Mi Abonyunk - Ma Magyarországon nincs demokrácia....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.03.12. 15:56:00

 Ma Magyarországon nem demokrácia, hanem autokrácia van, amely a jelenlegi miniszterelnök központosított hatalmára épül - hangzott el többek között ez a megállapítás is a Nagykőrösi Demokrata Kör március 9-i rendezvényén, amelynek meghívott előadója Debreczeni József közíró volt. A házigazda feladatát ellátó László Ferenc bevezetőjében elmondta, hogy majd egy évvel az országgyűlési választások után a politikai folyamatokat figyelve joggal aggódhatunk a rendszerváltáskor kivívott szabadságért, a demokráciáért. Ez indokolta azt, hogy párthovatartozástól függetlenül találkozási helyet biztosítsanak azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak a mostani közállapotokról.

A kulturális központ földszinti kávézóját zsúfolásig megtöltő érdeklődők előtt Debreczeni József egy háromnegyedórás előadásban próbálta a teljesség igénye nélkül összefoglalni a választás óta eltelt időszakot, elemezve a meghozott intézkedések hatásait, következményeit. Ezt követően beszélgetésre hívta a jelenlévőket, akiknek lehetőségük volt gondolataikat, kérdéseiket megoszatni az előadóval, aki igyekezett mindezekre reagálni, válaszolni is.

 

A jó hangulatú, közel két órás rendezvény könyvdedikálással zárult.

Politika:
MSZP   
 20 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
hu

Flowers -

2011.03.13. 10:23:47

Ez a válasz tetszett

Oldalak

Steve968 -

2011.03.13. 09:19:07

Egyikén sem. Hiszem, hogy középről szemlélhetem a világot. Figyelem az eseményeket. Úgy gondolom egyszerre vagyok nemzeti (a történelmi hagyományok tisztelője, űzője - amennyire lehet magyar terméket vásárolok), egyszerre vagyok liberális (annak aki érti is mit jelent), egyszerre vagyok szociálisan érzékeny (már aki megérdemli), vagyok jobb és baloldali. Sőt zöld, mert ahogy csak tőlem függ vigyázok a környezetemre. De középen érzem magam jól. Szerettném hinni, hogy a világ tényleg nem csak fekete vagy fehér, vagy vörös és fekete, vagy vörös és narancssárga, ennél színesebb.

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Politikusok !!

hazafi91 -

2011.03.13. 09:12:11

Szebb Jövöt !!

Mindegyik politikus csak lopni ,csalni ,hazudni tud !!Egyik se jobb mint a másik ,csak egy mást szúrkálják szavakkal de hogy komolyan elővegyék a bűnösöket az nem megy nekik!! Mindegyiknek az a cél hogy a saját zsebüket meg tömjék a népet meg leszarják magasról !!

KITARTÁS!!

No én a MSZP helyében...

Truckman -

2011.03.13. 07:14:12

...KUSSolnék inkább!Király

demokrácia.....

gab79 -

2011.03.12. 23:38:31

A komcsik elqrták az országot,a zsidesz végignézte.Akármit csináltak a vörösök, elutasították...

Most évek múltán előhozzák minimális változtatásokkal.

Megcsinálták nekik a 2/3-ot. Ez nem kezd olyan kádáros egypártrendszeres lenni??

500 ezer választót buktak.......

Egyik kutya másik eb.....

akkor zöld

Flowers -

2011.03.12. 22:29:17

Igazad van kedves Steve !! nem csak fehér meg fekete !! és te milyen  oldalon vagy ? mert 1 értelmű hogy nem Fidesz ,én hajlok a Jobbikhoz is ,tehát még zöld is lehet :) hogy piros ne legyen ! .jó éjt mindenkinek.

Ehhez milyen véleméy alakul ki ?

Steve968 -

2011.03.12. 22:09:52

"Egy hónappal ezelőtt a Fidesz-frakcióban még nem volt egyetértés a családi szavazati jog kapcsán. A héten döntött arról a párt, hogy bekerüljön az alkotmánytervezetbe a gyerekek után járó szavazat."

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Eladósodás

Steve968 -

2011.03.12. 21:35:34

mint folyamat 2000-től erősödött. Csak a tisztánlátás végett. Ekkor jöttek olyan tételek, mint pl. a kamattámogatásos hitelek, vagy a köztisztviselők garanciája, stb. Az előbbi évi 150 milliárddal terhelte meg a költségvetést, fedezet nélkül. Így tovább. Az élet nem fehér és fekete. Lehet másként gondolnunk a világra, de az elvakultság talán túlzás. A rajongás még beleférhet.

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

Debreceni egy szarzsák!!!!!

gandalf -

2011.03.12. 19:33:55

Az MSZP csak ne ugasson, mikor a tüntetők szemét kilőtték, akkor demokráciavolt???!!!Az új kormány megalakulása óta kiket veretett meg????Szabadon lehet írni, tüntetni,ebben a fenenagy diktatúrában!!!Minden héten újabb korruciós ügyek derülnek ki(honvédélmi miniszter wiskis doboz),már rég a sitten lenne ahelyük!!!!Az országot a végletekig eladósították, munka alig van,a lakosság nagyrésze csak nyomorog!!!Köszönjük MSZP, SZDSZ, MDF,és annak akik rájuk szavaztak!!!

hát

Flowers -

2011.03.12. 19:32:05

Süllő! nincs min vitázni ! valóba ,nézted a Fókuszt ?? jelen világ

:::::)))))

ber -

2011.03.12. 19:31:35

Ok. Jó hétvégét mindenkinek!!!TutkĂł  Pár év múlva ugyanitt...

Hűűű

Süllő -

2011.03.12. 19:15:59

Ezt az össznépi támadást...Király De tudjátok, ennyit azért nekem nem ér meg ez a vita, majd pár év múlva a tények ismeretében megbeszéljük.  Örülök, hogy ber "komája" lehettem...Mosoly

:)

ber -

2011.03.12. 19:07:30

Elfogadom és tiszteletben is tartom,más emberek vagyunk más beállítottsággal és gondolatokkal...  A minősítéssel van baj,hogy lebutázza azokat az embereket akiket nem is ismer,ehhez nincs joga senkinek,szerintem... Még Süllő "kománknak" sem...   NevetĹ‘s

:)

Flowers -

2011.03.12. 18:59:42

Süllő ilyen,mindenki más, és más a gondolata,ezt is el kell fogadni

:)

ber -

2011.03.12. 18:52:38

\"\\"Király\\"\"Még egy gondolat Süllőnek: \\\"Ne minősítsünk másokat mert az minket is minősít...\\\"  Majd az idő eldönti ezt a vitát és nem biztos,hogy négy év alatt...\"\\"Mosoly\\"\"   üdv

:/

ber -

2011.03.12. 18:38:08

Nem volt véletlen az a kétharmad szerintem...

Huhhh...

Süllő -

2011.03.12. 18:05:25

Na, erről beszéltem. Király

demokrácia???

Flowers -

2011.03.12. 17:58:48

Azt nem lehet tudni ki a buta,és ki az okos ,de az én véleményem az hogy ha fel vettek 2 évvel ezelőtt kölcsönt,azt nem lehet 1 év alatt vissza fizetni, 10 év kell ,és aki fel vette az el is költötte, szóval nem is volt cél az hogy jól éjünk :( lásd a cukor gyárak :( direkt le romboltatták ,és ma szidjuk a kormányt mert drága cukor?Ideje lenne úgy gondolkodni hogy a holnapunk jobb legyen,és tenni is érte!! Magyar terméket venni,és házi termékeket  készíteni,amit a mai kormány támogat is !és ne várjuk a sült galambot ,az MSZP jobb lenne ha csendbe maradna , a nagy büdöset hagyta csak nekünk ,és az fáj neki hogy havi 2 milliót nem tesz a zsebébe !  itt támad a demokráciával,mikor minden második ember már éhezik????? mert el loptak mindent?? meg le romboltak??? 

Eeegen...

Süllő -

2011.03.12. 17:19:58

Nos, nagyon reméljük, hogy a mostani 4 éves Fidesz éra nem szárnyalja túl az emúlt 8 év marhaságaival tűzdelt zsebredolgozásait.  Bár ennek kevés az esélye, hiszen kétharmaddal mindent meg lehet oldani, ennek naponta olvashatjuk "eredményeit". Gyanítom nem kell ehhez 4 év...Szomorú

Istenem, a sok buta ezt nem látta amikor behúzta az ikszet?... Vehee

:/

ber -

2011.03.12. 16:30:02

Az elmúlt nyolc évet vajon hogyan értékelné a Tisztelt közíró úr....?  Mértéktelen rablásnak vagy a közvagyon magánkézre játszásának vagy lehetne még pár jelzőt használni a szocialista időszakra...


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok