Mi Abonyunk - Vészköltségvetés, igazi katasztrófa....
Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

veroniq - 2013.02.03. 12:29

Katasztrofálisnak nevezte a polgármester az idei költségvetést.- A település polgármestere, Romhányiné Dr. Balogh Edit szerint 300 milliós mínusznál járnak most. Mivel az állam átvállalja a hitelek mintegy 70 %-át- a polgármester számításai szerint- ezért még nem lehet pontos költségvetési számokat mondani, hiszen a tárgyalások most zajlanak. Leghamarabb a kormánnyal való egyeztetések és a hitelátvállalás paramétereinek véglegesítése miatt március 1-jén tudják elfogadni a városi büdzsét. Addig gyakorlatilag vakon gazdálkodnak. A gondot az jelenti, hogy a kormányhivatalok kialakításával, az önkormányzati rendszer átalakításával, valamint az iskolák államosításával teljesen új helyzet állt elő. Kivonult a rendszerből az állam és minden önkormányzat levegő után kapkodva nézi, hogy mennyi lesz idén a mínusza. Már pedig mínuszos költségvetést, nem fogadhat el Abony…. Jó, ha tudjuk a következőt. Az adósságátvállalás alapvető feltétele, hogy NE tervezzen mínuszt a költségvetésben az érintett önkormányzat. Legalábbis a szakma erről beszél.

Mint arról már beszámoltunk, az ötezres lélekszámnál nagyobb települések adósságát 2013 közepéig vállalja át az állam, az 40 és 70 százalék közötti mértékben. Az ötezer lakosnál nagyobb önkormányzatok esetében a helyhatóság iparűzési adóból származó bevételétől függ majd, hogy az idén szeptember 30-án fennálló kötelezettségből mennyit vesz az állam.

Hogyan vállalja át az adósságunkat az állam?

Ellentétben a kistelepülésekkel, itt a konszolidáció lényegében hitelátvállalással jön létre, azaz az önkormányzat helyett az állam fizeti tovább a hiteleket. Nagy kérdés viszont, hogy az állam által átvett, illetve a településeken maradó tartozás kondícióiban, futamidejében eltér-e majd egymástól, hiszen a települések közül sokan − főleg, ha bevételei az új elosztási rendszernek köszönhetően számottevően csökkennek − vélhetően kénytelenek futamidő-hosszabbítást kérni fennmaradó tartozásrész esetén. Biztosat erről sem lehet tudni február 15-ig, azaz amíg a helyhatóságok összeállítják az első, új rendszerű költségvetéseiket − a bankok is erre várnak.

Romhányiné Dr. Balogh Edit polgármester a tervezett idei költségvetéssel kapcsolatban kijelentette, hogy a váza összeáll, első körben 500 milliós volt a mínusz, de utána azt leszorították 300-ra. Ő is elmondta, hogy nem lehet forráshiányosan tervezni. A város első embere még hisz a csodákban és azon morfondírozik, hogy talán kapnak még pluszforrásokat az iskolák működtetésére. „ Csak a sportlétesítmények 30 millió forintba kerülnek, erre nincs egy fillér normatíva sem. 17 millió a normatíva a kultúrára, de mi 26 milliót költünk rá. A gyermekétkeztetés is forráshiányos, 50 milliós a mínusz. Ez egyszerűen katasztrofális! Ilyen rossz helyzetben még januárban nem voltunk, mióta én vagyok a polgármester. A napi működésünk került veszélybe. Félő, hogy a gáz, villany, víz számlákat sem tudjuk fizetni…. „

Lőrinczy Veronika
 

Közélet:
Abony   
 8 Hozzászólás   
Ajánlott cikkek:

Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?

Chili Parádé Abonyban

Értékőr: 45 éve hunyt el Cselényi József Abony Város posztumusz díszpolgára

Meseterápia

Kinizsi színházi előadás

Nagyszabású kúriafelújítási program Abonyban

Pecsenye Parádé eredmények

Moziklub

Versek a cipősdobozban

Kipp Kopp koncert

 

Kommentek

Hozzászóláshoz jelentkezz be!
NO,no......

napraforgo -

2013.02.07. 22:00:44

hát mégis baj támadt a kiváló kötvény hozam birtokában is? Az ellenzék korábbi huhogása valós volt. Igen, vannak kiválónak sikerült beruházássok, látványosak csak a csődnél- ha bekövetkezik- ragyogó fedezetül szolgálnakl mert ők még friss építmények és értékesek. Sajnos egyik sem munkahely teremtő volt, és így hasznots em hoznak, csak költségeik lesznek jelentősek. Igen, jelentős megszorításokkal kel szembebnézni, melynek megfizetői a helyi lakos lesz közvetve vagy közvetlenül.

 

Jegyző

Szeremi Anik -

2013.02.06. 00:15:05

 és közpénzen újítsák fel neki a lakást! Szégyen lenne! A térfigyelők munka szerződését is valószínűleg ez miatt nem tudták meghosszabbítani, mert nincs rá pénz! De akkor miből lesz a jegyzőnek még is lakás? Vagy talán csupán személyes okok miatt nem lett a szerződés meghosszabbítva az ott dolgozó megváltozott munkaképességűeknek? Nem is kell már dolgozni megélni azoknak akik valamilyen betegségben szenvednek igaz? Jegyző úr? Lényeg az, hogy legyen lakás! Nem? Atöbbi nem számít! Persze az állam átvállalja az adóság nagy részét! Nagyon örülünk neki!

Majd nem mindenhol az van...

Aul -

2013.02.05. 08:06:52

sajnos nem csak Abonyban van ilyen. Csak - ez az állambácsi - aki visszafizet majd a hitel, az te vagy még én vagyok, akik adó fizetnek. De már nem lesz sokáig gond, már sokan akarnak bérelni a műfüves pályá meg a csarnok, az jó bevétel lesz.......

-300 millió.

S.pataki -

2013.02.04. 12:26:16

 

„Eddig 300 millió a mínusz.” Gondolom a múltévre esedékes prémiumok , jutalmazások kifizetésével nem gyarapították- abszolutértékben - ezt a negatív eredményt.

...

magyarharcos -

2013.02.04. 09:04:04

Ákos - A bosszú népe

http://www.youtube.com/watch?v=pfr8AvcSyic

 

"Dúdold ezt a dalt,
És aki gyűlöl majd érte,
Az lesz a bosszú népe!"

 

 

szörnyű

veroniq -

2013.02.04. 08:49:49

Az a helyzet, hogy azok az önkormányzatok jártak jól, akik minél nagyobb hiteleket vettek fel, minél nagyobb adósságot halmoztak fel, minél felelőtlenebbek voltak..... Konszolidálja őket az állam. Ez előre kicsit azért sejhető volt. Mármint az, hogy nem hagyja állam bácsi nem hagyja pácban az övéit. Viszont durva, mert a felelősen gazdálkodó, adósságot fel nem halmozó és ezért nem vagy keveset pályázó és fejlesztő önkormányzatoknek nem jut semmi. Még egy nyamvadt dícséret sem... Én megjutalmaznám őket valamilyen formában. Például pályázatoknál önerőt pótolnék ki. Igazságtalan ez az egész, ahogy van. Példa a törteli önkormányzat, nagyon sajnálom őket. Ugyanis a mostani polgármester próbált jó gazda módjára gazdálkodni, az elődei által megtermelt hitelállományt nem merte megfejelni. Ezért nem is pályáztek, hiszen nem volt önerő. Ez egy komplex problémakör, sajnos. Üdv: LŐVE

Üdvözöllek

ellike51 -

2013.02.03. 23:02:46

az idei első - önálló? - kommented alkalmából....  az utóbbi időkben már hosszú heteken át csak ollóztál, önálló gondolatok nélkül? 

No comment.

 

E mostani pedig ismerős téma sokunknak; talán lesznek akik boldogulnak nélküled is e vérzivataros időkben... ?

 

S egy ember, aki .... a gatyáját le sem húzva meri vállalni?

Cion bölcseinek 2O. Jegyzőkönyve

magyarharcos -

2013.02.03. 22:05:43

Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki,
amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos
kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos
összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és
közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak. Ebből világos, hogy az állam
mindenféle fejenkénti megadóztatással elveszi a szegény adófizetőktől az utolsó garasokat is csak
azért, hogy kiegyenlítse gazdag idegeneknél fennálló számláját, akiktől pénzt vett kölcsön ahelyett,
hogy ezeket a garasokat saját szükségleteire teremtette volna elő az államkölcsönt megtetőző
kamatfizetési kötelezettség nélkül.

 

Addig, amíg az államkölcsönök belföldi kölcsönök voltak,
csupán arról volt szó, hogy a gójok a szegények zsebéből a gazdagokéba rakták pénzüket, mihelyt
azonban szert tettünk a megfelelő személyekre, hogy külföldi síkra tereljék az államkölcsönöket, az
államok egész vagyona a mi zsebünkbe folyt és a gójok alattvalói sarcot kezdtek fizetni nekünk.


Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok