Mi Abonyunk - Pest megyei futó- és gyalogló napok: csaknem négyezer résztvevővel
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.04.14. 10:26

Ideális időjárás, feldíszített induló helyek, dübörgő zene fogadta április 3-án a ceglédi és nyársapáti rajtra érkező résztvevőket. A szervezők már előre dörzsölték a tenyerüket és felkészültek a rohamra, hiszen az előzetes nevezésekből tudták, hogy a tavalyinál kilencszázzal többen választották a programot, mely az egészséges életmód népszerűsítése és az esélyegyenlőség elfogadásának jegyében zajlott.

 


Öröm volt nézni a vidám mosolygós arcokat. A másfélezer indulót Cegléden a helyi NBI-es férfi kézilabda csapat tagjai vezették fel. Kanyó Zsolt paraatléta a közel kétszáz óvodás között lendületesen tekert kerekesszékében a csemői kijárati határtábláig. Voltak, akik sokkal hosszabb táv teljesítésére vállalkoztak. Szelepcsényi Csaba Albertirsa BSI Futónagykövete mellett öt középiskolás és a rendezvényről az internetes megosztó oldalakról tudomást szerző négy amatőr hosszútávfutó is végig futott Albertirsáig. Az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola 50, a Losontzi István Többcélú Közoktatási Intézmény 8 diákja váltófutással teljesítette a 32 km-t.


Albertirsa határában a Tessedik Sámuel Általános Iskola nagy létszámú csapatának és az Irmák Sprint SE fogyatékkal élő sportolóinak csatlakozásával 500 főre duzzadt a társaság. Az Atlétikai Centrumban a város polgármestere fogadta őket. A beérkezők meghatottan, néma 400 m-es futással emlékeztek a március végén, 80. születésnapján váratlanul elhunyt Ecsedi László testnevelő tanárra és edzőre, aki nemcsak a város, hanem a magyar atlétika egyik kiemelkedő egyénisége volt.


Nyársapáton a helyi iskola fennállásának 45. évfordulóját is ünnepelte az ötszáznál is több jelentkező. A helyi iskola és az abonyi Montágh Imre Általános Iskola, Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény diákjaiból összeállított két váltó tagjaihoz lehetett csatlakozni, akik a települések határtáblái között 20 fős csapatként összeállva futottak.

A rendezvény második napján, Tápióbicske főterén egy tűt sem lehetett leejteni a rajtra várakozók tömegétől. A helyi iskola teljes létszámmal felsorakozott, de több százan érkeztek a távolabbi Bényéről. Pándról, Úriból és Pilisről is. Először a kerékpárosok, azután a futók, a nordicozók, végül a gyaloglók indultak a Nagykáta határában lévő 1848-as emlékműhöz. Két kilométeres sor kígyózott az út jobb oldalán. 

A másikon két motoros rendőr folyamatosan vigyázott mindenki épségére.
A szobor mögött felállított célban már várták őket a szomszéd településről rövidebb távot teljesítők.
Az eredményhirdetés után több iskola képviselője szalagtűzéssel emlékezett szabadságharcos elődeinkre. Később sokan csatlakoztak a már hagyománnyá vált, az 1849-es tavaszi hadjárat győztes csatáját idéző tápióbicskei hídi csata és az ehhez kapcsolódó megemlékezések rendezvényéhez. Csákóval a fejükön részt vettek az élő történelem óra programjában is.

 

Közel harminc intézmény fenntartói, vezetői és pedagógusai közreműködtek abban, hogy rendezvényünk sikeres legyen. A ceglédi, nagykőrösi, és nagykátai rendőrkapitányság és a hozzájuk tartozó települések munkatársai, a csemői, nyársapáti és a többi település polgárőrei segítettek, hogy a résztvevők a közúti forgalomban is biztonságban érezhessék magukat.

A REMDEZVÉNYT A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG TÁMOGATTA!
A fotókat Töreki Zsolt készítette.


Lejegyezte:
Jezerniczky Attila
 

Sport:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

A mai napon a szenior labdarúgóké volt a főszerep Abonyban

Fitten, egészségesen!

Tárt kapus program

Tárt kapus program a Fergeteg Triatlonnal!

Gyere Te is tritalonozni!

Futókör átadó

Télen is tárt kapus programok

Gyere te is tiratlonozni!

Geyre, szeretettel várunk tárt kapus programjainkra!

Gyere, mozogj velünk!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok