Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Híreink: Közbiztonság
Első<< Előző285286287288289290291Következő >>Utolsó

Neked megvan még? - A leleményesség és a pofátlanság nem ismer határokat. Így van ez esetünkben is, amikor ismeretlen tettesek a közelmúltban végiglopkodták a Vörösmarty utcát. A kiszemelt tárgy minden esetben a vízóra fedele volt. Volt olyan ház, ahova be sem kellett mászniuk, benyúltak, majd megfelelő szögbe fordították és kihúzták a kerítés résén.

Közbiztonság:
Abony   
Lopás   

Kezükbe vették a dolgot - egy bandával már leszámoltak- Bár Törtel kistelepülés, mégsem kerülik el a tolvajok. Sőt, a polgármester egyenesen tolvajáradatról beszélt egy nemrég megtartott nyílt vitafórumnak, melynek éppen a közbiztonság adta a témáját. Godó János polgármester ugyanis arról szólt, hogy tavaly szokatlan tolvajáradat zúdult a községre.

Közbiztonság:
Törtel   

Íme Olvasónk elképesztő levele: Szia Vera! Tegnap (vasárnap) este el mertem menni otthonról, és édesanyámat is el merészeltem vinni magammal a My fair Lady előadásra, ami a Gyulai Iskolában volt. A tizenkettő éves autómmal merészkedtem mindezt megtenni. Az előadás végén, amikor az autóhoz értünk, a következő látvány fogadott. A vezető felőli tükrömet hátrarúgták, a többit képekben kommentálom.

Közbiztonság:
   

„ Vidám „ vasárnapja lett annak a gazdinak, akinek az ingatlanából ma reggelre három nagyon értékes fajkutyát loptak el. Ezek már senkit és semmit sem kímélnek- Abonyban nyomon követhető a bűnözők elszemtelenedése. Visznek mindent, ami csak vihető. Disznóvágás után teljes alsóépületeket fosztottak ki, megszabadítva a tulajdonosokat a kolbászaiktól és egyéb földi javaktól. ( képünk csak illusztráció! )

Közbiztonság:
Abony   

A rendőrség kéri, hogy, aki felismeri a rablót, jelentkezzen! Igaz, az arca nem is látható..... - Zárás előtt nem sokkal lépett be az arcát sállal eltakaró fegyveres rabló a dorogi lottózóba. A kasszában lévő pénzt követelte egy fegyvernek látszó tárggyal, melyet a dolgozó a fenyegetés hatására ellenkezés nélkül átadott. A rabló ezt követően távozott a lottózóból. Nézd meg a videot itt!

Közbiztonság:
Rablás   

Fejlődünk és butulunk. Legalábbis az egyre szaporodó internetes átverések tanúskodnak erről. Ebben a közegben gyakran még annak a hihetetlen ajánlatnak is hiszünk, melyet a "való világban" kinevetnénk. Talán azért is, mert nem látjuk az eladó arcát és az ott megjelenő kaján mosolyt...

Közbiztonság:
Internet   

veroniq - 2012.01.13. 12:01

A rendőrség által gyűjtött előzetes - azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő - adatok alapján 2011. január 1. és december 31. között összesen 15 800 személysérüléses közúti baleset történt, 3,12%-kal kevesebb, mint 2010-ben (akkor 16 308 balesetet regisztráltak). A kedvező tendencia a halálos, a súlyos, és a könnyű sérüléses balesetek vonatkozásában egyaránt kimutatható.

Közbiztonság:

A Ceglédi Rendőrkapitányság illetékességi területén január 02. és 08. közötti időszakban 61 bűncselekményt történt, az előző hetinél 7-tel több. Az összes bűncselekményszámból továbbra is a vagyoni bűncselekmények teszik ki az elkövetések nagy részét 40-ről 49-re emelkedett a számuk. Cegléden jelentősen megemelkedtek az ilyen jellegű bűncselekmények, míg a kisebb települések tekintetében vegyes képet mutat.

Közbiztonság:

Havazás – Számos jármű csúszott árokba, illetve akadt el Pest megye útjain- Budapest, 2012. január 10., kedd (MTI) – Szinte egymást érték a kisebb-nagyobb balesetek az intenzív hóesés és a megváltozott útviszonyok miatt kedd reggel Pest megyében – közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.

Közbiztonság:
Baleset   

Kecskefejet akasztottak a soproni Fidesz-iroda ajtajára - Győr, 2012. január 8., vasárnap (MTI) - Kecskefejet akasztotta ismeretlenek vasárnapra virradóra a soproni Fidesz-iroda ajtajára – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t. Kálmán Gabriella annyit közölt: a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. Képünk csak illusztráció!

Közbiztonság:
FIDESZ   
Első<< Előző285286287288289290291Következő >>Utolsó
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok