Mi Abonyunk - Idén februárban írta ki eladásra az önkormányzat a téglagyári tavat
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2019.08.14. 10:37

 

Ahogyan lapunk arról beszámolt, rekultiválják a téglagyári tavat, és környékét, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a terület nagy részét, beleértve a nádast, feltöltik. Ez hatalmas felháborodást keltett a lakosság körében. Sokan úgy vélik, hogy a területet ezzel tönkreteszik, az állatvilág jelentős része ezzel az akcióval megsemmisül. Aggályos az is, hogy a feltöltés után mi nyeli el majd a területen és környékén a belvizet, csapadékot. A téglagyári tó még az év elején a helyi önkormányzaté volt. Februárban pályáztaták meg, és egy helyi vállalkozó vette meg. A pályázati kiírásban nincsen annak nyoma, hogy a vásárló nem töltheti fel a területet, és arról sem szól a fáma, hogy azt mire használhatja. Nyilvánvaló, hogy a mostani feltöltés engedélyek birtokában történik, de kérdés: Ki és mikor adott erre a munkára engedélyt? Ezzel kapcsolatban lapunk több hivatalos helyre is küldött tegnap levelet, választ még nem kaptunk. 

IDE kattintva elérhető a februári pályázati kiírás

 

A kiírás szerint a terület beépíthető. Nyilván ezért folyik most a feltöltés. Íme a vonatkozó rész:

BEÉPÍTÉSI ELŐÍRÁSOK:
Az ingatlanok a város nyugati részén a Mátyás király útról közelíthető meg.
A telek Abony Város Helyi Építési Szabályzata szerint Gip-1 jelű övezetbe sorolt. Az építési
övezetben az alábbi felsorolt funkciójú épületek, építmények helyezhetőek el:
- bármely gazdasági tevékenységű célt szolgáló épület,
- gazdasági tevékenységű célt szolgáló épületen belül a tulajdonos, a használó és a
személyzet számára szolgáló lakások,
- igazgatási és egyéb irodaépület,
- üzemanyagtöltő,
-
amelyeknek környezeti paraméterei a telekhatáron nem haladják meg az övezet környezeti
határékeket.
- Övezeti besorolása: Gip-1.
- A kialakítható legkisebb telekterület: 5.000 m2
- Legnagyobb beépíthetőség: 35%
- Zöldfelület legkisebb mértéke: 30%
- Építménymagasság: maximum 8,0 m
- Beépítési mód: szabadon álló.

 

 



 

Közélet:
Abony   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Anyánkat_is

buboDrr -

2019.08.18. 09:10:34

Minden eladó! Anyánkat is eladjuk 2 fillérért.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok