Mi Abonyunk - Enyészet
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.03.24. 14:06:17

Galéria megtekintéséhez klikk IDE.

 

Abony nincsen szerencsés helyzetben, már ami a régi épületeit illeti. Pénz és odafigyelés hiányában ugyanis ezek lassan összeomlanak, legyen szó akár önkormányzati, akár magántulajdonról. A közelmúltban szintén egy önkormányzati tulajdonban lévő épület halálát mutattuk be Önöknek. Márton Ferenc, vagyis Abonyi Lajos író szülőházát, ahogyan azt illetéktelen kezek szétmarcangolták. Nincs jobb helyzetben a Györe kastély sem, amit ugyan megvett az önkormányzattól Juhász Róbert, de nem kezdett vele semmit. Most egy újabb „ gyöngyszem „ következik, a Gyulai iskola udvarán álló épület.

 

Igaz, új a csatornája, de ez sem volt képes megvédeni az enyészettől. Az oktatási intézmény területén lévő kiszolgáló létesítményen sok tábla hirdeti, hogy még a közelébe sem kéne menni, mert életbeszélyes. Én nem tudom, hogy ez így rendben van-e, de egy biztos, a Gyulai iskolára rájár a rúd, mert az összedőlés határán álló Zsinagóga szomszédságában szintén van egy iskolaegységük… Én az illetékesek helyében bizony nem lennék ennyire nyugodt. Talán nem kellene megvárni azt, hogy valóban balestek történjenek! Addig meg csak reménykedjünk. Szebb jövőt, kedves öreg abonyi épületek!

 

Ja, igen! Megfotóztam Önöknek a műemléket is az iskola udvarán, a kis kúriát, mely szintén elképesztő állapotban van. Akár egy régi festmény…..

 

LŐVE

Citrom-díj:
Gyulai   
 5 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Miből Pancsa?

Truckman -

2011.03.25. 06:47:19

Miből? Pénz nuku! A tanárok nem kapnak fizut, 20 éves  vakolat van a Gyulain, 50 éves ablakokkal, mik már nem is ablakok, stb... ....nemhogy új épületek, ezek helyébe! :(

Új, korszerű sulira lenne szükség

pancsa -

2011.03.25. 06:41:38

Ezeket az elavult, korszerűtlen épületeket ki lehetne, ill. kellene váltani egy új, korszerű tagintézmény építésével. A Kálvin úti épületek - ami az egyház tulajdonában van - sincsenek jobb állapotban, az Abonyi Lajos úti iskola épületről ne is beszéljünk. Évtizedek óta csak tűzoltó munka gyanánt került sor javításra, karbantartásra. Nagyobb felújításra sose jutott, ezért kerülnek az épületek ilyen leromlott állapotba.

Anno...

Truckman -

2011.03.24. 18:18:26

...it voltam 4-5. osztályos. Elöl tanultunk, hátul a kis, L-alakú öltözőbe öltöztünk egységes tornaruhába, majd egy kis szűk ajtón belépve V-lerakású recsegő padlós tornaterembe tornáztunk! Kilépve onnét, a napoközis ebédlőkkel közrefogott járdás területen, Pintér tanár Úr várt minket, az iskola biciklijeivel, és mentünk kicsit KRESZ-ezni, a KRESZ pályára, a jól vizsgázottaknak kerékpár jogsi dukált.

Ha olyan veszélyes, mint, mikor 2 hója voltam arrafelé tüdőszűrőn, és már az akkor is elvolt kerítve, nos...

..DŐLTSÉK LE, BONTSÁK LE!

egyet értek!

veroniq -

2011.03.24. 16:14:26

Akkor bontsák le a fenébe, mielőtt rádől a gyerekekre!!!!!!!!!!!!!!

Nem érdemes foltozni!!!!

gandalf -

2011.03.24. 16:10:56

Ezeket az épületeket gazdaságosan felújítani NEM LEHET, a falak vizesek, valószínűleg az alapozás nem megfelelő, vagy megsüjjedt. A tetőszerkezet és a héjalás elöregedett, a nyílászárók, gépészet a mai kor követelményeinek nem felel meg.Ezek az épületek általában nagy belmagassággal redelkeznek,fűtésük üzemeltetésük gazdaságtalan.Műszakilag a felújításuk megoldható, de többe, de legalább annyiba kerül mint egy új épület kivitelezése, és lehet hogy a funkciólyát csak kompromisszimok árán tudja ellátni.  Tisztelettel!  Gandalf


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok