Mi Abonyunk - A Fidesz-kormány lépjen a németországi magyar vendégmunkások érdekében!
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8079, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.07.30. 23:38

A nemzetközi és a hazai sajtó többször is foglalkozott a Németországban dolgozó kelet-európai vendégmunkások egyre jellemzőbb kizsákmányolásával. A helyzet különösen egyes húsipari cégeknél durvult el: a kialkudott bértől kezdve a szálláson át a ledolgozott munkaórákig, a vállalt munka tartalmáig mindennel átverik a dolgozóka, míg végül nincstelenül, kifacsarva, legtöbbször csak külső segítséggel tudnak még szülőhazájukba is hazatérni.

Az így, rabszolgamunkával előállított, éppen ezért igen olcsó termékekkel ezek a cégek sok esetben a kelet-európai országokat árasztják el, és szorítják ki a hazai termelőket. Az Európai Uniónak pedig, úgy tűnik, az eljárás ellen nincs kifogása.

A német élelmiszer-ipari szakszervezet és annak elnöke kiállt a dolgozókért, sőt a napokban még német katolikus püspöki kar elnöke is felszólalt már az érdekükben. Ezzel szemben sem az Orbán-kormány, sem a Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői egy szót sem szóltak a magyar munkásokért, nem kérték a helyzet kivizsgálását, sem az EU-n belül a vonatkozó direktíváknak megfelelően a munkaerővel történő egyenlő bánásmód betartatását.

A megalázott emberek kényszerből, a Fidesz-kormány tehetetlensége miatt, a munkanélküliség és a magyarországi éhbérek elől, családjuk itthoni megélhetésének biztosítása végett mentek külföldre dolgozni. Ezért Jobbik felszólítja a kormányt, hogy nemzetközi szinten is álljon ki a magyar munkaerőért, ne hagyja, hogy az Európai Unión belül a munkaerő szabad áramlásának égisze alatt a Nyugat kizsákmányolt, megalázott, másodrendű rabszolgái lehessenek a jó magyar szakmunkások!

Ha már munkahelyet nem tudnak nekik adni, legalább védjék meg őket!

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselője

Kép forrása: ITT

Gazdaság:
JOBBIK   
 0 Hozzászólás   

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ajánlott cikkek:

Megduplázódik az alkalmi munkások után fizetendő adó

Így alakult az ingatlanpiac az elmúlt fél évben

Megéri Abonyban családi házat venni?

A kötelező biztosítás váltás menete lépésről lépésre

Fiatalos lendülettel fejlődik a Niki- Bau Trans

Ha ilyet vettél a Pennyben, ne edd meg!

Vádemelés az abonyi nevelőszülő ellen

Vezetéstechnikai tréningek Budapest környékén: mik a lehetőségek?

Kedvezően alakul az abonyi lakáspiac

Elindult, de szerdán megint leáll a kecskeméti Mercedes gyár

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Önnek van már védettségi igazolványa?
   
 Van, mert beoltattam magam 
 Van, mert átestem a COVID-on 
 Beoltattam magam, de még nem kaptam meg 
 Nincs, mert még nem oltattam be magam 
 Nincs, és nem is akarom, hogy legyen!  
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok