibériai tigrisek, zebrák és többek között egy víziló is Felsőlajosra költözik hamarosan. A Pest megyei településen, Abonyban működő állatkert egy része ugyanis ott lel új otthonra. 
 
Tóth Tibor tizennyolc évvel ezelőtt kezdte el megvalósítani az álmát, létrehozva az ország első magánállatkertjét. Rögös út vezetett az egykori gazos, átláthatatlan erdőtől addig a parkig, mely mára az ország egyik népszerűbb vadaskertje lett. Az égig érő fák alatt most már évente hatvanezer látogató fordul meg.
 
Noha Abony neve ma már leginkább az állatkertről ismert, a park tulajdonosa évek óta harcban áll a város önkormányzatával. Tóth Tibor úgy 
gondolta, hogy ott szeretné leélni az életét, és gyermekeinek adja majd át a vadaskert irányítását, ennek ellenére most mégis költözik, és egy új parkot nyit Felsőlajoson. Az abonyi állatkert marad, hiszen ott még érvényes az önkormányzattal kötött szerződése, így az állatok egy részének továbbra is ott a helye. Azonban az országos médiából megismert állatok, mint Mungó, vagy testvére, a gyönyörű oroszlánhölgy, Zinua, költöznek. Továbbáll Buborék, a víziló is, aki mindig tátott szájjal várja az látogatóktól a ropogós almát, de megy a két szibériai tigriskölyök, Teodóra és Szibír is. Abonynak ugyanis úgy tűnik, nem kellenek igazán. 
 
Közélet:
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Nagyon gáz!

TValéria -

2011.06.30. 10:12:11

Mivel az emberek a történelmi Abonyról semmit sem tudnak igy jó lett volna ha legalább erről az oldaláról ismerhették volna meg!Bár merre jártam még soha senkinek nem volt képben hogy Abony merre is van és miről híres,meg is lepődtem.Na most már még ezzel sem leszünk a köztudatban!

milyen szégyen ez az Abonyt irányitó embereknek!!

majomka -

2011.06.29. 16:37:06

na meg nekünk is!!!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok