Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző332333334335336337338Következő >>Utolsó

veroniq - 2011.01.17. 14:50:03

Győrfi Pál: Szörnyű és ritka eset a hétvégi diszkótragédia


Az alábbi hírt a Duna Televízió munkatársai küldték el szerkesztőségünk címére:

 

A mentők percek alatt a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni a hétvégi diszkótragédia áldozatain. Az ilyen tragédiák idehaza szerencsére rendkívül ritkák – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában hétfő reggel. A beszélgetésből az is kiderült: részben kormányzati segítséggel, részben uniós forrásból még az idén jelentősen megújul a mentők gépkocsiparkja; június környékén érkeznek az első kocsik a háromszázötven járműre tervezett beszerzésből.

"Az első segélyhívásnál már lehetett tudni, hogy nagy baj van, hiszen a riasztás arról szólt, hogy több ember is eszméletét vesztette az adott szórakozóhelyen – ismerteti a hétvégi budapesti tragédia hátterét a mentőszolgálat szóvivője, ezért több mentőegység is a helyszínre indult, végül összesen hat kocsi személyzete avatkozott be. A riasztást követően percek alatt megérkezett a segítség, azonnal megkezdődött az életmentési kísérlet, mindhárom áldozatot több mint fél órán át próbálták újraéleszteni, sajnos sikertelenül. Találgatások folynak arról, hogy mi okozhatta a halálukat.

Közbiztonság:

Cikk lelőhelye, médiapartnerünknél: www.panorama-online.hu

 

Íme a Ceglédi Rendőr Kapitányság területén történt bűncsekemények heti összegzése. Karán verekedés, Ceglédbercelen a vonaton rablás, csalók az interneten!

 

Az elmúlt héten ismét szerencsésen alakult a bűnügyi helyzet területünkön, átlag alatti bűncselekmény számot regisztráltunk. Hasonlóan jól alakult a kiemelt bűncselekmények helyzete is, ugyanis mindössze kettőről szereztünk tudomást.

 

Az egyik esetben két férfi verekedett össze Jászkarajenőn egy családi konfliktus alkalmával, melynek eredménye 8 napon túl gyógyuló orrcsonttöréses sérülés lett.

A másik eset egy rablás, mely Ceglédbercel környékén a vonaton történt. A hazafelé utazó sértettet vette körbe három ismeretlen személy, és értékeinek átadására szólították fel őt. Mivel a sértett nem adott át semmit, ezért bántalmazták, ám eközben szerencsére más utasok érkeztek a fülkébe, így az elkövetők elmentek. Mindhármuk beazonosítása, és elfogása megtörtént, megindult velük szemben a bűntetőeljárás. Ami fontos, több vonaton történt ilyen jellegű cselekmény elkövetésével is gyanúsíthatók a  fenti beazonosított elkövetők.

Közbiztonság:

 

A BRFK (Budapesti Rendőr-főkapitányság) és a Pest megyei Rendőr-főkapitányság, 2011. január 08-án 00.00 órától, 2011. június 30-án 24.00 óráig - különös figyelemmel, az Európai Uniós elnökséggel kapcsolatos biztonsági feltételek megteremtésére - fokozott közúti ellenőrzéseket tart illetékességi területén.

 

 

 

A hivatalos bejelentés szerint ( http://www.police.hu/nyitooldal/cikkek/orf20110106_02.html) az ellenőrzések az említett rendőri szervek illetékességi területén áthaladó autópálya szakaszokra koncentrálódnak, azonban mint a tegnapi napon már tapasztalhatták a közlekedők, a nagyobb forgalmú közlekedési útvonalakon is - pl.: 4-es számú főút - fokozott rendőri jelenlét észlelhető.   

Közbiztonság:

veroniq - 2011.01.06. 09:43:00

Gyalázat: Betörtek a Katolikus Nagytemetőbe

 

Január 5-ről 6-ra virradó éjszaka ismeretlen tettesek betörtek az abonyi Katolikus Nagytemetőbe. Minderről Dr. Egedy Zsolt a világi egyháztanács elnöke tájékoztatta lapunkat, aki gyalázatos tettnek minősítette mindezt. Minden lehetséges zárat feltörtek és így behatoltak az összes épületbe, az irodába, a ravatalozóba, de még a halottasházba is. Jelenleg is folyik a helyszínelés. A vandálok nem vittek el semmit, így vélhetően rongálás miatt fog folyni az eljárás.

Közbiztonság:

veroniq - 2011.01.05. 21:51:10

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén a 2010. december 27. és 2011. január 02. közötti időszakban 41 bűncselekményt történt, mely 16-tal kevesebb az előző hetinél. 35 esetben indult ismeretlen, míg 6 esetben ismert tettes ellen az eljárás. A bűncselekmények területi megoszlásánál megállapítható, hogy Cegléd város vonatkozásában jelentős csökkenés /11/, Abonyban minimális csökkenés /3/ következett be, míg Albertirsán az előző hetivel azonos számú bűncselekményt regisztráltunk.

 

Az elkövetett bűncselekmények jelentős hányadát most is lopások tették ki, bár számuk 11-gyel csökkent az elmúlt hetihez képest. Az elmúlt héten 3 kiemelt bűncselekmény vonatkozásában került sor nyomozás elrendelésére, melyek közül 1 súlyos testi sértés bűntett, 2 pedig gépkocsi lopás megalapozott gyanúja miatt indult.

Közbiztonság:

 

 

Most, hogy az időjárás enyhülni fog a jósok szerint a hétvégére, fel kell, hogy hívjam a figyelmeteket a következő, mondhatom talán nyugodtan, az egyik legnagyobb balesetveszély forrásra! Melynek alanyát, kis költeményemben jelenítek meg:

 

"A téli napok az életem, ha enyhülés jön, jaj nekem! Hol eddig éltem, lógtam-tengtem-lengtem, ha napsütés ér, az megolvasztja szilaj testem! Most még erőm teljében vagyok mindenütt, hol csak vagyok, de ha már nem bírom már majd erővel, zuhanok egy nagyot! Nem nézem majd, ki, vagy mi lesz akkor alattam, csak arra eszmélsz  majd fel, ha fel eszmélsz, hogy meggyengült, hajdan erős testem, darabokra törve eléd, vagy rajtad, nagyot csattan!"

 

Na? Mi lehet ez a veszélyforrás?

 

A fenti képet, ha meglesitek alaposan, meglelitek!  Eme képet, Cegléden ma kattintottam gyorsba, A Fő Posta előtt, magát a Posta épületet. Ez, még csak a "lájtosabja"! Látnátok a Profit, meg a Bíróság épületét, az Önormá

Közbiztonság:

veroniq - 2011.01.04. 11:25:04

Figyelem!

Kedves Olvasónk értesítette a MiAbonyunk szerkesztőségét, hogy a Posta utcája életveszélyesen síkos, rendkívül balesetveszélyes! Aki tudja, kerülje el a csaknem járhatatlan útszakaszt! Olvasónk megcsúszott és kis híján balesetet szenvedett. Ezek után felhívta az ABOKOM-ot, ahol azt a tájékoztatást adták neki, hogy ők most sajnos a belvízzel vannak elfoglalva! Vigyázzanak magukra és egymásra, legyenek türelmesek!

Közbiztonság:
   

veroniq - 2011.01.03. 17:42:06

Elmarad a büntetés…..

Kedves Olvasónk, Figura jelentette, hogy lakókörnyezete közvetlen közelében a Kerektó dűlőben, az erdőben lopják a fákat. Nem is akárhogyan, mert egyre pofátlanabbul, egyre nagyobb tételben. Igaz, bizonyára fáznak a fatolvajok. Ez azonban bűncselekmény. Ez nem nevezhető rőzseszedésnek! Nem más, mint úgynevezett „ megélhetési bűnözés „, bár ezt a szót nem ismeri el már a magyar jogrend. Dutyi jár annak, aki ezt teszi. Változott a jogszabály: A törvény szerint a rendőrség a szabálysértési őrizet intézményét akkor alkalmazhatja, ha a cselekményt elkövető személyt olyan szabálysértésen érnek tetten, amire a bíróság elzárást is kiszabhat büntetésül. Ilyen például a terménylopás vagy falopás is.

Megdöbbentő képek és összeállítás a falopásról:

Figura írja:

Már többször hallottuk,hogy nappal és éljel zúgnak a fűrészek de amit ma tapasztaltunk olyat mostanában még nem. A gyerekek szánkóztatása közben 9 óra magasságában hallottuk a láncfűrész hangját majd egy nagy puffanást  és kiabálást hallottunk gondoltuk, hogy fa dőlt és nem kicsi. Így a szomszédommal kisétáltunk  puffanás irányába ahol az útra és az e-onos vezetékre dőlt nyárfát találtunk.

 

Közbiztonság:

veroniq - 2011.01.03. 14:57:12

Árokba borult egy tartálykocsi Szolnoknál - a jég miatt nehéz volt kerekeire állítani

 ( Képünk csak illusztráció, ez külföldön történt... )

Lecsúszott az úttestről majd az árokba borult egy üres tejszállító tartálykocsi vasárnap Szolnok és Kőröstetétlen között. A tűzoltók több autóval és egy daruval vonultak ki a helyszínre.

 
Az oldalára dőlt járművet órák múlva sikerült kerekeire állítani, illetve a daru csörlőjével kivontatni a vízzel teli árokból. A mentést nehezítette, hogy az érintett útszakaszt jég borította, így azt a daru kerekei alatt fel kellett törni. Végül senki sem sérült meg - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Erdélyi Tibor, a szolnoki tűzoltóság sajtóügyetelese.
Közbiztonság:
Baleset   

veroniq - 2011.01.02. 16:07:23

Filléres felszereléssel lehallgathatóak a GSM-hívások

 

Idén már néhány ezer forintos felszereléssel képes volt GSM-hálózaton zajló hívásokat lehallgatni az a biztonsági szakértő, aki egy tavalyi hackerkonferencián még néhány milliós berendezésével demonstrálta mobilhálózatok gyengeségeit. Bár a mintegy húszéves technológia ma már öregnek számít, kellő odafigyeléssel, egyelőre a szolgáltatók megakadályozhatják ügyfeleik lehallgatását.

Karsten Nohl kriptográfiai szakértő 2009-ben, a berlini Chaos Computer Club Congress (CCC) hackerkonferencián mutatta be azt, hogy miként lehet feltörni a GSM-hálózatokon alkalmazott, a beszédkommunikáció titkosítását végző algoritmust.

Közbiztonság:
Telefon   
Első<< Előző332333334335336337338Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok