Mi Abonyunk - Kéményseprők lázadása
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.06.08. 20:45

 

A kéményseprők írásos garanciát kérnek a kormánytól foglalkoztatásukra és tisztességes bérezésükre, ezért demonstrált a Kéményseprők Országos Szakszervezete (KOSZ) hétfőn Budapesten a Kossuth téren.

    Vámos Csaba, a KOSZ elnöke ismertette a szervezet követeléseit, amelyek között szerepelt egy országosan egységesített és méltó bérrendszer kidolgozása is. Egyben szeretnék elérni, hogy a kéményseprés szervezetének átalakítása során a dolgozóknak ismerjék el jogilag a korábbi munkáltatónál eltöltött éveket.
Vámos Csaba hangsúlyozta: az utóbbi időben többször is atrocitások érték a kéményseprőket munka közben, ezért fontosnak tartják, hogy a kéményseprők visszakapják a közfeladatot ellátó személyi státuszukat.

 


A szakszervezet - a korábbi szóbeli ígéreteknek megfelelően - elvárja, hogy az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat elfogadása után, a végrehajtás részleteinek kidolgozásában, mint szakmai partnert a munkavállalói érdekképviseletet is vonja be a Belügyminisztérium, megteremtve a konstruktív együttműködés lehetőségét - mondta el a KOSZ elnöke.


A tüntetésen minden megyéből képviseltette magát egy-egy kéményseprő.


A kormánynak címzett petíciót, amelyet eljuttattak a Miniszterelnökségnek, a helyszínen átvette Szilágyi György, a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyik képviselője is. A politikus rögtönzött sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormánynak meg kellene hallgatnia a követeléseket.
A kormány március 10-én nyújtotta be a parlamentnek a kéményseprésről szóló új törvényre vonatkozó javaslatát, amely szerint az önkormányzatoktól a katasztrófavédelemhez kerülne a lakossági kéményseprési közszolgáltatás.


A javaslat indoklása szerint a kéményseprő-ipari közszolgáltatásban jelentkező zavarok "bizonytalanságot okoznak" az ellátásban, ami tűz- és életveszélyes, ezért a jelenlegi rendszer nem tartható fenn. A kéményseprő-ipari szolgáltatás stabilizálása a lakossági ellátásban csak teljes körű állami szerepvállalással lehetséges, ezért a jövőben a hivatásos katasztrófavédelmi szerv biztosítja a kéményseprést a lakosságnak.


A Belügyminisztérium számításai szerint a feladatvétel miatt 1350 kéményseprői és adminisztratív dolgozói státuszra lesz szükség a katasztrófavédelemnél. Az előterjesztés indoklásában azt is írták: az a kormányzati szándék, hogy a lakosság rezsiköltségeit a lehető legalacsonyabbra csökkentsék, összhangban áll azzal, hogy a lakossági kéményseprő-ipari ellátást a kabinet ingyenessé akarja tenni.


A hatályban lévő kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződések 2016. január 1-jén szűnnének meg.  

 

MTI

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok