Mi Abonyunk - Merjünk nagyot álmodni!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.11.06. 20:15

A tavalyi tanév végén Borcsi néni és Mariann néni egy idegen nyelvi pályázatot írtak, aminek segítségével 5 napra eljuthattunk Ausztriába német nyelvet tanulni. Nagyon vártuk az eredményhirdetést, mert nagyon szerettünk volna elutazni. Nagyon örültem, amikor megkaptuk a hírt, hogy nyertünk, mehetünk Ausztriába. Október 28-án, az őszi szünet első napján el is indultunk a nagy útra. Egy nagyon szuper-modern Terjéki-busszal indultunk hajnali 3 órakor, Hegedűs Attila sofőr bácsival, aki az egész út során mindenben a segítségünkre volt. A korai indulást követően mindenki aludt a buszon. Ahogy közeledtünk Linzhez, Csaba bácsi megtanította nekünk a nagyon fülbemászó Caravanlied-et és németül mesélt nekünk Ausztriáról és Linzről. Utána pedig jött a Totó, hogy mit is értettünk meg az elhangzottakból. Hamarosan megérkeztünk Linz főterére. Fruzsi azt mondta, hogy soha nem járt még ilyen szép városban. Képgaléria IDE kattintva elérhető

 

Egy fél órás egyéni séta után közösen elmentünk egy kisvonattal megnézni a város nevezetességeit. Természetesen német nyelven hallgattuk az idegenvezetést. Sajnos a kisvonat elég gyorsan ment, így nem tudtunk jó képeket készíteni. Ezután elmentünk ebédelni, majd desszertként megkóstoltuk az IGAZI linzert. 

 

A sütizés után tovább folytattuk az utunkat Salzburgba, ahol elfoglaltuk szálláshelyünket. Egy nagyon modern, fiatalos szállodában laktunk, a Meininger Hotelben. A szobák nagyon szépek voltak. Kedden a bőséges svédasztalos reggeli után a napot egy németórával indítottuk. Szituációkat kellett készítenünk, melyeket a nap folyamán a gyakorlatban is kipróbálhattunk. Az óra után Salzburgban néztünk szét. Fogaskerekűn utaztunk fel a várba, ahol Markus, az idegenvezetőnk németül mesélt a vár történetéről. Árpinak nagyon tetszettek a várról készült makettek! Nagyon kedves volt a fiatal idegenvezetőnk és boldogok voltunk, hogy mennyi mindent megértettünk! Gyönyörű kilátás tárult elénk a toronyból!! Kis sétát tettünk ezután a csodálatos belvárosban, és megnéztük Mozart szülőházát. Aztán jött egy kis szabadidő, hogy kedvünkre barangolhassunk a szebbnél szebb üzletek között. Bementünk egy édességboltba, ahol eredeti Mozart-golyókat árultak. Este megint németóra volt. Megtanultuk a híres „Edelweiss” című dalt, és kipróbáltuk, milyen az Activity németül. Sokat nevettünk. ? Tanáraink teljesen felszabadultak társaságunkban és mi is az övékben. Kaptunk eredeti Mozart Kugeln-t jutalmul. A nap vége felé megismerkedtünk egy német csoporttal, és közösen tanultunk dalokat! 

Szerdán elutaztunk Bad Ischl-be, ahol megcsodálhattuk Sissi kastélyát. A városban betértünk a híres Zauner cukrászdába és itt is megkóstoltuk a helyi specialitást, az ischlert. Aztán elbuszoztunk Hallstattba, ahol sétáltunk a faluban, és megnéztünk egy templomot is. A táj lenyűgöző volt. Egy csodaszép tavat is láttunk. Sok szép fényképet tudtunk itt készíteni a szemerkélő eső ellenére. A falu után elmentünk St. Gilgen-be. Ezután következett sokunk számára a nap legjobb része: felvonóval felmentünk a hegycsúcsra. Nagyon izgalmas volt ezen a szerkezeten utazni. Én még soha nem láttam ilyen hatalmas és hosszú felvonót. A kabinból csodálatos kilátás nyílt a városra és a tájra. A végállomáson készítettünk egy csoportképet és visszautaztunk a hegységről. Innen egyenesen a szálloda felé vettük az utunkat. Este ismét németóránk volt.

 

 Az utolsó előtti nap reggelén átutaztunk Németországba, Berchtesgadenbe, ahol lementünk egy sóbányába. A bányába lépés előtt mindenkit beöltöztettek bányászruhába. Nagyon mulatságosan néztünk ki! Először egy kisvasúttal bevittek minket a bányának egy termébe, ahonnan csúszdán kellett lecsúszni a terem aljára. A bányában sok érdekes dolgot mondtak el és mutattak meg németül és magyarul is, a bányászok életéről, munkájáról, a só kitermeléséről. Livinek a bánya közepén, a sós tó tetszett a legjobban. Behajóztunk a közepére és csodálatos zenei aláfestéssel kísérve fantasztikus lézershow-t láthattunk. Ahogy kiszálltunk, megkóstolhattunk a sós vizet. Siklóval és kisvasúttal jutottunk újra a felszínre. Utazásunk végén meg lehetett vásárolni a képeket, amelyeket a bányában készítettek rólunk. Nagyon viccesek voltak! Délután a hotelünk melletti bevásárlóközpontban egy pizzával kedveskedtek tanáraink nekünk. Jólesett, mert már nagyon éhesek voltunk.

 

Sajnos elérkezett az utolsó nap is. A hazafelé vezető úton megálltunk Bécsben. Ott megcsodáltuk a Schönbrunni kastélyt, a Hofburgot és a Stefansdomot. Itt sem hagyhattuk ki a helyi specialitást, a bécsi szeletet. Négy csillagos szállodában ebédeltünk. 

 

Öt nap után el kellett búcsúzni Ausztriától. Nagyon jó volt ez a pár nap, sokat tanultunk a délelőtti és az esti idegen nyelvi foglalkozásokon. Sok érdekes dolgot megtapasztaltunk, bepillantottunk egy másik nép mindennapi életébe. Kalandunk péntek este 8 órakor ért véget, amikor megérkeztünk Abonyba, ahol már nagyon vártak minket szüleink. Köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a programnak.

Speckner Ákos
 

Oktatás:
Somogyi   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

A pedagógusnap margójára

Biztonságos lesz az érettségi lebonyolítása

Mesebeli várak és kincses bányavárosok a Felvidéken - Itt jártak a somogyisok

A csoda folyatódott: 52. évfordulós osztálytalálkozón ünnepelte az osztály Katona Csöpi néni 90 szülinapját

Így épül a kézilabda pálya a Gyulai suliban

Búcsúzik a gimnázium igazgatónője

Augusztus végén érkeznek a szeptemberi családtámogatások

2,5 milliárd forintot kapnak hangszervásárlásra a zeneiskolák

Megint parkolj hülyén

A gyógypedagógus hiány ellen küzdenek Abony térségében

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok