Mi Abonyunk - A félelem bére, avagy a hatalom szavazókat vásárol a közmunka programmal
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.11.03. 14:11

A mai Magyarországon elképesztő méreteket öltött a valós munkanélküliség, még akkor is, ha a Fidesz arról mesél, hogy munkahelyteremtés folyik az országban és csökken a munkanélküliek száma. Saját környezetében elég, ha az ember körülnéz, és mindenki tudja már, hogy ez nem lehet igaz. Sajnos. A munkahelyteremtés véleményem szerint nem állami feladat, abban a tekintetben, hogy nem magának az államnak kell intézményinél, a hozzá tartozó apparátusban foglalkoztatnia az embereket. Sokkal inkább arról lenne szó, hogy pályázatokkal, adócsökkentéssel, a járulékok minimalizálásával, különféle kedvezményekkel segítse a gazdaság szereplőit. Ugyan erre nézve vannak ugyan próbálkozások, de az új munkahelyek száma továbbra is jóval elmarad a vártnál. A rezsicsökkentés helyett inkább olyan gazdasági ösztönzők beépítésére lenne szükség a rendszerbe, mely mozgásba, lendületbe hozza a magyar gazdaságot és ezzel egy olyan folyamatot generál, mellyel munkahelyek százai, ezrei létesülnek, mert növekszik a kereslet.

 

Ezzel szemben a jelenlegi kormányzat ott államosít és avatkozik be a reálgazdasági folyamatokba, ahol csak tud, vagy ahol nem szégyell, aztán a hozzájuk közel álló emberek, vazallusok ezreinek segíti mindennapos megélhetését.

 

Most az állam nagyszabású közmunka programba kezdett, melynek bizonyos elemei nagyon dicséretesnek mondhatók, mert már nem csupán arról van szó, hogy utcaseprők és kukások tömegeit alkalmazzák, hanem valamiféle termelő elem is kerül a rendszerbe. Átképeznek, mellyel ugyan még senki nem tudja, hogy hova mehet dolgozni a munkavállaló, mert ezzel még az alapprobléma megmarad: munkahely nem teremtődik. Ültetvényeket telepítenek, melyek pár év múlva hoznak termést, és hasznot is. Nagykőrösön például 341 munkanélkülivel tesznek egy kísérletet, van akit foglalkoztatnak, van akinek szakmát tanítanak, így a választás előtti esztendő vége felé. A program aztán természetesen kitart majd addig, amíg nem kell a szavazócetlit bedobni az urnába, tehát az a közmunkaprogramban részt vevő egyén, aki nem a jelenlegi hatalomra szavaz, félhet, hogy állása elveszik. Tehát vettek maguknak szavazókat. Nagykőrösön 341 főt, mely családostul úgy ezer embert jelent, mely a szoros véghajrában akár a mérleg nyelve is lehet. Direkt beszélek én itt hatalomról és nem Fideszről, hiszen a munkás majd annak lesz hálás, és fog majd kezet csókolni, egy ráadott szavazat formájában, akinek tulajdonítja a munkahelyét.

 

Lehet, hogy az éppen nem a Fidesz lesz, hanem az a kevés nem Fideszes polgármester, aki kenyéradó gazdájává avanzsált elő eme igazságtalan rendszerben. Tehát Abonyban nyilvánvalóan a polgármester nevét foglalja imába a sok közmunkás, voksát tálcán nyújtja majd Rohmányiné dr. Balogh Edit jelenlegi polgármesternek. Akkor is, ha országgyűlési képviselőnek és akkor is, ha majd esetleg megint polgármesternek indul. A Fidesz így segít neki, saját akaratán és talán tudtán kívül.

 

A dolog azért nagyon igazságtalan és morbid, mert a közmunka program bizony közpénzen folyik. Az én adóforintjaimból és persze az Önökéből is segítenek szavazatokat adni azoknak, akiket lehet, hogy mi már nem szeretnénk újból hatalmon látni. Mintegy 50 ezer forintot fognak hazavinni szegény közmunkások havonta, ami valóban duplája a segélynek, de a MI pénzünkből. A járulék persze ugyanennyi, de ez egyik zsebből a másikba teszi be az állam, mert a kiadás és a bevétel is őt terheli. A dologban pedig az a legmorbidabb, hogy a valódi iparral már nem rendelkező falvakban, városokban és mindenféle egyéb településen általában bizony a legnagyobb foglalkoztató a helyi önkormányzat, vagy az államapparátus egyéb szegmense, a maga intézményi rendszerével. A polgármesteri hivatalok, önkormányzati kézben lévő közszolgáltatók, bíróságok, ügyészségek, rendőrség, katasztrófavédelem, iskolák, egészségügyi létesítmények és mindenféle egyéb ilyen jellegű állami munkahelyek. Akik bizony itt dolgoznak, féltik a napi betevőt, úgyhogy a félelem bére nem csak a közmunkásokra értendő. A kenyéradó gazdára szavaznak majd ők is szépen csendesen, leszegett fejjel, mert rettegnek, hogy esetleg egy hatalomváltás munkahelyeiket is elsepri, mint egy forradalom. Így szavaz arctalan, rettegő masszaként a magyar társadalom jelentős része, így pedig esélytelen lesz a váltás. Mindenesetre a lehető legügyesebben, legokosabban ókumlálta ki mindezt a jelenlegi hatalom. Hiszen ez így törvényes, nem csalás, mégis szavazatok százezrei esnek be. No, ezek miatt is marad jövőre a Fidesz hatalmon, még akkor is, ha ez ellenzéke tombolni kezd féktelen dühében…. Mestermunka magas fokon.

Lőrinczy Veronika

Gazdaság:
Gazdaság   
 1 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
Mit, miért, mikor....

napraforgo -

2013.11.03. 17:37:12

Nos a statisztikáról Churcill mondta:a statisztikát mi csináljuk! Tényleg ennyit is ér. De, a korábbi kormányok is ezt gyakorolták, melynek vége lett egy állam közeli csőddel(hazudtunk.... bevallottan is!). Most más irányok vannak, jelenleg nincs csőd. Az árát sosem az elhibázott politika és gyakorlói szenvedik el, hanem az Isten adta nép (Tiborc panasza). A baj az, hogy a nép még mindig ilyen hiszékeny és befolyásolható(?), tudatlan. A politika ezt használja ki! Rajtunk múlik, hogy meddig!! A közmondás gazdagságunk is állítja: aki igérni sem tud az szegény ember, aki FELÉT betartja az gazdag. Gondolkodjunk, mert ezért vagyunk!


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok