Mi Abonyunk - Veszettség Pest megyében!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.11.15. 17:31

Három év után ismét felütötte a fejét a veszettség Magyarországon vörös rókákban: szeptember közepe óta már 18 állatnál igazolták a fertőzést. A Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok megyei esetek után 2013. november 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanya közelébe tévedő róka hullájából is kimutatták a veszettség vírusát.

Magyarországon 2010. óta nem, azonban 2013 szeptemberében és októberében elvégzett laboratóriumi vizsgálatok során először Bács-Kiskun, majd Jász-Nagykun-Szolnok megye területéről mutattak ki veszettséget vörös rókában.


2013. november 7-én a Pest megyei Kőröstetétlen közigazgatási területén lévő tanyára merészkedett és ott kutyával összemarakodó róka teteméből is kimutatták a veszettség vírusát. A szükséges helyi járványügyi intézkedések: a rókával érintkező oltatlan eb leölése, a tanyán található másik három oltott kutya, két macska és egy ló 90 napos megfigyelésének elrendelése, a veszettség humán-egészségügyi vonatkozásáról az érintettek értesítése megtörtént. Kőröstetétlen község közigazgatási területén ebzárlat érvényes. Elrendelésre került továbbá a községben az oltatlan kutyák és macskák veszettség elleni azonnali védőoltása is.

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét a veszettséggel kapcsolatban az alábbiakra:
- A természetellenesen viselkedő (barátságos, vagy támadó magatartást mutató) vadon élő emlősállattal (róka, aranysakál, kóbor eb) ne érintkezzen!
- Ha jármű által elgázolt vagy ismeretlen ok miatt elhullott róka tetemet talál, ne érintse meg!
- Mindkét fenti esetben értesítse az állategészségügyi hatóságot!
- Ha veszettségre gyanús állattal érintkezett, sürgősen keresse fel háziorvosát.
- Ha házi kedvence a megszokottól eltérően viselkedik, vagy harapás nyomait véli felfedezni rajta, haladéktalanul értesítse szolgáltató állatorvosát!
- Ne feledkezzen meg az ebek évenkénti kötelező veszettség elleni oltásáról!
- Tekintettel a veszettség esetekre, kijáró házimacskák esetében is javasoljuk a veszettség elleni oltás beadatását a főváros és Pest megye területén.

A veszettség, vírus okozta fertőző járványos betegség, amely az agyvelő gyulladását okozza. Valamennyi emlősállat fogékony rá. A mai ismeretek szerint a klinikai tünetek megjelenése esetén a betegség minden esetben gyógyíthatatlan. Védekezés megelőző vakcinázással lehetséges. Az említett esetek miatt az idén október 5. és 20. között végrehajtott őszi kampány során a határsávi szórás kiegészült az első veszettség eset körüli 50 km-es körzetben történő gócvakcinázással. A gócoltás Pest megyében 2480 km2 nagyságú - a Monori, Ceglédi, Dabasi, Ráckevei Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalok területét érinti.
 

Közbiztonság:
ÁNTSZ   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok