Mi Abonyunk - Tovább folynak Abonyban a fakivágások
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.02.10. 10:52

Kedves Olvasónk szólt, hogy a mai napon, azaz február 10-én újabb fák kivágásához láttak neki Abonyban. Mint beszámoltunk róla, a Vasút úti nyárfasort a múlt hét végén kezdték el eltávolítani. Ezúttal a Nagy Temető fái következtek. Elképesztő magasságban dolgoznak a favágók, a darukar hossza 25 méter, tudtam meg a helyszínen dolgozó munkásoktól. Így aztán ebből következtethetünk a fák méretére, mintegy 30 méter magasan emelkednek az ég felé. Korukat nem ismerem, csak azt tudom, hogy nem szimpla gallyazásról van szó, az egészet kivágják.

 

Ha arra járnak, azért közlekedjenek elővigyázatosan, mert nem lesz egyszerű az elöregedett fák kidöntése. A munkálatokat nem a Közút rendelte meg, hanem a temető fenntartója, tudtam meg a helyszínen dolgozó munkásoktól. Mint ahogyan azt is elmesélte nekem egyikük, hogy nagyon sok a megrendelésük, a gépet a közelmúltban kapták, büszkék is rá, hogy ezzel dolgozhatnak. Úgy tudjuk, hogy a temetőben ezen kívül is történnek fakivágások.

Tehát újabb veszteségek érik Abonyt, hatalmas fákkal leszünk szegényebbek. Ugyanakkor a méretük miatt ezek valóban balesetveszély forrását jelentik. Bízunk abban, hogy a fákat pótolják.

LŐVE


 

Közélet:
favágás   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Fakivágás

Anna2 -

2014.03.02. 13:28:39

Mélységesen felháborítónak tarom,hogy Abonyban úgy vágnak ki 50 éves  fákat, mintha az olyan egyszerűen pótolható lenne mint egy egynyári növény. Személyesen meggyőződtem arról, hogy a temetőben kivágott fák nem voltak korhadtak .Nem értem ,hogy hogyan éri el néhány állampolgár hogy a döntéshozók- akár önkormányzati akár egyházi szinten-  ilyen elhatározásra jussanak, csak ezért mert Abony város néhány polgárát  zavarja az egyébként életet adó fának a levele, valamint a hőségben nyugalmat adó árnyéka. Nagyon sajnálom, hogy az abonyi társadalom még nem nőtt fel arra a szintre hogy környezettudatosan gondolkodjék, és tegyen is valamit az egyre fenyegető környezeti károk ellen! Legegyszerűbben  fák ültetésével is sokat tudunk tenni a levegő minőségének megóvásáért ! De mi kivágjuk! Kérem a döntéshozókat, ha legalább kivágják azokat pótolják is olyan gyorsan mint ahogyan az ellenkezőjét tették! Kérem ezt mint egy jövő generációért is felelősen gondolkodó állampolgár!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok