Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Lakásotthon"
1

veroniq - 2011.10.02. 19:56

Parti Mihály alpolgármester az előző testületi ülésen felszólalt napirend előtt és elmondta, hogy szerinte az abonyi lakásotthonos gyerekek helyzete nem megoldott. „ 18 éves korig vannak itt a fiatalok és a többségük nem tud mit kezdeni a szabadidejével. A Széchenyi úton lakó gyerekek a szocializációnak nem éppen a csúcsán vannak, ezt tudjuk. A központi parkban nagyon sok a rongálás, az egyik pad ülőkéjének két léce is el van törve éppen középen. Ez erőszakos behatás következménye!

Citrom-díj:
Abony   
Főtér   
 3 Hozzászólás    

veroniq - 2011.09.08. 14:48

Mint lapunk arról már beszámolt Önöknek, a Pest Megyei Önkormányzat csődközeli helyzete miatt nagy bajba kerültek az úgynevezett lakóotthonok, melyben az egyébként is segítségre szoruló gyerekeket helyezték el. Abonyban három ilyen intézmény is működik, illetve csak működne. Lassan már semmire sem telik. Nagyon sok helyi vállalkozásnak tartoznak, hitelbe viszik el az árukat, annak érdekében, hogy enni tudjanak adni az ott lakóknak és, hogy egyáltalán megkezdhessék a tanévet. Lapunk nem hivatalos forrásból arról értesült, hogy adományok nélkül nem is léteznének már….

 

Még a tankönyvek beszerzése is komoly gondokat okoz, és azt sem tudják még, hogy hogyan fűtenek a télen. Pedig ezeket a gyerekeket pontosan a rossz anyagi körülményeik miatt emelték ki családjukból. Lassan már itt sem jobb a helyzet…. Többen azt mondják, hogy ez már kiskorú veszélyeztetése és a JOBBIK feljelentést is tett az ügyészségen ismeretlen tettes ellen. A cél az, hogy kivizsgálják, ki a bűnös mindezért.

 

A lakóotthonok dolgozói, gyerekei nem panaszkodnak, csak köszönnek, kérnek, és szerencsére kapnak is. Megkértek, hogy az alábbi köszönetnyilvánítást tegyem közzé oldalainkon. Íme a névsor:

Közélet:
Abony   
JOBBIK   
 1 Hozzászólás    

veroniq - 2011.08.13. 10:58

A Szilvási Aranykemence Kft. tulajdonosai lapunkat olvasva tudták meg, hogy az abonyi lakásotthonos gyerekek nagy bajban vannak, mert már lassan ételt sem tudnak az asztalra tenni a nevelők. Mindez a Pest Megyei Önkormányzat csődközeli helyzete miatt van így, hiszen képtelenek időben utalni a fenntartáshoz szükséges összegeket. Ennek kapcsán kezdett gyűjtésbe a JOBBIK és felhívást is közzétettek, a www.miabonyunk.hu hírportálon is. Ehhez az akcióhoz csatlakozik a PÉK ABC, illetve pontosabban a Szilvási Aranykemence Kft., ahol a kenyereket sütik.

Ennek keretében augusztus 13-tól augusztus 20-ig minden nap 15 kg kenyeret vihetnek el az érintett lakásotthonok képviselői. Mindezt nagy örömmel fogadta el az intézményvezető, Pásztor Zsuzsanna és intézkedett az adományok elviteléről is.

 

Természetesen a felajánlásokat továbbra is várják, mintegy nehéz sorsú 30 gyermeket érint a nehéz helyzet. 

 

Íme a JOBBIK felhívása, korábbi írásunkból:

 

Közélet:
Abony   
 8 Hozzászólás    

veroniq - 2011.08.11. 12:10

Mint lapunk arról már beszámolt Önöknek, nagy a baj a megyei intézményeknél. A lakásotthonos gyerekeknek lassan már élelemre sem jut. Ennek kapcsán születtek már országos hírek és a JOBBIK gyűjtőakcióba kezd Abonyban. Íme a helyi részletek minderről:

 

Adjon az Isten!

A gyűjtést a jövő hét hétfőtől 15-től fogjuk megkezdeni. A város központban a Bátori u. 2. szám alatt a Zeneiskolával szemben várjuk az adományokat. A gyűjtőhely 2011. 08. 15-től: reggel 9,00-20,00-ig tart nyitva. Minden tartós élelmiszert várunk, de ha van zöldség, gyümölcs, kenyér, tej, tejtermék stb... azt is várjuk, mert azokat azonnal át tudjuk adni az intézményeknek. Készpénz felajánlást is lehet tenni, mert nem tudni mióta, de a gáz is ki van kötve és a számla kiegyenlítésben is segítségükre lehetünk a lakásotthonoknak. Az adományokat Abony 3 intézménye (12+12+13 fő), között fogjuk szét osztani személyesen. Az adományok gyűjtéséhez várunk segítséget! Mindazokat szeretettel várjuk, akik szívesen részt vennének a munkában.

Közélet:
Abony   
JOBBIK   
 1 Hozzászólás    

veroniq - 2011.08.10. 18:23

A JOBBIK közleménye következik, melyet kérésüknek megfelelően teszek közzé:

 

 Adjon az Isten!

 
Az utóbbi napokban többen is értesülhettetek róla, hogy Pest megyében gyakorlatilag összeomlott a nevelőszülői ellátás, illetve a gyermekek után járó illetmény sem érkezik meg, vagy csak részben érkezik meg az ellátmány. A mai napon konkrétan 6 hét csúszás van az ellátásban, ami azt eredményezte, hogy a gyermekotthonokban és a nevelőszülőknél is gyakorlatilag elfogyott a pénz, már az alapvető élelmiszerekre is. Hihetetlen, de Pest megyében élő 1 406 (!!!) ellátott gyermek étkeztetése gyakorlatilag megoldatlan. Holnap a témáról országos sajtótájékoztatót tartunk, amiben segítségünkre lesz Hegedűsné Kovács Enikő is, ám a lényeg most a nemzeti mozgalmunk, a feladatunk pedig nem más, minthogy kis találékonysággal és szívós munkával segítsünk ezeken a családokon/gyermekeken. 
Közélet:
JOBBIK   
 10 Hozzászólás    

veroniq - 2011.08.10. 18:14

Nagy a pénzszűke Pest megyében, ennek folyománya az is, hogy az Abonyban található három lakásotthonban – ahol állami gondozott fiatalok élnek- nagy anyagi gondokkal küzdenek. Lapunk nem hivatalos forrásból értesült arról, hogy többször előfordult már, hogy a dolgozók a saját pénzükön vettek élelmet a gyerekeknek. Úgy tudjuk, hogy már a gázt is kikötötték a felgyülemlett adóssághalmaz miatt. A közétkeztetést végző cégnek sem fizettek, ezért a lakásotthonokban inkább maguk főznek egytálételt. Lapunknak ezt a fenti információt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta az intézmények vezetője, Pásztor Zsuzsanna.

Citrom-díj:
Abony   
JOBBIK   
 0 Hozzászólás    
1
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok