Mi Abonyunk - Piacolás
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.02.09. 14:00

 

Az országgyűlési képviselő jelölteknél divatba jött a piacolás, nem volt ez másképpen Kovács László esetében sem, aki az abonyi piac környékén tűnt fel standjával február 8-án délelőtt. Interjút is kaptam tőle és megtudtam, hogy ő maga is érintett devizahitel témában. Elképesztőnek tartja, hogy 1,1 millió forint hitelt vett fel, 2,2 millió forintot már visszafizetett és a bank még 1 milliót követel vissza. Fenyegetik azzal is hogy behajtják rajta a maradék összeget, úgy érzi, hogy ez egyáltalán nem jogállam, amiben élünk.

 

Szerinte, ha a Fidesz marad hatalmon, akkor nem lesz végleges megoldás a devizahitelesek problémáira, minden eddigi csak látszatintézkedés, amit a Fidesz csinált a devizahitelesek „ megmentése „ érdekében. Tavaly februárban ismerte meg Kásler Árpádot, a mozgalom vezetőjét, aki szerinte egy gerinces, egyenes ember, és érintettként csatlakozott a szövetséghez. Kovács szerint mindenre megoldás az úgynevezett Szent Korona Alkotmány, mely elmondása szerint most is hatályos. Szerinte, amikor a képviselők bekerülnek a Parlamentbe, elfelejtik, hogy kik és miért küldték őket oda, nem képviselik a lakosság érdekeit, csak a sajátjukat. Ezért szeretnék, ha a képviselők jogilag és anyagilag is felelősek lennének döntéseikért, tetteikért, és visszahívhatóak lennének. A Parlamentben, mely kétkamarás lenne, közmegbecsülésnek örvendő embereknek kellene lenniük, akik csak törvényjavaslatokat tesznek és nem kiskapukkal teli törvényeket hoznak.

Sok minden másról is mesélt a jelölt, majd később elmondom Önöknek, hogy mit is.
 

Politika:
 3 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Licit!

Kovács Péter -

2014.02.11. 21:47:06

Még a pulcsijára is... {#emotions_dlg.sm}

Van köztünk olyan,aki mozgáskorlátozottként hajlandó segíteni,szórólapozni,a tettrekész erős fizikumú emberek pedig otthon ülnek és várják a csodát, szálkát keresve másokban! De nem haragszunk,mi ő értük is igyekszünk és küzdünk!

 

„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.” Kásler Árpád

:)

pepe -

2014.02.10. 15:29:57

De szép sapija van. Az is "nem eladó", vagy arra lehet licitálni?!

Rettegő Bankárok és Politikusok

Kovács Péter -

2014.02.09. 15:16:19


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok