Mi Abonyunk - Jézus halálára emlékeznek a keresztények
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2017.04.14. 12:10

 

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által közleményében.


Ezen a napon a katolikus egyház szigorú böjt megtartását kéri a hívektől, a 18 és 60 év közöttiek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodniuk kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt.


Nagypénteken nem mutatnak be szentmisét.


A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és általában délután három órakor keresztútjárást is tartanak.


Ezen a napon az oltár üres: nincsen rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya.
A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából. A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.


Az ige liturgiájában felolvassák vagy eléneklik a passiót, Jézus szenvedéstörténetét. A hívek könyörgése után a pap a virágvasárnap letakart feszületről leveszi a leplet, és kezdetét veszi a kereszt előtti hódolat: a hívek csókkal illetik, és térdet hajtanak a feszület előtt.


A szertartás a miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be. Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak.


"A keresztút segít megérteni a történelem drámáját, de a hívőket biztosítja arról, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét. A húsvét pedig a jó győzelme a rossz felett, a szeretet győzelme a gyűlölet felett, mert ez a végső, a végtelen jóságnak, Istennek a győzelme".

Közélet:
Gyász   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok