Mi Abonyunk - Nem hiába avatták az őrsöt, Karán helyre állt a rend
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.07.24. 09:41

Erről számolt be nagy örömmel lapunknak Palya István, Jászkarajenő polgármestere, aki elárulta azt is, hogy a közelmúltban az ORFK és a PMRK szakemberi jártak nála és kérték őt, hogy ossza meg az új rendőrőrs megnyitása óta észlelt tapasztalatait. Megtudtam, hogy a település első embere csak jót tudott mesélni a rendőrség munkatársainak. Korábban sajnos az országos negatív lista top százas helyezettjei között szerepeltek, ami a bűncselekmények számát illeti.

„ Természetesen a cél a nulla lenne, de tudom, hogy ezt soha nem érhetjük el. Bűnesetek mindig is voltak és sajnos lesznek is. Szerencsére már lehet tyúkokat, jószágot tartani a faluban, nem kell folyton attól rettegni, hogy ellopják őket. Sajnos Jászkarajenőnek elöregedő a lakossága, sok az idős, és nekik még az átlagosnál is nagyobb biztonságérzetre van szükségük. Ez a korosztály már nem tudja felvenni a versenyt a betörőkkel. Az elmúlt közel fél évben sokat javult a közbiztonság a faluban, folyamatos a rendőri jelenlét. Nem csak akkor jönnek, ha baj van. Sajnos előfordult korábban, hogy egy – egy tyúklopási eset miatt csak három nap múlva jöttek ki a rendőrök Abonyból. Addigra a tolvajok már régen megfőzték és meg is ették……

A rendőrségnek nagyon jó a kapcsolata az önkormányzattal és a lakossággal, kölcsönösen segítjük egymást. A rendőrök megértették, hogy nem az a feladatuk, hogy a kerékpárosokat vegzálják, hanem az, hogy rend legyen nálunk. Ha minden jól megy, ősszel a kerékpárosok érdekében közösen a rendőrséggel szervezünk egy balesetmegelőzési programot is. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy még tovább javuljon a biztonság. Nagyon pozitív tapasztalataink vannak a rendőrőrs működésével kapcsolatban, gyorsak a felderítések is. Persze, vannak apróbb bűncselekmények időnként, de nem minden este. Hogy még jobban segíthessünk, pályázatot nyújtottunk be a Belügyminisztériumhoz, a be- és kivezető utak mentén szeretnénk térfigyelő kamerákat felszerelni. Jelenleg várjuk az elbírálást, összesen 12 kamerás rendszert telepítenénk, mely a rendőrséghez lesz bekötve. „ – mondta bizakodóan a jászkarajenői polgármester, Palya István

LŐVE
 

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok