Mi Abonyunk - Több száz levéllel zaklatta a színészt a nő, vádat emelnek ellene
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2016.09.23. 10:03

 

A Gödöllői Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a nővel szemben,  aki levélben, e-mail útján, közösségi oldalon több száz üzenettel próbált egy színésszel  megismerkedni.  A bűnügy vádlottja, egy fiatal nő 2014 tavaszán egy internetes oldalon felfigyelt egy fővárosi  színészre. Szerette volna közelebbről megismerni, ezért rendszeresen megjelent azokon a  színházi előadásokon és rendezvényeken, ahol a színész fellépett. Internetes oldalakon
nyomon követte a pályafutását és rövidesen beleszeretett. Elhatározta, hogy személyesen is  megismerkedik vele.

 


A nő 2014 áprilisától júliusig naponta mintegy 40-50, egyre személyesebbé váló üzenetet
helyezett el a művész rajongói oldalán, amíg a sértett le nem tiltotta őt. A vádlottat azonban ez
nem tántorította el a céljától. 2016 januárjáig postai leveleket, képeslapokat küldött a
színházba, a sértett e-mail címére több mint 200 levelet írt. A vádlott a színházban is többször
megjelent, hogy a színésszel találkozzon.
Nemcsak a sértettnek, hanem kollégáinak is több levelet küldött, melyekben folyamatosan
arra törekedett, hogy a színésszel kapcsolatba kerüljön. Sőt a sértett otthonát is felkereste, ott
is háborgatta, be akart jutni hozzá.
Amikor a vádlott megtudta, hogy ki szervezi a sértett fellépéseit, a programszervezőt is
megkereste. Neki is számtalan e-mailt és közösségi oldalakra feltett üzenetet küldött,
melyekben egyre csak a színész közelébe akart kerülni.
A Gödöllői Járási Ügyészség zaklatás vétségével vádolja a nőt.

Közbiztonság:
Ügyész   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok