Mi Abonyunk - Pető Zsolt polgármester: Csodálatos, és megható érzés, hogy már az első alkalomra ilyen sokan eljöttek!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2019.12.01. 17:32

 

December első napján került sor az első adventi gyertya meggyújtására a katolikus templom előtt. A jeles alkalomra több százan érkeztek. Az első gyertyát dr Szabó Éva főorvos asszony gyújtotta meg. A rendezvényt immár hagyományosan a Városunk Fejlődéséért Egyesület szervezi. A „Szeretlek Abony” program sikere az is, hogy nagyon sokan eljöttek az első adventi gyertya meggyújtására, melyen Pető Zsolt polgármester, és több települési képviselő is részt vett.

 

Köszöntőt mondott Korbély Csabáné települési képviselő, a koszorút megáldotta Molnár Péter esperes plébános. Az adventi program a Művelődési Házban folytatódik a Bihari János Zeneiskola adventi hangversenyével. A Városháza előtti téren remek a hangulat, az ideiglenes műjégpályát már most is nagyon sokan használják, csodájára járnak a városlakók a pompásan feldíszített térnek.

'Itt mindenki mosolyog! Nagyon sokan vagyunk! Hihetetlenül jó érzés most abonyinak lenni!”- mondta egyik ismerősöm, és igaza is van. Aki kilátogat a térre az adventi programokra, részese lehet az összefogás fantasztikus érzésének, és annak, hogy milyen sokan is vagyunk mi, akik tényleg szeretjük Abonyt!

 

 

Pető Zsolt polgármester szintén meghatódva mondta el lapunknak, hogy maga sem hitte volna, hogy ilyen rengetegen lesznek már az első adventi programon, és ezúton köszöni mindazoknak, akik a szervezésben részt vettek, valamint azoknak, akik eljöttek a térre ezen a napon!

 

Lőrinczy Veronika 

Közélet:
Advent   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok