Mi Abonyunk - Ma dönt a Jobbik-kongresszus a párt vezetési rendszeréről
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2018.04.28. 15:13

 

A Jobbik szombati kongresszusán kiderül, hogy a delegáltak milyen vezetési rendszert szeretnének a jövőben. A szavazással közvetve az is kirajzolódik, hogy a májusi tisztújításon a jelenlegi elnökség által támogatott Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton párosa vagy Toroczkai László esélyesebb-e a párt élére – olvasható a Magyar Idők szombati lapszámában.

 


A lap emlékeztet, hogy Vona Gábor az országgyűlési választást követően lemondott pártelnöki tisztségéről és parlamenti mandátumáról is, emiatt a május 12-i tisztújító kongresszusán új elnököt választ a párt.

A Jobbik elnöksége Sneider Tamás alelnök és Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes párosát támogatja, korábban társelnöki szisztémát találtak ki számukra. A lap szerint ez a regionális igazgatóknál nem várt ellenállásba ütközött, ezért szombaton az elnök-elnökhelyettesi rendszerről dönt a tagság. Az elnöki posztra jelölteti magát Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere is. A Magyar Idők információi szerint Toroczkai támogatottsága folyamatosan nő a tagság körében. Hozzáteszik, hogy ha őt választják a Jobbik elnökének, jelentősen gyengülhet a jelenlegi pártvezetés befolyása. mti

Politika:
JOBBIK   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok