Mi Abonyunk - Fényképalbum a megújult Abonyról
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.10.26. 16:37

„Mindig bölcs dolog előre nézni, de nehéz messzebbre nézni, mint ameddig ellátunk.” - Winston Churchill brit miniszterelnök idézetével kezdi köszöntőjét Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony polgármestere abban a könyvben, amely a városmegújító program bemutatására készül. Hasonló albumot adtak ki két évvel ezelőtt Nagykőrösön is, ahol ugyancsak felújították a városközpontot és több épületet. Abony polgármestere így foglalta össze az elmúlt évek eseményeit: „Magyarország 2004. május elsején csatlakozott az Európai Unióhoz. Az EU gazdasági érdeke, hogy a hátrányos helyzetű régiókat, országokat felzárkóztassa. A 2006-2013. költségvetési ciklusban sok milliárd eurót különítettek el a hátrányos helyzetű térségek, így a korábban szocialista berendezkedésű közép-európai országok fejlesztésére. Ez egy vissza nem térő lehetőséget adott városunk számára, melynek segítségével az élet valamennyi területét érintő jelentős beruházásokat sikerült megvalósítanunk. Két éves előkészítés, tervezések, pályázatírásokat követően az alábbi munkák valósultak meg hazai és uniós forrásból:

2009. évben: - Útépítések (Magyar Benigna, Vasvári, Csiky, Táncsics, Blaskovich); - Kossuth tér rendezése I. ütem; - Sívó kúria (Egészségmegőrző Központ) akadálymentesítése.


2010. évben: - Dr. Kostyán Andor Rendelőintézet építése; - Polgármesteri Hivatal szervezeti fejlesztése; - P+ R parkoló építése a vasútállomásnál.
2011. évben: - Pingvines Bölcsőde építése; - Somogyi Imre Általános Iskola akadálymentesítése; - Iskolák energiakorszerűsítése, nyílászárók cseréje.
2012. évben: - Ivóvíz-minőség javítási projekt, arzénmentesítés, hálózati rekonstrukció; - Belvíz elvezető rendszer építése; - Mikes tározó tó kialakítása; - K1 csatorna építése; - Felhagyott szeméttelep rekultivációja; - Polgármesteri Hivatal akadálymentesítése.


2013. évben: - Integrált városfejlesztési program; Lehetőségeink főtere pályázat (Piac- Vásárcsarnok, Kultúra Háza, Kossuth tér környezetrendezése, belvárosi utak); - Szennyvíztisztító telep korszerűsítése, fejlesztése folyamatban van.


2011. évben kezdődött a nagyléptékű városfejlesztési beruházásunk a „Lehetőségeink főtere” című pályázat keretében. A térfigyelő kamerarendszer kiépítésével indult a két éves program és az idén szeptemberben 22 belvárosi kis utca aszfaltozásával zárult. A program célja a város vonzerejének, megtartó erejének növelése, a társadalmi és gazdasági élet élénkítése volt. A projekt keretében megújultak a belváros közterületei, térkő-burkolatot kapott a Kossuth tér, parkokat építettünk, új lámpatestekkel, utca bútorokkal, virágágyásokkal szépült a város. Kiszélesítettük a Szilágyi Erzsébet utcát és másik 22 belvárosi utcával együtt új aszfaltréteget kapott. Megépült a várva várt Kultúra Háza, mely valóságos ékszerdoboza településünknek. A 750 millió forintból épült épületegyüttes méltó otthona a városi könyvtárnak, a megye első falusi zeneiskolájának, a két helyi színjátszó körnek és sok kulturális egyesületnek, civil közösségnek, a város sokszínű kulturális életének. A város gazdasági-kereskedelmi életének központja a piac. A gazdasági élet élénkülését, a helyi őstermelők, gazdálkodók, a lakosság gyarapodását kívánjuk elősegíteni a projekt keretében megépült új vásárcsarnokkal, fedett piactérrel. Az elmúlt két évben számtalan helyi közösségépítő rendezvényt bonyolítottunk le a pályázathoz kapcsolódó mini projektek során. Kulturális rendezvények, színházi előadások, hangversenyek mellett sportesemények, egészségügyi szűrések, előadások, bűnmegelőzési programok lebonyolítására nyílt lehetőségünk. Az átadó ünnepségek, a záró rendezvények felejthetetlen élményt nyújtottak számunkra.


Abony nyertese az uniós csatlakozásnak. Tudtunk élni a lehetőségekkel. Az összességében 3 milliárd forintot meghaladó fejlesztések hatása látszik és érződik városunkban. Abony szerethető, élhető európai kisváros. Legyünk rá büszkék! Közös munka, szép teljesítmény volt. A város minden lakója hozzájárult a város építéséhez: kétkezi munkával, adójával, szavazatával. Örüljünk hát együtt a sikereknek, becsüljük meg mindazt, amit eddig elértünk. Köszönöm a segítséget, a bizalmat és a türelmet.” – zárja gondolatait Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony polgármestere.

Az album képeinek jelentős többségét Polyák Attila fotós készítette, gratulálunk hozzá!

 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok