Mi Abonyunk - A Szolnoki REPTár-ba érkezik a Szent Korona
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2017.08.29. 15:00

 

1847. szeptember 1-én adták át a Pest- Szolnok vasútvonalat. Ekkor nyílt az ó-szolnoki pályaudvar is, amely hazánk legrégebbi fennmaradt állomásépülete. A 170 évvel ezelőtti megnyitó ünnepségre az István nevű lokomotív húzta a 16 vagonból álló szerelvényt, amelynek mások mellett utasa volt gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos és Jókai Mór is. 1849-ban az osztrák fenyegetés hatására az Országgyűlés székhelyét áthelyezték Debrecenbe. Ekkor a Szent Koronát vonattal Szolnokig szállították és néhány napig itt őrizték.

 


Az egykori állomásépület teljesen felújítva, új tartalommal megtöltve a Reptár Repülőmúzeum egyik épületeként szolgál. A hozzáépített 4500 négyzetméteres Hangár emeletén egy időszakos kiállítással a RepTár is megemlékezik a jeles évfordulóról: 170 éves a szolnoki vasút címmel. A magán- és állami gyűjteményekből összeállított kiállítás a szolnoki vasúttörténet elmúlt évtizedeit idézi fel. Amely eredeti mozdonytáblákkal, lámpásokkal, kalauzsapkákkal és egyéb, a vasúthoz kötődő tárgyi emlékekkel idézi fel az Indóház emlékét, de a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár fotó- és iratgyűjteményéből is láthatnak érdekességeket 1847-től napjainkig. A gyerekek élethű vasútforgalmat bemutató modellasztalon próbálhatják ki, milyen vasutas lenne belőlük.
A tárlat szeptember végéig tekinthető meg a RepTár Hangár galériájában a múzeum nyitvatartási idejében.
2016. szeptember 1-én nyílt meg a RepTár. A Kelet-Európában egyedülálló repüléstörténeti kiállítóhely, élménypark elnyerte Az Év Turisztikai Attrakciója kitüntető címet. Látogatóinak száma megközelíti a hetvenezret. Az ország egész területéről érkeznek iskolai csoportok, egyéni látogatók, de külföldiek is szép számmal tekintették már meg a múzeumot, többek közt Lengyelországból, Belgiumból, Angliából. Vélhetően a legmesszebbről érkezett látogató egy argentin vadászpilóta volt.
A Pest -Szolnok vasútvonal átadásának 170. évfordulója alkalmából a MÁV Nosztalgia Kft. különvonatot indít Budapestről Szolnokra szeptember 2-án. A különvonat a RepTár használaton kívüli vágányára érkezik, egyik kocsijában a Szent Korona hiteles másolatát szállítja a Koronaőrség.
A legfontosabb nemzeti ereklye másolata 11:30-tól 12:30-ig lesz látható a Hangár-épület földszintjén. 12:30-kor a RepTár udvarától hagyományőrző csoportok kísérik díszmenetben a Belvárosi Szentháromság templomba, ahol 15:30-ig tekinthető meg. A díszmenethez bárki csatlakozhat a RepTár parkolójában.
Szeptember 2-án, 14 órakor avatják Baross Gábor emléktábláját a RepTár rámpás rakodóépületének oldalán. A „vasminiszter” az elsők között ismerte fel, hogy a XIX. század közepén az ország fejlődésének kulcsa a vasúthálózat fejlesztése, a vasútvonalak növelése. Minisztersége idején államosították a vasútvonalakat, de ő dolgozta ki a vasúti díjszabás rendszerét is.

Közélet:
Szolnok   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok