Mi Abonyunk - Iszony: Halálakor 4 és fél kiló volt a másfél éves halálra éheztetett kisfiú
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.04.22. 11:29

(MTI) - Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Székesfehérvári Járásbíróság a halálra éheztetett agárdi gyermek anyját és apját - közölte a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője pénteken újságírókkal. Kató Miklós elmondta: különböző időpontban tartott meghallgatásuk során indítványozták a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított szülők előzetes letartóztatását, és ezt a járásbíróság mindkettejük esetében indokoltnak találta a szökés és elrejtőzés veszélye miatt.

    Gieszné Boda Orsolya, a Székesfehérvári Törvényszék szóvivője az MTI megkeresésére hozzátette, hogy a bíró döntésében szerepet játszott az elkövetett cselekmény súlyos minősítése is, mivel ennek a büntetése életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet.
    A döntések jogerősek, mert egyik meghallgatás során sem fellebbeztek az érintettek.
    Kató Miklós hangsúlyozta, hogy a gyermek szüleit gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség csütörtökön. A gyanú szerint a kisgyerek halálához krónikus alultápláltság vezetett. A halál oka a keringés összeomlása volt, amit fehérjehiányos állapot és kiszáradás okozott.


    A főügyészségi szóvivő kiemelte: a nyomozás során a gyermek gondozásával, ellátásával kapcsolatban minden körülményt vizsgálnak, és további felelősséget is megállapíthatnak, ha a bizonyítékok ezt alátámasztják.
    Molnár Marcell, az apa védőügyvédje a délelőtti meghallgatás után megerősítette a 30 napos előzetes letartóztatás tényét. Azt mondta: súlyos tragédia történt.
    Végh Tibor, az anya védőügyvédje a délutáni meghallgatást követően közölte, hogy a nő sokkos állapotban van az előzetes letartóztatási eljárás miatt.
Szerda este az M1 Híradója számolt be arról, hogy egy másfél éves gyermek meghalt Agárdon, mert hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. A vasárnap kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét. Az első orvos szakértői vélemény szerint a másfél éves kisfiú krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. Félévesen még hat kiló volt, halálakor már csak négy és fél.
A Híradó információi szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a Fejér megyei tiszti főorvos szakfelügyeleti vizsgálatot indított a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyében. A megyei tiszti főorvos megvizsgálja, hogy a területi védőnő - mint alapellátást végző egészségügyi szolgáltató - a jogszabályban és szakmai szabályokban megfogalmazott kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tett-e. Eredmény a jövő héten várható - tették hozzá. 

Képek MTI

Középső kép Gárdony, 2013. április 18.
Családi ház a Fejér megyei Gárdonyhoz tartozó Agárdon 2013. április 17-én, ahol meghalt egy másfél éves gyerek, aki az első orvos szakértői vélemény szerint krónikus alultápláltságban szenvedett, és gyakorlatilag éhen halt. A Híradó információi szerint a vállalkozóként dolgozó, jó körülmények között élő szülők orvost és védőnőt nem engedtek be a házba, a szociális ellátást visszautasították.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Közbiztonság:
 0 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Kilencedik perét is elvesztette Antal- Láng Edina

Égett a szemét Cegléden

Vad csapódott az utastérbe a 44-es úton

Csaló nő: Vakcinafejlesztő kutatóorvosnak adta ki magát

Szörnyű tragédia történt ma a temetőben

Nyolcadik perét nyolc ember ellen veszítette el első fokon Antal- Láng Edina

Csúnya baleset történt Cegléden

Jogerős ítélet: Antal- Láng Edina bűnös rágalmazás vétségében

Baleset a Szelei úton: gyermekeket ütöttek el

Szabadidős rendőr fogta el az abonyi vasútállomáson a szatírt

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok