Mi Abonyunk - Murvainé Kovács Rita beperelte lapunkat: A bíróság elutasította a keresetet
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.12.17. 18:45

 

Az abonyi Fidesz- KDNP szervezet a Murvainé Kovács Rita üggyel kapcsolatban folyamatosan élt kifogással a Választási Bizottságnál, végül minden keresetüket elutasította a Nemzeti Választási Bizottság. Gyakorlatilag érdemi vizsgálat nélkül tette meg ezt a „ másodfok „ a Területi Választási Bizottság döntését követő fellebbezésem után, mert határidőt mulasztottak. Murvainé Kovács Rita volt Fideszes képviselőnő volt az, aki érettségi hamisítási botrányba keveredett, és végül nem jutott be a képviselő- testületbe. Nyilvánvalóan ez a tény nem hagyta nyugodni, így keresetet adott be ellenem, mint Lőrinczy Veronika főszerkesztő, valamint a MiAbonyunk SAFE Kft., mint a www.miabonyunk.hu oldalt működtető gazdálkodó szervezet ellen a bíróságon. Mindezt jóval a választásokat követően, a cikk megjelenését követően a 30 napos határidő lejárta után tette meg. Így az eljáró bíró elutasította a felperes keresetét, mert nem tartotta be a perindítási határidőt. Én magam nem tudtam részt venni a tárgyaláson, mert az idézést Lőrinczy Veronikaként december 1-én délután vettem át, 3-án kellett volna megjelennem a bíróságon. Ráadásul korábbi lakcímemre kaptam az idézést.

 

A MiAbonyunk SAFE Kft képviselője a december 3-ra 13 órára szóló idézést december 3-án 15 órakor vette át a postán. A felperes, Murvainé kovács Rita kérte, hogy a tárgyalást távollétében is tartsák meg. Ez megtörtént, az eljáró bírónő a keresetüket elutasította. Mellékelten csatolom az ezzel kapcsolatos ítéletet, mely nem jogerős, ellene fellebbezéssel élhet a felperes. Murvainé Kovács Ritát az eljárási illeték megfizetésére is kötelezték. Még Lőrinczy Veronika néven nem vettem át az ítéletet, de nyilván az azonos tartalmú, mint az itt közölt.

 

Annak ellenére, hogy személyesen nem tudtam megjelenni a bíróságon, együttműködő voltam. Murvainé Kovács Rita nem azért nyújtott be ellenem kerestet, mert cáfolta, hogy érettségi hamisítási botrányba keveredett volna, hanem azt állította többek között, hogy nem vált büntetőeljárás alanyává. A bírósághoz megküldött levelemben kértem az ügyben eljáró bírót, hogy kérje ki a rendőrségtől hivatalosan, hogy büntetőeljárás alanyává vált-e a képviselő jelölt vagy nem. Úgy tudom, hogy IGEN, két bejelentés alapján is. Nagyon remélem, hogy az ügy végre nyugvópontra kerül. Murvainé nem kért egyébként kártérítést, egy közleményt kellett volna oldalunkon elhelyeznem, melynek tartalma több helyen is valótlan állításokat tartalmazott. A képviselő szolnoki ügyvédje kérte még a költségeik megtérítését is. Kíváncsian várom, hogy ezek után lesz-e majd másodfokú tárgyalás. Úgy tűnik, hogy mind a Fidesz- KDNP abonyi pártszövetség, mind Murvainé és ügyvédje nagyon hadilábon áll a határidőkkel.

Lőrinczy Veronika
 

Politika:
FIDESZ   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok