Mi Abonyunk - Ha itt kár történik, fizethet az önkormányzat, mint a katonatiszt
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.09.25. 11:55

Lesben állnak a kátyúk a Hunyadi úton, hogy megöljék a kocsidat - Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Fergeteg Triatlon SE országos versenyt szervezett és szégyenkeznie kellett a Hunyadi út kátyúi miatt. Az eset még tavaly történt, majd idén megint ez a szituáció állt elő. Ha egy kerékpáros a verseny közben egy ilyenbe beletéved, akár nyakát is szegheti. Az ország minden tájáról sereglettek ide megint a sportolók, több alkalommal is. A biztonság kedvéért ezeket a kátyúkat fehérrel körbe rajzolták, idén is. Tavaly örömhírként jelenthettem be, hogy eltűntek a kátyúk az útról, ez a cikk ITT olvasható. Mára azonban megint hűlt helye az útjavításnak. Igaz, akkor csak toldoztak, foldoztak, beleöntötték a lyukba a matériát, mely az időjárással nem tudott dacolni. Most ismét életveszélyes lett itt a helyzet, nem csak szégyenkezni kell a kátyúk miatt, de félni is.

A képen jól látszik, hogy a mélysége is elképesztő. Új momentum, hogy a kátyúknál valaki ügyesen letörte az út szélét, mely újabb baleset forrása lehet. Már több gépjármű károsodott az út állapota miatt, mely egyébként nem mellesleg önkormányzati tulajdon. Ezúton is tisztelettel kérem az illetékeseket, hogy még a tél beállta előtt segítsenek a probléma megoldásában. Amennyiben lehetséges, ne a jó magyar tűzoltó módszert alkalmazzák, hanem szakszerűen vágják már végre körbe ezt a mintegy hat darab kátyút, hogy a produkció kiállja az idő és az időjárás próbáját. Ha igazolhatóan az út miatt történik káresemény és rongálódik a gépkocsi, kérem hívjanak rendőrt, vetessenek fel jegyzőkönyvet, és ez alapján, ha egyébként szabályosan közlekedtek, az önkormányzatnak, mint az út fenntartójának kötelessége lesz kifizetni a javítás költségeit.

Tehát én azt gondolom, hogy mindenképpen jobban járnak, és olcsóbban jönnek ki a történetből, ha inkább végre megcsinálják az utat. Annál is inkább, mert a Gyulai iskola környékén szépen rendbe tették a padkát, és nem értem, hogy ehhez a hat brutális kátyúhoz miért nem vezényelték el az útmunkásokat. Talán a városi képviselők, hivatali dolgozók nem szoktak arra közlekedni? Én nem hiszem!


Minderről kedves Olvasónk írt nekünk levelet, cikkem is ez alapján íródott. Íme, Olvasónk levele:

Szia Veroniq! Nap, mint nap járok (meg még vagy ezren) a Hunyadi úton. Nem tudom, hogy a város vagy a Közútkezelő feladata lenne, de a viszonylag elfogadható állapotú burkolaton a Korona presszós kereszteződésnél van egy óriási kátyú jó sunyi helyen- nem beszélve a JANO melletti 4-5 hatalmas és mély gödörről ami egész egyszerűen már balesetveszélyes. Főleg, ha esik az eső, és a víz kitölti a gödröt. Sehol nem olvasok ezekről, de szerintem nem ártana fényképekkel megspékelve”rábirizgálni”arra aki illetékes lenne ezeket kijavítani. Te talán el tudnál jutni a megfelelő helyekre, meg egy kis írást is megérdemelne. Előre is köszi, biztos nem csak engem irritál ez a semmittevés ez ügyben! További szép napot! Mano


Citrom-díj:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Finn módszerrel ellenőriztek Abonyban

Botrányos állapotok a társasházban, a Rossmann felett

Abonyban maradnak a szigorú szabályok

Sírgyalázó módon lopják a temetőben a virágokat!

Tovább vergődhetünk az útépítés miatt: Fél évet csúszik a 4-es Abony- Cegléd szakaszának megépítése

Ez egy dzsungel! Elhanyagolt ingatlan Abonyban!

Keressük, hogy ki volt az, aki a saját szemetét más elé tette le

Idős olvasóink és a Posta.....

Valós probléma Abonyban: Küzdenek védőnőink a tetvek ellen

Elvágták a lakókat Abonytól! Ez tűrhetetlen! Csorbulnak az útépítés miatt alkotmányos jogaik?

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok