Mi Abonyunk - 4 pontos, hazai hétvége!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.12.01. 18:34

Az őszi szezon utolsó hazai fordulójában Ercsi SE csapatait láttuk vendégül vasárnap. Ercsi felnőtt csapata ez idáig két pontot szerzett a bajnokságban, de egy cseppet sem becsültük le őket, hiszen több évad óta sorozatosan megküzdünk és jól ismerjük egymást. Egy Abony-Ercsi mérkőzés, mindig tartogat izgalmakat, ami ezúttal sem maradt el. Az első félidőben mutatott játékunk épp hogy megütötte az NB. II-es szintet. Támadásban nem volt meg az a gyorsaság, amivel az Ercsi védőfalát meg tudtuk volna bontani. Statikus védőfalukat próbáltuk átlőni, de ez sem volt hatékony. Nem tudtuk lendületből felvinni a labdát, amitől hatékonyabbak tudtunk volna lenni támadásban. Védekezésünk elég passzív volt, amit ellenfelünk észrevett és ki is használt. Ezúttal sajnos a kapuból sem jött a segítség. Kényszerből folyamatosan változtatni kellet a felállást, hogy végre egy ütőképes csapat álljon fel.

A mérkőzés eredménye sokáig egál volt (19. perc 9:9). Ugyan kétgólos előnyünk volt, de ezt gyorsan átadtuk az Ercsinek, aki 3 gólra is meglépett az első félidő derekára. Ebből csak egy gól tudtunk lefaragni a 30. percig.
A félidő eredménye 13:15 lett.

A második félidőre nem tudtunk megújulni és sokáig vezetett az Ercsi. Ráadásul a 39. percben már 5 gólos vezetésre tettek szert. Időkérés után aktiválták magukat átlövőink és be-betaláltak. Az Ercsi védői ezután már jobban kilépkedtek és beállósunk tudott érvényesülni. Hátrányunkat a 49. percben sikerült ledolgozni (25:25) Ekkor, új erőre kapott csapatunk, összeállt a védekezés, támadásban eredményesebbek voltunk. Az 57. percben 30:28-as állásnál sem lehetett fellélegezni. A szűkös keretből álló, de annál inkább ütőképes csapattá alakult Ercsinek még sikerült kiegyenlítenie. Vezethettek is volna, de kapusunk élet és pontmentő védés párost mutatott be. Majd a 60. percben, egy gyors támadásból, rutinos beállósunk, Bárány Józsi megszerezte a győztes gólt, aki ezen a mérkőzéses az egyik legeredményesebb játékos volt és igazi „öreg” harcosként küzdött. A mérkőzést így 31:30-ra megnyertük, egy küzdésben, dicséretes végjátékban. Sajnálatos viszont, hogy irányítónk, Mészáros László, már az első félidőben bokasérülést szenvedett. Ezúton is kívánunk jobbulást és gyors felépülését.
Játékosok: Almási A.(2), Bagi S., Bárány J. (7), Bárány N. (1), Benkucs Z., Bugyi M. (7), Juhász I. (1), Matócsi I.(1), Mádi Cs.(2), Megyes J. (6), Mészáros L. (1), Nagy A. (1), Tóth Z. (2), Vígh J.
Kapusok: Medgyes Gábor, Pál István,
Junior csapatunk az eddig, szintén két pontot szerzett Ercsivel csapott össze. A mérkőzés a 11. percig volt izgalmas (7:4). Ezt követően beindult az abonyi gépezett és folyamatosan lépett el csapatunk az ellenfelétől. A félidőben már jelentős különbség alakult ki a két gárda között. 18:7-es biztos vezetéssel kezdődhetett a második félidő.
Előnyünket csak növeltük a mérkőzés hátralévő részében. Ezúttal pályára léptek azok a játékosok is, akik eddig nem nagyon kaptak szerepet és néhány fiatal játékos is bizonyíthatott.
Szinte minden játékos gól szerzett ezen a mérkőzésen. A junior mérkőzés végeredménye 38:24 lett.
Játékosok: Bagi N.(2), Bagi S. (6), Berkó T.(1), Csizmadia B. (3), Duka K. (3), Komáromi Z.(4), Kovács A.(1), Majoros L., Újhelyi T. (3), Újhelyi Z. (2), Varga A.(1), Varga M.(6), Varga R. (6)
Kapus: Bugyi G.,
Az utolsó fordulóban egy újabb komoly ellenfélhez utazunk. A 10 pontos és a bajnoki tabellán közvetlen mögöttünk, a 7. helyen álló BP. Honvédnél lépünk pályára dec. 6-án. Reméljük, hogy a Mikulás puttonya nekünk tartogatja a bajnoki pontokat.
Köszönettel tartozunk minden egyes nézőnek, akik valamelyik mérkőzésünkre is kilátogatott, támogatta csapatunkat a szezon során.
Köszönetünket fejezzük ki szurkolóinknak, akik sorozatosan bíztatták, hajtották csapatunk a mérkőzéseink során, mely sokszor segített.
Várunk mindenkit a tavaszi szezonban is, hiszen hamarosan folytatódik az igazán izgalmas és szoros küzdelemsorozat.
Hajrá Abony!
 

Sport:
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok