Mi Abonyunk - Akikre büszkék lehetünk, második felvonás: Fehér Levente
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

admin - 2015.03.02. 09:49

 Fehér Levente

 

 2008-ban kezdett karatézni, 4,5 évesen.

2012-től a Full-Contact Team Szolnok Sportegyesületben edz és versenyzik. Edzői: Magna Gergő, Fórián Enikő

Leventét a 2014-es év tanulmányi és sporteredményeiért díjazták.

Levente 5. osztályos tanuló az abonyi Gyulai Gaál Miklós Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában és eddig minden évben kitűnő tanuló volt.

Első osztályos kora óta Zeneiskolába jár, trombita tanszakra és folyamatosan jár versenyekre.

Legjobb tanulmányi verseny eredményei:

2012-ben matematika versenyen országos 9. helyezést ért el (Felkészítő tanára: Egediné Sefcsik Ágota).

2014-ben országos angol versenyen 9. helyezett lett, szintén ebben az évben a Fox Competition nemzetközi angol versenyen nemcsak korcsoportjában, hanem az összes induló összesített eredménye alapján a 3. helyen végzett. (Felkészítő tanára: Gulykáné Gál Erzsébet)

2013-ban megkapta Az év sportolója 2013 – Gyulai DSE díjat.

2015.02.26.-án kapta meg Abony Város „Jó tanuló, jó sportoló” díját az Abony Város Polgármesteri Hivatal Dísztermében.

 

 

 

Kyokusin Karate eredményei:

 

2012

Knock Down Kyokushin Karate Diákolimpia Döntő

I. helyezés

 

X. SHINJU-KAI Nemzetközi Kyokushin Karate Bajnokság

I. helyezés

 

ALL KYOKUSHIN KARATE WORLD CUP

I. helyezés

 

XV.BUSHIDO KUPA - MKSZ Jubileumi Knock-Down Utánpótlás Magyar Bajnokág

I. helyezés

 

Orosháza Open - Nemzetközi Kyokushin Karate Bajnokság

I. helyezés

 

Tarczy Kupa – Gyermek, Serdülő Kyokushin Kumite Verseny, Szlovákia
Pontrendszerben
Knock Down rendszerben

I. helyezés

 

I.helyezés


legtechnikásabb versenyző különdíj

 

2013

VIII. Zemplén Kupa - Országos Kyokushin Karate Verseny

II. helyezés

 

I. Tokaj Kupa - Utánpótlás Bajnokság

I. helyezés

+legtechnikásabb versenyző különdíj

 

Kyokushin Karate Diákolimpia területi selejtező

I. helyezés

 

Honkyokushin International Karate Organization - Knock Down Diákolimpia Döntő

I. helyezés

 

Honkyokushin International Karate Organization - Knock Down Bajnokság

I. helyezés

+legtechnikásabb versenyző különdíj

 

XIV. Harcművész Világkupa

I. helyezés

 

Harcosok Klubja 8. - Amatőr Thai-Box, MMA, K-1 gála Kyokushin Super Fight

I. helyezés

 

Knock Down Utánpótlás Magyar Bajnokság, XVI. Bushido Kupa

III. helyezés

 

Magyar Kyokushin Karate Szervezet Utánpótlás Magyar Bajnokság

I. helyezés

 

Honkyokushin International Karate Organization - Knock Down Bajnokság-Mikulás Kupa

II. helyezés

 

2014

IX. Zemplén Kupa – Nemzetközi Kyokushin Karate Verseny


I. helyezés

 

Kyokushin Karate Diákolimpia területi selejtező
Kumite (küzdelem)
Kata (formagyakorlat)

I. helyezés
II. helyezés

 

Honkyokushin International Karate Organization - Knock Down Diákolimpia Döntő

I. helyezés
+legharcosabb versenyző különdíj

 

XV. J.&S. Speed Kupa
Kumite (küzdelem)
Kata (formagyakorlat)


I. helyezés
III. helyezés

 

VI. Polgármester kupa, Nyílt Szlovák Bajnokság - Sosai Oyama Emlékverseny


I. helyezés
+legtechnikásabb versenyző különdíj
 

II. Pünkösd Kupa, Országos Utánpótlás Bajnokság

I. helyezés

 

4th IKO KYOKUSHINKAIKAN EUROPEAN CHAMPIONSHIP- Utánpótlás Európa Bajnokság
Kumite (küzdelem)
Kata (formagyakorlat)

I. helyezés
II. helyezés

 

Kispest Kupa Kyokushin Karate Magyar Bajnokság

I. helyezés

 

International Cup Cadet, Slovakian Open

I. helyezés

 

XVI. J&S Speed Kupa Nemzetközi Kyokushin Karate verseny
Kata (formagyakorlat)

I. helyezés

 

XVII. Bushido Knock Down Utánpótlás Európa Kupa

I. helyezés

 

Magyar Karate Szakszövetség Utánpótlás Magyar Bajnokság
Kumite (küzdelem)
Kata (formagyakorlat)

I. helyezés
II. helyezés

 

I. Hinomoto Kupa, Országos Kyokushin Karate Verseny


I. helyezés


Magyar Kyokushin Karate Szervezet Utánpótlás Magyar Bajnokság


I. helyezés

 

2015

 

X. Zemplén Kupa - Nemzetközi Kyokushin Karate Verseny

 

III. helyezés

 

Kyokushin Karate Diákolimpia területi selejtező, Nyíradony

 

Kumite (küzdelem)

I. helyezés

 

Kata (formagyakorlat)

I. helyezés 

Sport:
Karate   
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok