Mi Abonyunk - Nőnek lenni nagy dolog! Beleszületünk egy igen összetett szerepbe
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2015.03.08. 17:55

Szeretek NŐ lenni, a nap 24 órájában. Annak ellenére is, hogy szerepünk jóval összetettebb és bonyolultabb, mint egy férfié. Megpróbálunk példásan helyt állni, anyák vagyunk, vagy leszünk egyszer, és ez soha sem múló állapot. Aki tudja, milyen dolog életet adni egy másik szeretett lénynek, és a saját testünkkel táplálni gyermekünket, tudja, hogy egy NŐ igazi küldetése nem más, mint az Anyaság. No, ez az első szerep. Aztán mi nők, általában dolgozunk is, kőkeményen, próbálunk beválni a család mellett a munkahelyünkön, a vállalkozásunkban, és ezek mellett próbálunk szépek, ápoltak maradni, hogy a Társ figyeljen ránk. Hogy örömmel ossza meg velünk azt a néhány órát, mely általában az önfeledt együttlétre jut napjainkban.

 

Aztán vagyunk szeretők a Társ mellett, takarítónők, szakácsok, könnyeket felszárító lélekbúvárok, és barátnők, barátnőkkel, kollégák. Ezernyi arcunk van, különös a lényünk. Mások vagyunk, mint a férfiak. Antagonisztikusan mások. Nehéz megérteni őket, másik szerepet játszanak az életben. A nő azonban érzékeny, érzelmes lény is egyben. Tűr, elfogad, befogad. Amennyiben szeretetet kap. Kedves Nőtársam! Légy rá büszke, hogy a teremtő megadta neked ezt a lehetőséget. Ne csak ma a Nőnapon. Az év minden egyes napján, alkonyattól pirkadatig, és persze napkeltétől napnyugtáig. Nőnek lenni igazi kihívás, de szép szerep!

LŐVE
 

Végezetül egy ideillő versike:

Domokos Jenő


A Nőktől szép?


A Nőktől lesz szép a világ?
Nem tudom, ám nélkülük üres, sivár.
Hogy ember születhessen a világra,
Ahhoz kell a férfiak és nők szándéka.
Nők nélkül nem lenne a Földön emberi élet,
Ők hordják ki szívük alatt az új életet.
Én hiszem, hogy mindenkinek van egy párja,
És ha megtalálja, egy kisember születhet a világra.
Ők, a Nők az okosabbak és szebbek,
És ők viselik az igazi, nagy terhet.

Különvélemény:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Elbukott az abonyi notórius feljelentgető

Antal- Láng Edina megmondta a bírónak, hogy nem vonul vissza

Vádlóból vádlott lett Antal- Láng Edina

Tartson velünk facebook oldalunkon is!

Kedves a MÁV: Az abonyiak féláron utazhatnak?

Hamis vád?

Segítek Antal- Láng Edinának!

Mi most tényleg a semmi nem jó országa lettünk?

Szeret Ön Abonyban élni?

Megszabadultunk, felszabadultunk! Győzött Magyarország, győztek a MAGYAROK!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok