Mi Abonyunk - Zsarolják a multik a magyar termelőket
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2011.02.01. 21:48:05

Magosz: Multicégek zsarolják a termelőket

 

Három hazai felvásárló visszaél gazdasági erőfölényével, és tisztességtelen piaci magatartást folytat, amikor a gazdákkal akarja megfizettetni azt a terményt, ami  a belvíz miatt nem termett meg – nyilatkozta Jakab István. A Magosz elnöke a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában kedd reggel azt is elmondta: egyes, elsősorban nemzetközi háttérrel rendelkező, multinacionális cégekről van szó, akik fedezeti vásárlással, a gazdák terhére vásárolják meg a szabad piacon a hiányzó mennyiséget. A szervezet több fronton is fellép a cégekkel szemben - hangoztatta Jakab István. 

 

A Magosz vezetője példaként hozta fel, hogy ha egy gazda száz tonna napraforgó értékesítésére szerződött, ebből a megtermett ötven tonnát leszállította a kereskedőnek. A másik, meg nem termett ötven tonnát a kereskedő szerezte be magának, fedezeti vásárlással. Ez utóbbi árát – közvetve tehát a belvíz, a természeti katasztrófa árát – a gazdával fizettetnék ki, ha utóbbiak képesek lennének erre - mondta Jakab István.

“Erre nyilatkoztam én azt, hogy ez több, mint gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, ez zsarolás. Ezért fordultam a versenyhivatalhoz” - szögezte le a Magosz elnöke, aki szerint az illető cégek szervezetten szólítják fel a gazdákat, a leveleik szinte szó szerint megegyeznek, ezért is nyilvánvaló, hogy részükről az egyeztetés és összebeszélés ténye fennáll.

“Ahova ezek a cégek eljutottak, nem más, mint hogy szembe mennek a törvényhozói szándékkal és a kormányzati akarattal és a gazdák megsemmisítésére törekszenek. Tudom, hogy ezek nagyon súlyos szavak” - szögezte le Jakab István.

A Magosz vezetője elmondta azt is: a gazdáknak  szervezetük megfelelő jogi védelmet biztosít, viszontkeresettel fognak élni és a választott bíróságoktól várják az első döntések megszületését. Ez a helyzet – tette hozzá – rávilágított arra is, hogy mennyire kitettek a gazdák, mennyire hiányzik köreikben az önszerveződés; viszont éppen ez a nehéz helyzet ösztönözheti nagyobb összefogásra a gazdálkodókat.

Szöveg: Pintér Attila, felelős szerkesztő, Duna Televízió.

 

Tekintse meg a beszélgetést

Gazdaság:
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Magosz

Tárgyilagos -

2011.02.01. 22:01:30

Jakab Pistabácsitól nagyon jó ez a lárma,de engem érdekelne hogy mit tesz az állam,a kormány,a mezőgazdasági minisztérium a (FIDESZ) a magyar mezőgazdaságért?A magyar termelőkért?Vagy nekik nem érdekük?Miért nem?


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok