Hírcsatornák:        
Regisztrált tagjaink: 8081, belépett felhasználók: 0.

Címke: "Dr. Czira Szabolcs"
<< Előző12345Következő >>

veroniq - 2012.06.23. 19:02

Dr. Czira Szabolcs, körzetünk országgyűlési képviselője vígan labdázgat egy rendezvényen, ez az ellenzéknél nem váltott ki túl nagy örömöt. László Ferenc, MSZP-s megyei képviselő felfigyelt a vicces képre és a facebook-on kritizálja Czirát. 

Nyehehe:
 1 Hozzászólás    

veroniq - 2012.05.13. 10:18

A nagykőrösi képviselő testületi ülésen már Dr. Nyíkos Sára jegyző és Dr. Czira Szabolcs polgármester is elmondta, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák az úgynevezett szégyenlistát, mely a helyi önkormányzatnak tartozó magánszemélyek, vállalkozások, egyéni vállalkozók nevét tartalmazza. Most ez bekövetkezett. Jelenleg az 50 ezer forintos adósságot túllépőket tették közszemlére, de ez csak az első ütem. A tervek szerint a második ütemben következnek a többiek is. Augusztus 9-én a helyi adó és gépjárműadó vonatkozásában a 10 000 azaz tízezer, magánszemélyek esetében az 1 000 azaz egyezer forintot elérő adótartozással rendelkezőket emelik piedesztálra. 

Citrom-díj:
 3 Hozzászólás    

veroniq - 2012.04.27. 14:53

Akár országos hír is lehetne abból, hogy Dr. Czira Szabolcs Nagykőrös polgármestere kapitális tájékozatlanságában gyakorlatilag megvádolta a nagykőrösi rendőr Kapitányság munkatársait azzal, hogy az autósokat azért büntetgetik meg, mert lejárt az egészségügyi dobozuk szavatossága. Ezt eléggé indulatosan jelentette ki a városvezető a testületi ülésen és azt mondta, hogy több helyi állampolgár is elpanaszolta neki ezt. 

Citrom-díj:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.03.22. 12:52

500 ezer forintnál is többet veszthetnek 2014-től havonta azok a polgármesterek, akik egyben parlamenti képviselők is. Az új választási szabályok szerint meg kell válniuk valamelyik posztjuktól. Ez Dr. Czira Szabolcsot, országgyűlési képviselőnket, Nagykőrös város polgármesterét is érinti, aki a jelek szerint arra készül, hogy inkább polgármester maradhasson.

Politika:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.03.15. 12:13

Március 14-én az LMP országgyűlési képviselőjének, Vágó Gábornak személyes jelenléte mellett gyűjtötte az aláírásokat az LMP a Szabadság téren, Nagykőrösön. A programon részt vett Sebestyén Géza a helyi szervezet vezetője is. A járókelők közül sokan aláírták a Népszavazás2012 aláírás gyűjtő ívét, mert szerintük is felháborítónak nevezhető az az öt, végül megszavazott törvény, ami ellen gyűjtöget az LMP.

Közélet:
LMP   
JOBBIK   
MSZP   
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.02.06. 18:47

Minden év elején kötelezően közzéteszik vagyonnyilatkozatukat az országgyűlési képviselők, így volt ez idén is. Január 31-ig Dr. Czira Szabolcs is mindent töredelmesen bevallott. Például azt is, hogy vett tavaly egy autót, egy Volkswagen Passatot. Mint ahogyan mindannyian tudjuk, a képviselő nem szünetelteti másik foglalkozását, továbbra is Nagykőrös város polgármestere, havonta 521.800 forintot keres bruttóban.

Közélet:
 2 Hozzászólás    

veroniq - 2012.02.06. 12:49

Dr. Czira Szabolcs, körzetünk FIDESZ-es országgyűlési képviselője is szerepel abban a toplistában, melyben felsorolják azokat az országgyűlési képviselőket, akik tavaly új autót " merészeltek " vásárolni maguknak. Milyen autókat vettek 2011-ben parlamenti képviselőink?- Czira Szabolcs egyébként  2011-ben vett egy Volkswagen Passat-ot. Íme a www.automendzser.hu cikke: 

Politika:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2012.01.25. 17:04

Czira városában sem fenékig tejfel az élet! - Az alábbiakban megdöbbentő képsorozatot teszek közzé a nagykőrösi közállapotokról, valamint egy olvasói levelet osztok meg Önökkel. Egy biztos... Ez a település szégyenfoltja. Hiába a csilli- villi Főtér, ha a lakosság jelentős része kénytelen ilyen utcákban " közlekedni "... 

Citrom-díj:
 3 Hozzászólás    

veroniq - 2011.12.19. 11:04

Cikkajánló: www.blikk.hu- A BLIKK internetes oldalán és a nyomtatott verzióban is Dr. Czira Szabolcs polgármester a főszereplő, aki megindokolja, hogy miért kapta az év végi jutalmat. A városvezető azt is elmondja, hogy lehet, hogy a pénz egy részét karitatív célokra fordítja, de nem szeret kérkedni azzal, hogy adakozik. Íme a cikk: Miközben a válság miatt mindenhol pénzügyi szigort vezettek be, és meg kellett húzni a nadrágszíjat, Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere jól járt; alaposan kitömött zsebbel mehet haza. 

Közélet:
 0 Hozzászólás    

veroniq - 2011.11.18. 13:09

Nagykőrös város polgármestere, aki egyben körzetünk országgyűlési képviselője is is, a mostani legaktívabb politikus a Magyar Parlamentben. 

Politika:
 2 Hozzászólás    
Címke felhő:

Szavazás
Ön kit támogatna polgármester-jelöltként?
   
 Pető Zsolt 
 Dr. Egedy Zsolt 
 Valaki más 
   
Eredmény
Programok

Miért kulcsfontosságú, hogy rendszeresen ápoljuk cipőinket?

Nincs kiábrándítóbb, mint egy koszos, igénytelen, ápolatlan cipő, akkor is, ...

Milyen hatással van az új NAV törvény az ERP rendszerekre?

Magyarországon időről időre módosulnak az adótörvények, ezzel aligha mondtunk újat. ...

Milyen tápot válassz a kölyökkutyádnak?

  Egy kiskutya rengeteg örömet tud hozni egy család ...

Hogyan lehet hatásos marketingszöveget írni?

Míg bő húsz évvel ezelőtt elég volt a termék néhány előnyét, esetleg az árát kiemelni egy-egy szórólapon, ma már merőben más a helyzet. Egyrészt több helyre kell szöveges tartalmat gyártanod, másrészt a nagy zaj miatt különösen frappánsan kell megfogalmazni a mondandódat, ha azt szeretnéd, hogy az olvasóból konverzió legyen.

Így telepítsük a csepegtető szalagot!

  A csepegtető öntözésnek köszönhetően nagyon sokat spórolhatunk a ...

Egy modern mennyezeti LED lámpa a te otthonodból is hiányzik

A modern mennyezeti LED lámpa napjainkban már a legtöbb otthonban fellelhető. Sokan gondolták úgy, hogy a régi, energiapazarló fényforrásokat lecserélik korszerűbbre, és megreformálják a világításrendszerüket. És te? Közéjük tartozol?

Korszerű implantációs eljárás csontpótlás nélkül

A csontpótlásos kezelés egy komplex, költséges folyamat, érthető, hogy sokan miért nem szeretnének belevágni. Szerencsére a modern fogászati fejlesztések lehetővé tették, hogy számukra is adott legyen egy optimális megoldás, egy speciális implantátumos technika.

Vizelettartási gondok megoldására ajánlott a lézerkezelés

 

A nőket érintő egyik nagyon érzékeny témakörről van szó, amelyet más területekhez hasonlóan a hölgyek szeretnek magukba fojtani. Nem beszélnek róla, pedig ha beszélnének, rájönnének, hogy rengeteg sorstársuk van, aki hasonló panaszokkal küzd, és egyáltalán nem kor függvénye az, hogy valakinek van vagy nincs vizelettartási problémája.

 

 


Apróhirdetések
Dr. Kostyán Andor rendelőintézet elérhetőségeihez és rendelési idejéhez kattints IDE

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Bejelentkezés
Felhasználó név:
Jelszó:
Regisztrálás
Üzenőfal
Abonyi rendőrjárőr 24 órás elérhetősége:
(30)277-3185
.

Üzenet íráshoz jelentkezz be! Előzmények

Belépett felhasználók
Menetrendek
Programkereső





Facebook
© 2010 MiAbonyunk Safe Kft., 2740., Abony, Antos János út 20. - 30/9-670-313
|
IMPRESSZUM
|
Szerzői jogok