Mi Abonyunk - Kovács László Fideszes bizottsági elnök elköszönt a választóitól, még ezért is kritikát kapott a kormánypártiaktól
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.10.11. 10:07

Kovács László, a FIDESZ abonyi képviselője, bizottsági elnöke október 9-én egy fórum keretében köszönt el választóitól. Előtte az itt közzétett szóróanyagot kiküldte az egyes számú választókerület lakosságának. A fórumon Kovács László elmondása szerint 11 fő vett részt, ez a létszám a szokásosnak mondható. Köztük Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester is, aki NEM Kovács László külön meghívása alapján érkezett férjével a nyilvános eseményre. Kovács László lapunknak elmondta, hogy a polgármester azért jött, hogy annak ellenére megköszönje sok éves munkáját, hogy voltak éles vitáik a testületi ülésen, és a háttérben is.

 

A fórumra egyébként megérkezett Dr. Magyar Gábor, a Fidesz- KDNP abonyi polgármester jelöltje is, Gedei Gábor kampányfőnökkel, akik nem megköszönni jöttek a Fidesz leköszönő tagjának képviselői munkáját, hanem kérdőre vonták, hogy miért kampányol Fideszesként Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester mellett. Kovács László lapunknak elmondta, hogy nem kampányol senki mellett, és nem is igazán érti a kormánypárti jelölt éles fellépését. Ő csak egy szóróanyagot adott ki, melyben senkit nem bánt, nem sérteget, és a voksát sem teszi le egyik jelölt mellett sem. Ezúton szeretné megköszönni eddigi választói bizalmát, azt, hogy dolgozhatott értük, melyet szolgálatnak tekintett, és boldogan tette. Kovács László egyelőre visszavonul az aktív politizálástól.

Olvasóink, az abonyi választópolgárok nevében ezúton és magam is szeretném megköszönni Kovács László képviselő, és bizottsági elnök munkáját. Kívánok neki jó egészséget, munkájában sikereket! Lőrinczy Veronika főszerkesztő

 

Politika:
 2 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Kritika a kormánypártiaktól?

P.M. -

2014.10.12. 18:49:28

Egyszerű parasztasszony, bölcs édesanyám mondta:A csikének is az alja csípog.

A költő meg valhogy így:
A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

"arany" Lacinak

P.M. -

2014.10.12. 12:11:08

Bár e sorokat homályos szemmel írom, de még élemedett korban sem szégyen a szem sarkában megjelenő könny. Jó volt veled egy csónakban evezni. Sokszor próbálta a vihar felborítani, de nekifeszültünk az evezőknek és mentünk az állatalunk jónak gondolt cél felé. A csapatot nem csak az ideológiai közös gondolkodás, mindinkább az emberi barátság tette szilárddá. Keményen dolgoztunk meggyőződésből, hogy a kormánypárt kétszer is bizalmat kapjon. Miniszterelnök Úr által ígért munkaarányos jutalmat felül írta egy-két közös vadászat a politikai felső körökbe és más egyéb. Az igazi megérdemelt jutalmat nem most osztják, remélem addig van még néhány évünk. Emlékeimet táplálja az együtt eltöltött idő, a békemenetek, az erdélyi kirándulások, és nem utolsó sorban a családi és baráti összetartások. Köszönöm Istennek, hogy a csapathoz tartozhattam. Legyen bármi is a nap végeredménye, Hemingway sorai jutnak eszembe: „Az embert meg lehet ölni, de legyőzni soha.” Kívánom, hogy magánéleted legyen sikeres Légy büszke családodra, magadra és eredményeidre.
Tisztelettel: Misi bácsi.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok