Mi Abonyunk - Ezerötszáz gól nyomában Kövér Judittal
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.04.19. 10:39:23

Ha az Abony NB II-es női kézilabda csapatát, abban is leginkább Kövér Judit játékát nézi az ember, önkéntelenül is felmerülhet benne a gondolat: talán nem ebben az osztályban lenne a helye. Aztán, ha valaki erre a gondolatra vetemedik, érdeklődik is utána, leginkább az abonyi illetőségű nézők körében: hogy van az, hogy egy ilyen kaliberű játékos „megrekedt" Abonyban? Aztán a válaszokból az derült ki, hogy ott sem ismerik egészen: először is, mert ennek okát nem tudják, bár szerintük, mindig is az Abony csapatában játszott. Mások még azt is tudni vélték, hogy abonyi születésű a kiváló játékos.

Nos, ami biztos: az Abony együttese a legnagyobb favorit a bajnoki címre, a 2010-2011-es Nemzeti Bajnokság II. osztályában, annak is Dél-Keleti csoportjában. A bajnoki címre törő együttes vezéralakja Kövér Judit, de nyugodtan mondhatjuk, a Nemzeti Bajnokság II. osztályának egyik legkiemelkedőbb játékosa. Vele sikerült néhány szót váltani, elég el nem ítélhető módon, a Bácsbokod - Abony mérkőzés előtt lezajlott bemelegítés közben, március 26-án, a rájátszás második fordulójában.
Nos, az én kérdésem, mi után gratuláltam a március 15-én kapott Abony Város Sportolója kitüntető címéhez, hogy miért nem magasabb osztályban játszik?", hisz a játéka, messze kiemelkedik az ebben az osztályban általánosan tapasztalt színvonalból. Nos, mi előtt válaszolt volna - tisztáztuk az Ikrek révén a 'bokodi csapathoz fűződő kapcsolatomat is - majd tipikus női válaszként visszakérdezett - ettől híztam egy kicsinykét, de én így sem lettem kövér - hogy „Mi történt a Bács-Kun Sport weboldallal, amit az utóbbi időben nem lehet elérni?" Mi után elmondtam, hogy hülye elmebeteg hekkerek szétrombolták és e miatt kölcsönös sajnálkozásunkat, fejeztük ki, elmondta: „Azért nem játszik magasabb osztályban, mert férjhez ment és a gyermekáldás már nem tette lehetővé."
 
Ez viszont, már az, hogy férjhez ment, a mérkőzés után kért és kapott autogramból is kiderült. Aztán sokat nem trécselhettünk, mert Judit készült a rangadóra. Bár én szívesen láttam volna a mérkőzés ideje alatt inkább a lelátón, mert Nélküle, biztos hazai siker születhetett volna. A kijelentés talán nem túlzó: hisz a hatvanpercnyi játék után, Kövér Judit kiemelkedő játékával is csupán egygólos vendégsiker született...
 
Forrás és részletek:
 
 
Sport:
 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
1500 GÓL

Truckman -

2011.08.18. 15:11:39

AKKOR GRATULA NEKI!KirĂĄly

Kövér Abony Legjobb Sportolója Judit

charlie -

2011.08.18. 12:37:31

Amikor e sorokat papírra vetettem, abban a hitben tettem, hogy e szép pályafutásnak egy epizódját sikerült megörökíteni a sportszerető abonyi, na meg a sportág iránt érdeklődő más vidéken élő emberek számára, általa népszerűsíteni e szép sportágat is.

Nos, az utóbbi szempontból semmi sem változott. Judit, avagy népszerű nevén Juci, így is remek példakép lehet a mai fiatalok körében, csakhogy a pályafutása egy epizódjának, igaz egy jelentős és szép eredményekkel teli epizódjának szánt írás, a hírek szerint, ma már egy bevégzett pályafutásról szólna, bár az sem szólhatna másról, mint az eddig leírtak...

Megnyerték a bajnokságot, gólkirálynő lett, nem is akármilyen gólmennyiséggel, de nincs folytatás. Már az NB I/B-ben. Jucinak és néhány társának már az NB II-ben maradt Abony csapatában sem...

Juci a csúcson befejezte kézilabdás pályafutását... Bár úgy gondoltam a játékát látva, hogy nem a 2010-2011-es bajnoki év lesz pályafutásának legkiemelkedőbb bajnoki éve... Játékában még ennél is több van, de azt már valószínűleg nem tudhatjuk meg: mennyivel több?

Az viszont biztos: hiányozni fog a pályáról, úgy a csapattársaknak, mint a lelkes abonyi szurkolóknak, ne meg nem utolsó sorban a sportág iránt érdeklődőknek, nem feltétlen csak Abonyban:-(

Juci már csak az élet kihívásainak próbál megfelelni, példás családanyaként, szerető feleségként, s talán a sporttól, a kézilabdasporttól sem szakad el végleg...

Mit is kívánhatnánk ebből az alkalomból? Sok-sok boldogságot, sikert a ÉLET-hez, amely a jövőben a sport nélkül talán egyszerűsödik számára. Bár ez eddig sem okozott gondot Jucinak, hisz a pályafutása arra is jó példa volt, hogy mi mindent - tanulás, munka, család - lehet összeegyztetni, a sport, a magas szintű sportolás érdekében...

Juci! Tényleg nincs tovább? \"Sír\"

1500-as

Sovany -

2011.04.22. 03:21:40

Draga "juditka"

BUSZKEKEK  VAGYUNK RAD.

AZ IGAZI CSALADI  VER FOJDOGAL EREIDBEN, AMI  "K"Mosoly


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok