Mi Abonyunk - Vigyázz! Átverés! Az önkormányzat nem oszt 2000 forintokat!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.12.10. 13:17

 

Kedves olvasónk hívott fel ma azzal, hogy az egyik cég egy hete idős szüleit azzal hívta fel, hogy az abonyi önkormányzat úgy döntött, hogy ebben az évben 2000 forintot oszt azoknak, akik egy adott napon reggel a korai órákban bemennek a Kultúra Házába. Az idős házaspár mit sem sejtve beírta a naptárba a nagy napot, és kérte lányukat, hogy ezen a napon feltétlenül vigye be őket a városba a programra. A hölgynek gyanússá kezdett válni a dolog, nem először találkozik már ilyen fura esettel, így felhívott engem, hogy járjak utána a meghívás valóságtartalmának. Az abonyi Kultúra Háza az adott napra valóban kiadta a termet, azt kibérelték tőlük, de a Kultúra Házának tiszte itt be is fejeződött, ők egyáltalán nem felelnek a rendezvényeken történtekrét ebben az értelemben. Sajnos a vonatkozó jogszabályok szerint az, hogy egy vállalkozás azzal az ígérettel csábítja oda az időseket, hogy pénzt oszt nekik a helyi önkormányzat, nem büntethető, mert károkozás nem történik.

A rendőrség nem győzi közzétenni felhívásait, hogy ne dőljenek be az emberek az árubemutatókon kínált portékák vagy utazások csábításainak, még mindig nagyon sokan hisznek a „ tündérmesékben”. Az adott bemutatón biztosan fognak ajándékot osztani, még az is lehet, hogy készpénzt, melyet vélhetően kedvezmény formájában adnak majd oda a jelen lévőknek, ha valamit megvásárolnak. Elvileg még jól is járhatnak a résztvevők.


De az, hogy az abonyi önkormányzat nevével élnek vissza, ezzel időseket tévesztve meg, enyhén szólva is arcpirító. Az esetről tájékoztattam Abony város polgármesterét, aki felháborítónak nevezte a történteket. Romhányiné Dr. Balogh Edit lapunknak elmondta, hogy az abonyi önkormányzat semmiféle ilyen jellegű pénzosztást nem végez. A szokásoknak megfelelően, előzetesen az abonyi Karitász csoporttal és más szervezetekkel egyeztetve döntött arról a szakbizottság, hogy kik kapnak karácsonyi ajándékcsomagot. Így ők, és az abonyi karitatív szervezetek, csoportok, sok száz abonyi családnak okoznak örömöt karácsony környékén. Kár, hogy ebbe az örömbe üröm is vegyül, ami a megtévesztő 2000 forintos pénzosztást illeti.

Lőrinczy Veronika
 

Citrom-díj:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok