Mi Abonyunk - Remekül sikerült az újszilvási Pálinkafesztivál
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.05.27. 23:28

A hivatalos termékleírás is tartalmazza a választ, hogy miért hungarikum a pálinka, hiszen előállításakor minden egyes munkafázist Magyarországon kell végezni - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési MinisA pálinka Magyarországon termett, húsos, magozott vagy mag nélküli, illetve bogyós gyümölcsből Magyarországon készített és palackozott gyümölcspárlat - idézte fel a leírás szövegét az államtitkár a kilencedik Újszilvási Ágyaspálinka Fesztivált, valamint a kísérő hungarikumok bemutatóját és vásárát köszöntő beszédében.

Hangsúlyozta azt is, hogy a jelenleg mintegy 30 tételt tartalmazó hungarikumgyűjteményben az első sorszámot a pálinka, a másodikat pedig a törkölypálinka viseli.

A szabad pálinkafőzés érdekében tett magyar lépésekkel kapcsolatban az államtitkár elmondta: a Nemzetgazdasági Minisztérium - amelynek kompetenciájába tartozik az ügy, minthogy alapvetően jövedéki adóról van szó - és a VM szakemberei együtt dolgoznak azon, hogy olyan jogszabály szülessen, amely Brüsszel számára is elfogadható, ugyanakkor folytatható a megkezdett szabad pálinkafőzés is.

Kitért a vasárnapi európai parlamenti választásra is. "Nem Brüsszel ellen akarunk harcolni, hanem a magyar nemzeti érdekek mellett" - fogalmazott a politikus.

Hangsúlyozta: a választás tétje, hogy olyanok kerülnek-e Magyarországról az Európai Parlamentbe, akik eddig is kiálltak a nemzeti érdekekért vagy olyanok, akik - akár jobbról, akár balról - a szélsőséget képviselik, például az európai egyesült államok vagy az unióból való kilépés gondolatát. Ez utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy a kilépés károkat okozna az agrár- és a vidékfejlesztésben is.
(forrás: Élelmiszer Online/MTI )
 

Közélet:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Chliievő verseny

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok