Mi Abonyunk - Lesz-e vajon földindulás?
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2014.01.22. 19:29

Nem biztos, csak „ Földi indulás „ van – Földi László KDNP- Fidesz jelölt révén- egyelőre az új, 12-es választókörzetben. Jelenleg nyolc indulóról tudunk, melyek közül több komolytalannak tűnik. A eddigi tízes lista azért csökkent kettővel, mert a Bokros Lajos- féle formáció egyelőre mégis inkább várakozó állásponton van. A másik tényező az, hogy Romhányiné dr. Balogh Edit lesz a baloldali összefogás jelöltje, a DK-val történt megegyezés után. Így Dr. Czinege Imre nem indul. Pedig „ jó az öreg a háznál „ tartja a mondás. Az elmúlt három országgyűlési képviselő választás eredményeit elemezve kiderül, hogy ő sem lett volna éppen esélytelen. Ugyanis 2002-ben a Cegléd, 15. vk.-ben ő nyert, mint MSZP-s, még pedig 15 188 szavazattal, ezzel az összes voks 44,36 %-át zsebelte be. Ekkor még Földi László nem tűnt fel a láthatáron. Nagykőrösön ekkor, a 16-os vk.-ben magabiztosan győzött Czira Szabolcs, ekkor az MDF- Fidesz közös jelöltjeként sétált be a Magyar Parlamentbe, összesen 11 808 szavazattal, mely az összesnek a 47,39 %-a volt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ekkor ki is lett a második helyezett, ő Tóbiás József MSZP-s jelölt volt, 9 064 szavazattal 36,38 %-kal.


Aztán elérkezett 2006., amikor a Fidesz megkezdte hazánk feletti második kormányzását. Érdekes tény, és lehet, hogy egyben fiaskó is, hogy ennek ellenére Cegléden, igaz, hogy nagyon szoros csatában, de Földi László alulmaradt, Czinege Imrével szemben. Ekkor tehát a 15. vk. eredménye a következő lett: győzött Czinege Imre, 14 513 szavazattal, mely az összes szavazatnak a 42,21 %-a volt, és Földi László KDNP- Fidesz közös jelöltként 13 970 voksot gyűjtött, 40,63 % -ot. A 16. –os választókörzetben ekkor Czira Szabolcs hozta a formáját, győzött. 11 090 szavazatot gyűjtött, mely az összes 44,22 % -a volt. Igaz, a befutó ekkor szoros volt, mert az MSZP-s jelölt, Töbiás József 10 231 szavazatot szerzett, mely az összes 40,80 % -a.

Aztán eljött a 2010-es esztendő, amikor a Fidesz elsöprő országos sikert ért el, ezzel bebiztosítva magát kétharmadra. Ebben az évben a ceglédi 15. vk-ben Földi László, a Fidesz- KDNP jelöltje aratott, 17 804 szavazattal, 53,83 % -kal jutott be a Parlamentbe. Érdekes tény, és sok mindent előre is vetít, hogy a Jobbik jelölt, Korondi Miklós 7 471 szavazatot szerzett. A 22,59 % , melyet kapott, nyilvánvaló hogy személye mellett pártjának is szólt. A Jobbik országos előretörése, az ország radikalizálódása nyomon követhető trend. Most pedig egy jóval ismertebb politikus indul, Volner János alelnök és a Jobbik frakcióvezetője. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a Fidesz országos népszerűsége vesztett fényéből, a Jobbiké pedig növekszik, elmondható, hogy igaza van Földi Lászlónak, ah úgy gondolja, hogy az igazi riválist a jobboldali párt köreiben kell keresnie. Igaz, 2010-ben nem szerepelt túl rosszul az MSZP-s jelölt, a ceglédi Nagy Tamás sem, aki 6 024 szavazatot szerzett, mely az összes 18,21 % -a.

 

Viszont a mostani jelölt, Balogh Edit nem ceglédi. A választókörzetben működik a lokálpatriotizmus, és általában a települések polgárai saját szülötteiket látnák legszívesebben a Parlamentben. Ez a jelölteknek jó néhány plusz szavazatot hoz majd. De persze, el is vesz tőlük. Nyilvánvaló, hogy Földi László képtelen lesz az egykori 16. –os vk.-ben olyan nagy sikert elérni, mint elődje, Czira Szabolcsé volt, 2010-ben. Elsöpört mindenkit, a maga 14 258 szavazatával, mely 58,62 % -os népszerűséget mutatott. A mostani, önkormányzati ellenzéki képviselők közül kettő is indult vele szemben, Dénes Dénes a Jobbik színeiben 4 443 szavazatot szerzett, ez 18,27 %-ra volt elegendő, és László Ferenc MSZP –s jelöltként lett a harmadik, 3 487 szavazattal, 14,34 %-kal. Tehát itt is kiderül, hogy Nagykőrösön erős a Jobbik szavazóbázisa, mely nyilván az elmúlt években tovább nőtt. Ha itt is figyelembe vesszük, hogy Volner János országos hírű politikus, akkor még több voksot gyűjthet be, mint Dénes. Nagykőrösön és környékén viszont egyre többen kedvelik László Ferenc MSZP-s képviselőt, akit a helyi hatalom még Dénesnél is jobban támad, minden lehetséges fórumon. Ő pedig Balogh Editnek kampányol.

Mindenesetre érdekes lesz az idén, április 8-ra kitűzött országgyűlési képviselő választás. Én tippelnék is egyet. A jelen állást, és a fentiekben részletezett eredményeket is összevetve úgy gondolom, hogy Földi László nyerni fog, de korántsem olyan magabiztosan, mint korábban, második lesz Volner János, és harmadik az abonyi polgármester Balogh Edit. Ezt persze nem teszem meg a lottón. Önök mit gondolnak minderről? Várom észrevételeiket internetes oldalunkon és ide is: honlap@hetihirek.hu

Lőrinczy Veronika
 

 3 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Zágráb Nándor a Jobbik országgyűlési képviselő jelöltje a választókerületben

Közadatok Antal- Láng Edináról- II. rész

Közlemény az abonyi Jobbik alapszervezetéről- Szeremi Anikó feloszlatta

Ők készítik majd elő a döntéseket: Abony Város Bizottságainak tagjai értünk dolgoznak

Október 28-án megalakul az új abonyi képviselő- testület: Ünnepélyes eskütételek, illetmények, alpolgármester

Közadatok Antal- Láng Edináról- III. rész

Közadatok Antal- Láng Edináról- I. rész

Egyhangú igen az abonyi műjégpályára! Szép volt!

A helyi Fidesz elnök, Balangó László NEM vállalja, hogy beüljön a képviselő- testületbe

Abonyban 1341 Fideszes is Pető Zsoltot támogatta!

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
ott a pont

veroniq -

2014.01.23. 11:33:46

Steve, igazad van:) Hányok a bukott bal vagy jobb kifejezéstől:) V

Bukott ...

Steve968 -

2014.01.23. 07:56:49

1994-ben a jobb oldal bukott, 1998-ban a baloldal, 2002-ben a jobb oldal, 2006-ban a jobb oldal, 2010-ben a baloldal ...

 

Tehát van bukott baloldal, s van bukott jobboldal ... - de mi értelme ezeknek a kifejezéseknek, jelzőknek ? Érdekes, hogy ilyen nem lehet hallani mondjuk Németországban, vagy esetlet az USA-ban ... - miért is ? Talán mert fejlettebb a demokrácia ? Lehet, de inkább az emberek gondolkodásával van baj, s azzal, hogy állandóan a másikat akarjuk megsemmisíteni, hol ezzel, hol azzal harcolunk, ahelyett, hogy fejlődnénk, s tartanánk valahova ... - háború sokba kerül, s mindig csak pénz, pénz és pénz kell hozzá, amit tudnánk máshol is hasznosítani.

 

Csaó-csaó: {#emotions_dlg.steve968}

pontosítás

Ifjú -

2014.01.22. 22:59:08

Kedves Veronika, azt írja:  "elérkezett 2006., amikor a Fidesz megkezdte hazánk feletti második kormányzását." Ez elég súlyos tévedés, kérem szépen. 2006-ban a Gyurcsány kormány kapott ismét bizalmat (sajnos), meg is lett a következménye.

Szerintem egyébként a sorrend: 1. Földi László, 2. Balogh Edit, 3. Volner János

Az első két helyezett között az országosnál talán szorosabb csatát várok, mivel Balogh Edit (még) nem teljesen lett összemosva a bukott baloldallal (Gyurcsány, Bajnai, Mesterházy).


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok