Mi Abonyunk - Figyelj, ha nagyrendezvényt szervezel!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.03.18. 10:52:46

A ceglédi jegyző arra kéri a szórakozóhelyek tulajdonosait, hogy ha tömegrendezvényeket szeretnének tartani, akkor előtte konzultáljanak a hivatal munkatárásával. Egy, a napokban életbe lépett jogszabály szerint a zárt helyiségben tartott 300 fősnél nagyobb partikra engedélyt kell kérni.

 

Nyilván ez Abonyra is vonatkozik, de itt még erről senki nem adott nyílkörű hivatalos tájékoztatást.

Mostantól csak a szakhatóságok vizsgálódása és helyszíni szemle után lehet tömegrendezvényeket tartani. Ahogy a rendelet fogalmaz, a zenés-táncos mulatságokat a szervezőknek ezután nem elég bejelenteni, hanem engedélyeztetnie is kell a jegyzővel: ha a résztvevők száma meghaladja zárt helyen a 300 főt, szabadtéri esemény esetén az ezer főt.

Dr. DIÓSGYŐRI GITTA, jegyző: „Húsz munkanap az ügyintézési határidő, de ebbe a jegyző bevonja a szakhatóságokat. Ött szakhatóság van, tehát a tűzoltóságot is be kell vonni, a népegészségügyi szolgálatot is be kell vonni, a környezetvédelmi felügyeletet, azon kívül most már a mentőket is értesíteni kell, az építésügyi hatóság is.”

A különböző eljárási illetékek jelentős összeget tesznek ki. Igaz a kérelem elmulasztás is súlyos következményekkel járhat. A hivatal és a szakhatóságok munkatársai azokat a helyeket is fel fogja keresni, ahol eddig is tartottak zenés-táncos esteket. A partikat évente kétszer kötelesek ellenőrizni.

Azt javasolják, a rendezvény-szervezők, és a szórakozóhelyek is konzultáljanak a hivatal munkatárásával. A város egyik legrégebben működő diszkójába legfeljebb 285 fő fér be. Vagyis elvileg rájuk nem vonatkozik a szigorítás. De e nélkül is minden engedéllyel rendelkeznek – tudtuk meg a hely üzemeltetőjétől.

 

Forrás és részletek: www.ctv.hu

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok