Mi Abonyunk - A pedagógusnap margójára
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2021.06.07. 19:29

Kedves Olvasónk, írta az alábbi történetet, aki 40 évig dolgozott elhivatott gyógypedagógusként.

„A Szeretet a legnagyobb, amit Isten itt hagyott…”

(Pedagógus napra)

Andalgok a kihalt utcán.
 Egyszer csak egy fekete fiú tűnik fel.
Ő az, - gondolom- de ahogy elsuhan mellettem, látom, mégsem.
De a gondolataim már a múltban járnak.
Azon a gyönyörű szemű, göndör hajú fiúcskán, akit néhány éve tanítottam.
Az éles eszű, sok mindent megélt, koravén kisfiún, aki mindent tudott az élet nehéz, gyakran sötét dolgairól.
Csak az írás-olvasás akart rajta kifogni.
A számolással nem volt gond, csak át kellett fordítanom a műveleteket a pénzzel való bánásmódra, már tudta is.
Mire egy kicsit haladtunk volna a tanulással, már hiányzott is.
Sokszor, sokat.
Pedig, ha nem….
Sokat küszködtünk az együttélési szabályokkal is.
Én azonban, mindig is jobban szerettem azokat a „gyerekeimet”, akik sok gondot adtak, akikkel sokat kellett törődni.
/ „Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.” /
Saint-Exupéry A kis herceg
Egyszer megütni készült valakit.
Nem szóltam, csak ránéztem… A tekintetünk találkozott.
A mozdulata abba maradt.
Leült a helyére.
Újra rám nézett:
  -Különben meg szeretem- mondta.
Minden elismerésnél többet ért nekem ez a mondat.

A szeretetről megint egy másik, szintén roma, csupa szív-lélek kisfiú jutott eszembe.
Egy olvasmányt dolgoztunk fel.
Beszéltünk már mindenről, -elemeztünk, elemeztünk- amikor megszólalt a fiú:
Na és a Szeretet nem fontos? -

De igen!
Hiszen így indult valaha a pályán, egy – az életbe, a hivatásába, a gyerekekbe szerelmes- képesítés nélküli, kis tanító néni.
Akinek az Édesanyja olyan szemérmesen büszke és boldog volt, mikor az igazgató úr megengedte, hogy bemenjen a lánya egyik osztályfőnöki órájára… és a sok kis csillogó szempárból sugárzott a Szeretet.
…………………………………………………………………………………………………………………………..
És özönlenek a gondolatok…

Felvillan a kép…

Egy elgémberedett kis fiúcskáról, aki minden reggel már 7 órakor ott állt az iskola udvarán.
Behívtam a szolgálati lakásomba: egy kifli, egy pohár langyos tej, hálás tekintet.

Egy 60 éves cigány nagymama, aki mindig kezet csókolt nekem, a kis 19 éves tanító néninek.

Egy ballagás…
Elbúcsúztam kis tanítványaimtól, ők mentek a nagybetűs életbe, az én szívem alatt pedig már, készülődött egy új kis élet.
„A Jóistenke adjon könnyű szülést, ennek az aranyos tanító néninek” - kívánta a nagymama. És kívánságát meghallgatták az égiek.

……….………………………………………………………………………………………………………………………………………

„… a tanár…” – hallom most, 40 év munkája után, nap mint nap a buszon, diákok szájából, és kiráz a hideg.
A pedagógusnak nemcsak, hogy neve nincs, de már neme sem.
Nekünk Gábor bácsi és Ica néni volt: máig felejthetetlen kölcsönös, mérhetetlen Tisztelet és Szeretet.


A régi tanítványaim / többségükben romák/ mind megállítanak:
Tanár néni, de jó, hogy látom, hogy tetszik lenni? - és boldogan mutatják az unokáikat.
Mert akkor, a pályám kezdetén, még nem volt kisebbség és többség, csak volt a Szeretet!

Tanárverés- zúdul rám a hírekből- és borzadok!
Istenem, hová „fejlődik” a világ?
A Szeretet már nem fontos?

De igen!
Hiszen mi tehetünk a legtöbbet!
Osszuk szét a szívünk melegét!
Adjunk! Adjunk!
Imádott Móra Ferencem szavai lüktetnek bennem…
                                          „A Szeretet, a Szeretet az élet!”


                                                                                                          Egy nyugdíjas pedagógus

 


  

Oktatás:
Abony   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Somogyi iskola: A Felvidéken jártunk...

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok