Mi Abonyunk - Ha Orbánék nem segítenek, fizetés nélkül marad több pedagógus
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

admin - 2011.02.28. 11:10:04

Szeptember óta nem kapnak fizetést azok, akik megbízási szerződéssel dolgoznak Pest megyének. Így többek között ingyen foglalkoznak fogyatékos gyerekekkel hónapok óta gyógypedagógusok, logopédusok, pszichológusok. A Pest Megyei Önkormányzatnak nincs pénze, kormányzati segítségben bíznak, ám legjobb esetben is csak 5-6 hónap múlva tudnak fizetni. 

 

Szinte nevetségesnek tűnnek Pest megyéből az olyan grandiózus kormányzati tervek, minthogy a pedagógusok havonta nettó 200 ezer forintot keressenek, vagy Rogán Antal bérkommandó hadjárata, amely azt ellenőrzi, hogy a béreket megemelte a munkáltató, úgy ahogy azt ajánlották. Mindezekhez ugyanis bér kell.

Márpedig Pest megyében szeptember óta a közoktatásban, a gyermekvédelmi ellátásokban megbízási szerződéssel dolgozó pedagógusok nem kapnak semmilyen fizetést. Azaz gyakorlatilag hét hónapja ingyen foglalkoznak gyógypedagógusok, terapeuták, konduktorok a gyerekekkel.

 

Hét hónapja nem fizetnek, és még háromig nem fognak

Az önkormányzatoknak törvény írja elő, hogy garantálniuk kell a fogyatékos vagy fejlődési rendellenességű gyerekeknek azt, hogy az iskola ellátáson felül hetente néhány órát speciális szakemberek foglalkozzanak velük. Mivel ezek a szakemberek nem napi nyolc órában látják el ezt a feladatot, ezért a megyei intézmények megbízási szerződést kötnek velük. A gyakorlat szerint háromhavonta kapják meg a fizetésüket, legutóbb decemberben kellett volna fizetniük az intézményeknek, ám arra hivatkozva, hogy az önkormányzattól sem kapták meg a pénzt, nem tették meg.

"Mi is fizetésből élünk, sokunknak van lakáshitele, ki kell fizetnünk a számlákat, a gázszolgáltatót pedig nem érdekli, hogy nem kaptunk fizetést" – mesélte a Hírszerzőnek egy gyógypedagógus, aki nevét az ügy kényessége miatt nem vállalta. Mint mondta, azért is érzik magukat ördögi körben, mert nem mondhatják a családoknak és a gyerekeknek azt, hogy abbahagyják a foglalkoztatásokat, mert nem kapnak fizetést. Főleg úgy, hogy hivatalos magyarázatot sem a megyei fenntartású intézményektől, sem Pest megyétől nem kaptak. Így azt sem tudják, hogy mikor fizetik ki elmaradt bérüket. Ami úgy tűnik, nem a közeljövőben lesz.

A Pest megyei önkormányzatnál ugyanis a Hírszerző kérdésére azt mondták, hogy még jó időbe beletelik, mire rendezni tudják az önkormányzat adósságát. Ugyan a megye szerint nincs csődhelyzet, de olyan anyagi gondokkal küzdenek, hogy csak az alapellátást tudják finanszírozni.

Így az alkalmazotti státuszban lévő tanárok, közalkalmazottak béreit ki tudták fizetni, de a túlóra és érettségi pótlékot, a cafatériát nem. Több mint hét hónapos csúszásban vannak a már említett megbízási szerződések kifizetésével, de a gondozási vizsgálatokat végző bizottság szakértőinek díjait is csak hónapok után, decemberben tudták rendezni.

 

Ha a kormány fizet, fizetnek

 

Pest megye fideszes vezetése szerint azért kerültek ilyen helyzetbe, mert az önkormányzatok számára előírt feladatokat az állam nem téríti meg, a közoktatásban például nem éri el a normatíva a tényleges költségek kétharmadát. Mint lapunknak mondták, így fordulhat elő az a helyzet, hogy egyes szakellátások megszervezése, például a gyógypedagógiai ellátás, az önkormányzat felelőssége, de ennek megbízási díját saját magának kell előteremtenie.

A Pest megyei önkormányzat egyébként a számok alapján valóban kétségbeejtő helyzetben van, mára hatmilliárdos likvid hitel, tízmilliárdos kötvényállomány és további hárommilliárdos hitelteher nehezíti a működését. A vezetés ezért ősszel négymilliárd forintos állami támogatásra pályázott, amiből 40 millió forintot kapott meg. Összehasonlításképpen: a közétkeztetést végző cégnek a megye 500 millió forinttal tartozik.

Az önkormányzat azonban nem tett le a kormányzati segítségről, reményeik szerint március végén megkapják a kért összeget, és akkor abból ki tudják fizetni az elmaradt béreket. A fideszes megyevezetés mindezt arra alapozza, hogy 2011-ben szigorú költségvetést fogadtak el, többek között azon spórolnak, hogy a közalkalmazottaknak nem adnak étkezési jegyet, a képviselőknek ősz óta nem fizetik ki a tiszteletdíjakat.

Ám mindez szerintük csak az alapellátás finanszírozására elegendő, kormányzati segítség nélkül nem tudják rendezni a megbízási szerződéseket.

Hasonlóan látják a helyi szocialista képviselők is: az MSZP-s Keller László szerint sem tud a megye kimászni az adósságból konszolidáció nélkül. Mint a Hírszerzőnek mondta, az, hogy a közalkalmazottaktól és köztisztviselőktől elveszik a cafatériát, nem old meg semmit, "kormányzati beavatkozásra van szükség, mert rengeteg 60 és 90 napja lejárt tartozást halmozott fel az önkormányzat".

A megye eladósodottsága viszont nem vigasztalja azokat a pedagógusokat, akik hét hónapja nem kapnak fizetést. Legközelebb március elején kellene utalnia az önkormányzatnak.

 

Forrás: Hirszerzo.hu, fotók: Polyák Attila (A Hírszerző engedélyével)

Oktatás:
FIDESZ   
Tanár   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok